Sziasztok, 

Ugyan ide már nem írok, de aki másképp nem találná meg a riportot, annak ide is felteszem. Kattintsatok a képre!

Kaptam egy levelet, amelyben az egykezes cipőkötésről kérdeznek:

"Kedves Eni!

Egyik ismerősöm tavasszal stroke-ot kapott. Ősszel kikerült a rehabról, karácsonyig megoldotta a család, hogy tudtak rá vigyázni, most már egyedül van otthon.

Tud járni, nagyjából megold mindent. De cipőt kötni nem tud. Egy magas szárú tornacipő van rajta egész nap, ebben tud biztonságosan járni. A felesége reggelente ráadja és este leveszi. Igen ám, de ha napközben kikötődik, nem tudja bekötni. Erre kerestem az interneten megoldást, mikor rátaláltam a blogodra. Esetleg nincs ötleted, hogyan lehet egy kézzel cipőt kötni? Tudom, hogy általában tépőzáras cipőt ajánlanak, de neki ez a tornacipő jött be. Ha bármi infód van ezzel kapcsolatban, nagyon örülnék, ha írnál.

A blogodhoz gratulálok, nagyon sok embernek segítesz vele!

Várom válaszod, minden jót!"

Általában nem szeretünk a dolgok anyagi oldaláról beszélni. Én sem szeretek, ezért nem írtam eddig erről. Nyilván minden súlyos betegségnél ugyanez van, de a a stroke témában vagyok otthon, úgyhogy ebből a szemszögből írom le.

Manapság egyre több aktív korú dolgozó ember kap stroke-ot. Paradoxon számomra, hogy akkor miért lehet azt hallani, hogy kevés a dogozó ember itthon, egyre inkább elöregszik az ország. Miközben a stroke a 3. leggyakoribb halálozási ok, és az 1. számú ok, amely a felnőtt emberek rokkantságához vezethet, és a családra is nagy terheket ró.

Nem értem, miért nem azzal foglalkozik az orvostudomány, hogy megelőzze ezt a szörnyű betegséget. Nincs pénz. Oké. De arra van, hogy a betegeket hónapokig ápoljuk, és utána is járadékot fizessünk nekik, mert hogy dolgozni nem tudnak? Egy csomó aktív korú embert vonnak ki így a forgalomból, aki amúgy értékes tagja lehetne a társadalomnak. Persze, az idősebb emberek is, de most a fiatalokról van szó.

Vegyük az én példámat. Aktív, dolgozó korú ember vagyok. A stroke 8 hónapra kivont a forgalomból, ezzel még elég olcsón megúsztam a többi stroke-os társamhoz képest.  Ennyi időbe telt, amíg mankó nélkül tudtam járni. Aki tudja, milyen a stroke, az tisztában van vele, hogy ez még korántsem jelent gyógyulást. Javulást jelent, most, 2 évvel a stroke után sem tekintem magam gyógyultnak, "csak" 90%-osnak.

Amíg otthon voltam, leszázalékoltak volna, hogy ha egy bizottság előtt minél szerencsétlenebbnek mutattam volna magam. Mire eléjük kerültem volna, már lábra tudtam állni. Az akkori gyógytornászom szerint mát túl "jól" voltam, hogy megadják a maximum 70.000 Ft-ot egy hónapra. Úgyhogy akkoriban 1 átlagos fizetésből éltünk ketten. Nem panaszkodtam senkinek, de jó lett volna, ha külön kezeléseket legalább támogatta volna a TB. 15 éves korom óta fizetem, mióta diákmunkás voltam. Ennyit talán megérdemeltem volna.

Sokkoló, hogy onnantól kezdve, hogy leterít egy súlyos betegség, mennyire tesznek rád. Az Állam, első sorban, mert nem hajtod már a malmukra a vizet. Sokan azt hiszik, a stroke-os lemegy amőba szintre, le lehet mondani róla. Abban a 8 hónapban megtanultam, hogy olyan nem létezik, hogy utógondozás. És én még tényleg szerencsés voltam. A háziorvosomnak köszönhetően, aki 8 éves korom óta ismer, járt ki hozzám házhoz gyógytornász.  De ezen felül mindent mi fizettünk.

Pedig ha a rehabilitációt jobban támogatnák, nem esnének ki adott esetben évek a munkaképes ember életéből. Én a közelmúltig azt hittem, hogy az én rehabilitációm és utógondozásom finoman fogalmazva hiányos volt. De az utóbbi időben egyre több olyan sztorit hallok első kézből, amit nem is akarok elhinni, és még szerencsésnek érezhetem magam.

A stroke esetében köztudomású, hogy a beteget HALADÉKTALANUL el kell kezdeni gyógytornáztatni. Ehhez képest több hónapos várólistáról beszélnek nekem a többiek a rehab kórházakba, főleg vidéken. Olyan nonszensz "szabályokról", hogy addig nem veszik fel a beteget, amíg nem tud magától felülni. Ilyenkor arra gondolok, hogy én éppen csak lélegezni tudtam magamtól, amikor rehabra kerültem, nem hogy felülni. Innen tudom, hogy nekem jó helyem volt. Vagy a napidíjak, amiket kérnek, hogy a beteg a kórházban maradhasson egyáltalán. Pedig van TB-je.

Ez mind a pénzről szól, tudom. Meg arról, amit az egyik stroke-os társam mondott, hogy rengeteg egészségügyi dolgozó vándorolt ki külföldre. Meg arról, hogy az egészségügyre nem költenek eleget. Ezekkel mind tisztában vagyok.

DE! Miért vagyunk úgy meglepődve, hogy milyen egészségtelenül élünk, és mennyire betegek vagyunk, ha azért nem tesz eleget az állam, a média, stb., hogy ne így legyen?

Ha érdekesnek találod, amit olvastál, lájkold >>a blog facebook oldalát<<, mert naponta teszek ki olyan tartalmakat, amiket itt nem osztok meg.

Ha tetszett, nyomj egy TETSZIK-et a cikk végén.

Ha stroke-os beteg, hozzátartozó, vagy segítő vagy, pedig csatlakozz >>a támogató csoportunkhoz<< a facebook-on!

Van ez a műsor, az RTL-en, a Dr Tóth. Azoknak mondom, akik nem ismerik, hogy az amerikai Dr. Oz show mintájára készült egészségügyi talkshow-ról van szó.

Még a műsor megjelenése előtt, szeptemberben vették fel ezt a részt, amiben mi is benne vagyunk. Megtalálták a blogomat, és Gabival, Gáborral, és Mártival együtt behívtak, hogy lenne-e kedvem a stroke-ról beszélni. Teljes titoktartást kértek hónapokig.

Igyekszem a lehető legkevesebb negatívummal nyilatkozni róla, mert végül is egyetlen dolgot profitáltam ebből: sokan megismerték az arcomat, és a készülő könyvem szempontjából ez jó reklám lesz. Márk még figyelmeztetett is, de én valahogy reménykedtem benne, hogy egy non-profit, segítő szándékú kezdeményezésről szabad majd beszélni. Nem szabadott. Még ha tudtam is, mire megy ki a játék, reménykedtem benne, hogy az marad majd meg, hogy nagyszerűen fel lehet a stroke-ból épülni, és ezzel nincs vége az életnek, épp ellenkezőleg.

Sajnálatos módon a világon semmi nem jött át abból, amit mondtam.

A felvételek után tökéletesen meg voltam elégedve, hogy mindent elmondhattam, amit akartam (és a többi vendég is), de amikor láttam az adást, sokkolt, hogy mennyit hagytak meg a mondandómból, és az is úgy van vágva, hogy nem a lényeget emeli ki. 

Itt én voltam a hülye, hogy noha az eszemmel tudtam, hogy rossz vége lesz, meg akartam ragadni az alkalmat, és a fórumot arra, hogy a stroke témára felhívhassam a figyelmet.

Ez nem rólam szólt, elhihetitek, nincs szereplési vágyam, egyáltalán nem is nézek tv-t. Csak láttam egy lehetőséget, és belekapaszkodtam.

Mit nem mondhattam el? Mindent elmondhattam, csak semmi nem maradt benne. Pl. a honlapjaink címei, és minden olyan érdekes rész, amely szenzációhajhászás nélkül mutatja be a stroke-ot. Tanácsok a felépüléshez,  bátorító üzenet a többi stroke-osnak. Az önsegítő csoportunk elérhetősége. A jövőbeni terveink. 

Mindössze arról van szó, hogy egy pörgős, a felszínt kapargató show-műsorba ezek a témák nem elég érdekesek, a műsoridő pedig drága. Ez volt a tanulópénz, hogy hogyan nem akarom, hogy bemutassák a stroke-ot, mondanám, hogy ilyenhez nem is akarom adni a nevem, de nem is adtam, mert még azt is elírták.

Aki nem ismer, az nem ebből a műsorból fog megismerni, sem engem, sem a stroke-ot. Ez nem egy hirtelen, előzmények nélkül, villámcsapásként lesújtó tragédia, hanem az életmódból adódó/öröklődő/más betegséghez, vagy műtéthez köthető/véralvadási zavar miatt bekövetkező betegség, ami adott esetben évek alatt rontja le láthatatlanul az egészséget, és csak a végén van a stroke, stb., mint végső tünet.

A műsort feltette a csatorna a honlapjára, de már nem érhető el. Én is feltettem a youtube-ra, de azonnal letiltották. Őszintén szólva annyira nem is bánom, mert nem vagyok rá büszke.

A blog facebook oldalára azért feltettem az adás ránk vonatkozó részét: ITT LEHET MEGNÉZNI.

Eni benne volt a tv-ben. Kb. ennyi, ami elmondható. 15 percig volt szó a stroke-ról. 15 perc "hírnév", egy Magyarország egyik vezető halálokaként számon tartott betegségnek. 

Ha érdekesnek találod, amit olvastál, lájkold >>a blog facebook oldalát<<, mert naponta teszek ki olyan tartalmakat, amiket itt nem osztok meg.

Ha tetszett, nyomj egy TETSZIK-et a cikk végén.

Ha stroke-os beteg, hozzátartozó, vagy segítő vagy, pedig csatlakozz >>a támogató csoportunkhoz<< a facebook-on!

Az első találkozó sikere után (beszámoló itt) ismét a Western Pub Budapest fog otthont adni a blogtalálkozónak, amit már 2. alkalommal tartunk meg. Minden évszakban szeretnénk ilyet csinálni, az első ősszel volt, akkor ez most a téli, és ezt majd tavaszi követi, stb.

Már beszélhetek többes számban, hiszen szoros együttműködésben vagyunk a Strokeinfó Alapítvány-al, és 2014 Októberében megalapítottuk a Stroke-os hősök és szeretteik közössége nevű segítő facebook csoportot is. Itt jó tanácsokkal, hasznos információkkal segítik egymást a stroke-os emberek, családjaik, és segítőik. Tehát már nem vagyok egyedül.

Ezért a találkozó már nem csak azoknak szól, akik olvassák a blogomat, hanem mindazoknak, akik bármi módon kapcsolódnak a stroke témához, és találkoznának velem, ill. beszélgetnének róla.

Kattints a képre, ha el akarsz jönni!

Szándékosan tettem erre a dátumra, ugyanis ekkor lesz 2 éve annak, hogy stroke-ot kaptam. Ma már ezt az újjászületésnapomként tartom számon. 2 éve lesz annak, hogy többé nem gyújtottam rá (igen, én ezt már így tudom), hogy tudatosabban élek, hogy megváltozott a világnézetem, és az emberekhez való viszonyom. Hogy fizikailag a nullás szintről felépültem. Hogy a stroke által lehetőséget kaptam, hogy újra tervezzem az életem, és már olyan legyen, amilyennek akarom.

Akkor elkezdődött valami. A gyógyulásommal együtt az az út is folyamatosan épült, amely oda vezetett, hogy ma már ismét a másik oldalon álljak, és ne csak a stroke elszenvedőjeként tartsanak számon, hanem olyan emberként, aki ezt is legyőzte; és másokat is kézen fog, és felhúz magával. A blogra már több, mint 16.000 ember volt kíváncsi, közel 200 ember követi a facebook rajongói oldalt is. A csoportban pedig 2 hónap alatt, ami a megalakulás óta eltelt, több, mint 100-an vagyunk már, és minden nap csatlakozik új ember.

Ez nem egy népszerű, könnyed téma, ennek ellenére ezt mindenképpen sikernek könyvelem el. És jelzésnek arra, hogy továbbra is foglalkoznom kell vele. A stroke-kal nem csak lelkileg kell megküzdeni, de nem is szabad elfogadni, hogy az ember kerekesszékben, vagy bottal járva, magatehetetlenül kell hogy leélje az életét. A felépüléshez, a stroke következményeivel való harchoz releváns tippeket, lelki támogatást kaptok itt első kézből, ez a találkozók alkalmával személyessé is válik.

Tehát

CÍM: Western Pub Budapest, Ferenc körút 17. ( 4-6 villamos Mester u.-i megállójánál) https://www.facebook.com/pages/Western-Pub-Budapest/133693983403739

IDŐPONT: 2015. 02. 01. 14:00

Változás esetén az esemény oldalára írok. A részvétel természetesen ingyenes, és mindig az is marad. Csak az odajutást kell megoldani, és a saját fogyasztást állni.

Várok mindenkit szeretettel! :)

Eni

Ezek a területek még fehér foltok, még ha egyes orvosok tudnak is róluk, csak tünetileg kezelik őket. Antidepresszánsokkal, szorongásoldókkal, nyugtatókkal, hangulatjavítókkal nyomják el ezeket az utózöngéket. Ezek akár évekig a betegség kísérőtünetei lehetnek, és akár munkaképtelenné tehetnek, ha már képesek is vagyunk fizikailag újra munkába állni, akkor is. A stroke a legtöbb esetben nem csak úgy megtörténik, és nem szabad beletörődni, hogy népbetegség. Azon túl, hogy ezeket beépítjük a tudatunkba, azokat a tanácsokat is hozzáírom, amik nálam működtek.

Az első olyan tényező, amivel az embernek meg kell küzdenie, az az, hogy a betegtársaktól kezdve az orvosokig sok mindenki visszahúzza. A beteg személyiségén múlik, hogy ezeket a kishitű, negatív, néha rosszindulatú, de a legjobb esetben is általánosságban vett előrejelzéseket komolyan veszi-e, és hagyja-e, hogy ezek formálják a gyógyuláshoz való hozzáállását. Elfogadja-e, hogy így marad, nem gyógyul meg/tovább, esetleg meghal. Ez egy nagyon fontos dolog, és ha az ember át tud lendülni azon a ponton, amikor is ő sem hiszi el, hogy neki sikerülhet, és elkezd hinni magában, NINCS, AMI MEGÁLLÍTHATNÁ A GYÓGYULÁST! Ez nemtől, kortól független dolog.

A kórházból kikerülve a következő dolog, amivel az ember szembesül, és amivel én is küzdök, hogy tudomásul kell venni: már nincs annyi erőnk, mint azelőtt volt. Minden jobban kifáraszt, de ez nem egyszerű fáradság, hogy az ember vesz egy mély levegőt, konstatálja, hogy de fáradt vagyok, és csinálja tovább a dolgát. Nem, ez olyan, mint amikor lemerül az elem. Ki lehet pihenni, de ki is kell! A pihenés már kulcsfontosságú a stroke-on átesett embereknél, mind agyilag, mind fizikailag. Azért is, mert a túlhajszoltság nálunk már veszélyes, hiszen nagyobb esélye van a következő stroke-ra, akinek már volt.

Tehát: KÖTELEZŐ eleget pihenni, nekem pl. nagyobb lett az alvásigényem, ha nem alszom min. 8 órát, másnap használhatatlan vagyok. A napközbeni fáradtságot pedig ki lehet pihenni, azzal, hogy idézőjelben mindent eldobunk, nem foglalkozunk semmivel, csak a pihenéssel, relaxálással; hiszen ilyenkor az izmaink, és/vagy agyunk fárad el, és újra fel kell töltődni, hogy tovább működhessen(ek). Az első pár hónapban még a délutáni alvás is belefér. Tehát hangsúlyozom, hogy ez itt nem opcionális dolog, hanem egészségügyi szempontból szükséges! Ha megint kimerülnek a tartalékaink, és a szervezetünk legyengül, tudjuk, mi történhet… Semmi nem olyan fontos, sürgős, hogy ne várhasson pár órát, vagy napot.

A stroke-kal nagyon gyakran frontérzékenység is kialakul, nálam is így volt, előtte is fájt a fejem, ha hidegfront jött, de a stroke óta nem feltétlenül fejfájás formájában jelenik ez meg. Amikor hideg, nyálkás az idő, megmerevednek a jobb oldalon az izmaim. Sokkal nehezebb mozogni, mint, amikor kiráz a hideg, és begörcsölnek az izmaid, nálunk, stroke-osoknál ez ilyenkor állandósul. Kívülről nem látszik, de érezhető. Nem beszélve a nyomott hangulatról, ilyenkor semmihez nincs kedvem, csak aludni szeretnék, tehát megint csak használhatatlan vagyok. Ebben az esetben is a pihenés a megoldás, én még ennél jobb módszert nem találtam. Ilyenkor én még azt sem szívesen csinálom, amit amúgy szeretek. Tehát mintha a szervezetem rákényszerítene a pihenésre, akkor is, ha én nem akarok. Ezt elfogadtam, akinek van jobb ötlete, jelezze :)

A túlzott érzelmességről >>írtam már<<, ez is egy gyakori utólagosan tapasztalható tünete a stroke-nak. Akár egy kisebb esemény is érzelmi túlcsordulást válthat ki, ennek sem tudom az okát, csak azt, hogy sok ember számol be hasonlóról, egy filmen is elkönnyezi magát, aki nem volt ilyen pl. Ez NEM a gyengeség jele, ez csak azt jelenti, hogy az illető mély érzésűbb lett, könnyebben megérintik a világ dolgai, és az emberi sorsok. Ez idővel abszolút kordában tartható, rólam sem tudná senki, ha nem mondanám. Tehát erre az idő megoldás, és ahogyan az ember visszailleszkedik a világ vérkeringésébe, ezek telesen jól kontrollálhatók lesznek.

A poszt-stroke depresszió a stroke után alakul ki, nálam elég enyhe lefolyású volt, más stroke-osokkal összemérve. Az első fél évben volt a legsúlyosabb, utána fokozatosan elmúlt. Azt olvastam már több helyen, hogy ilyenkor kialakulhat depresszió, de arról nem esik szó, hogy valójában miért. Ez megint csak többünk véleménye, mert >>a segítő csoportunk<< megalakulása óta már nem csak a saját nevemben beszélek. Tehát amikor az önálló, felnőtt ember le kényszerül menni egy óvodás gyerek szintjére, ami az önellátást illeti, az hatalmas trauma. Én ugyan az orvosok, és a nővérek szerint is hamar megtanultam a 0-ról újra önállónak lenni. De azért, mert hihetetlenül zavart, és elszomorított, hogy olyan alapvető dolgokat nem tudok megcsinálni, mint az öltözködés, vagy a fürdés. Hogy nem tiszta még az agyam, mintha egy ködfátyol borítaná, és emiatt úgy beszélnek velem, mint egy gyerekkel, és a kézmozgásokat is gyerekeknek való játékokon (pl. építőkocka) kell megtanulnom, nem beszélve az agyi teljesítményt felmérő és fejlesztő logikai „feladatocskák”-ról.

Legbelül az ember nem gyerek, még akkor sem, ha kívülről mást mutat!

Van, aki a pelenkázásra is rászorul, mert végül is a záróizmok is izmok, és azok ilyenkor mind tönkremennek, kilazulnak az érintett oldalon. Így kialakulhat széklet, és vizelettartási probléma is. Nagyon hálás vagyok érte, hogy ez nálam nem volt gond, így is maradt elég dolog, >>ami miatt szenvedhettem<<. Vagy ott van a székrekedés, ami nagyon sokunkat érint, és ami a mozgás hiányától alakul ki, ami heteket jelent, és csak akkor áll vissza a normális kerékvágásba, amikor már tudunk újra mozogni, legalább minimális módon. Ezek megint csak rombolják az ember méltóságát.

A depresszió tehát attól alakul ki, hogy az ember elveszíti az önállóságát, és a legtöbb készségét, arra, amit előtte tudott. Mivel az ember a legtöbb dolgot 2 kézzel csinálja, és ezek már nem mennek (és az ember egy személyben felelős azért, hogy ez csak ideiglenes, vagy tartós állapot-e), nagy csalódottsággal törődik ebbe bele, vagy épp ellenkezőleg, annyira zavarja, hogy mindent megtesz, hogy ezen változtasson. De mindkét esetben sokként éri az embert, hogy „már” nem tudja bekötni a cipőfűzőjét, vagy nem tudja kezelni a telefonját, stb.

Minél kevésbé veszíti le valaki az önállóságát, és a készségeit, és minél gyorsabban fejlődik, annál gyorsabban múlik el a depresszió. Erre a >>gyógytorna<< a legjobb módszer, az >>ergoterápia<<, a >>beszédfejlesztés<<, és a neuropszichológus által előírt >>agyműködést serkentő feladatok<< elvégzése.

A halálfélelem is sokunkat érint, kit jobban, kit kevésbé. Egy stroke-os ijesztő >>statisztikák<< tömkelegével találja szembe magát, hogy a stroke-osok negyede az első 5 évben meghal, hogy 10x-es eséllyel kapjuk meg a következőt, stb. Hangsúlyozom, hogy egy stroke után SZÜKSÉGSZERŰ az életmódon változtatni! Tilos dohányozni, nem szabad sok kávét, alkoholt inni, rendszeresen be kell iktatni a mozgást az életünkbe, és minél kevesebb feldolgozott kaját kell enni, igyekezni kell a természetes ételeket előnyben részesíteni, és persze az adagokat is redukálni kell. Ezek sajnos akkor sem biztosítékok egy következő, még súlyosabb, esetleg halálos stroke elkerülésére. Főleg, ha >>Leiden-mutáció<<, vagy más, nem gyógyítható véralvadási zavar okozta.

Tehát a stroke-os állandó félelemben él, senki nem nyugtatja meg, hogy nem lesz következő. Én 2 év után >> találtam egy módszert ez ellen<< , de van, akin ez sem tud segíteni. És ezen a véralvadásgátló gyógyszerek sem mindig segítenek, mert mint nemrég megtudtam, ha nem megfelelően hígítja a vért, és az túl híg lesz, akkor a vérzéses stroke-ra nagyobb lesz az esély. Ezért kell kérni az időszakos laborvizsgálatnál a vérsűrűség (INR - 2,5 és 3 között a jò nekünk) mérést is.

Szóval ha én orvos lennék, minden figyelmemet afelé fordítanám, hogy megelőzzem a keringési betegségeket, így a stroke-ot is, és ha már megtörtént a baj, arra koncentrálnék, hogy >>mi okozta<<, és azt redukálnám, mert a stroke-kal nincs vége az egészségügyi problémáknak. Valamint a már kialakult stroke-nál tovább néznék az életmentésnél, és nagyobb figyelmet fordítanék az utógondozásra, mert az is nagyon fontos, hogy az ember használható minőségben élhesse tovább az életét.

Ha érdekesnek találod, amit olvastál, lájkold >>a blog facebook oldalát<<, mert naponta teszek ki olyan tartalmakat, amiket itt nem osztok meg.

Ha tetszett, nyomj egy TETSZIK-et a cikk végén.

Ha stroke-os beteg, hozzátartozó, vagy segítő vagy, pedig csatlakozz >>a támogató csoportunkhoz<< a facebook-on!

Nem részletezem, hogyan, de a professzor felajánlotta, hogy nekünk, stroke-osoknak tart egy előadást karácsony alkalmából. Aki tudja, mi az a vakcina, mai nekünk is egy reménysugár lehet, úgysem kell külön bemutatnom, aki eddig még nem ismeri, az olvassa el, mit írtam róla korábban.

Az előadásról videofelvétel készült, ha a címére kattintotok, akkor a youtube-on nyílik meg, és nem itt a blogon. 5 részre bontottam, mind nagyon érdekes, de aki nem ér rá, csak a 4. részt nézze meg, abban hangzik el a kulcsmondat, amely mindannyiunkat érdekel:

Aki megkapta a vakcinát, nem kaphat újra stroke-ot!

Van apróbetűs rész, ezért meg kell nézni az előadás összes részét. Utána lehet nézni a neten, miről is van szó. Nem egy olcsó dolog, de nekem megéri emiatt az 1 mondat miatt. Nem akarok többé félni, mert nem kecsegtet semmi jóval az orvostudomány. Szerintük min. 10x-es az esély egy következő stroke-ra, ha az embernek volt már egy.

Az érelmeszesedés elleni vakcináról már több előadás található az interneten, olyan viszont nincs, ami stroke-os szemszögből közelíti meg a dolgot. Olyan kérdésekre kapunk választ, melyek mindannyiunkat érdekelnek, nem csak a stroke-on átesett embereket. A vakcina minden keringéssel kapcsolatos betegség elsődleges, vagy másodlagos megelőzésében, és kezelésében segíthet (érelmeszesedés, érszűkület, stroke, szívroham, tüdőembólia, magas koleszterin - és triglicerid szint, cukorbetegség, stb.).

Az előadást 5 részre bontottam. Az első részben az alábbiakról van szó:

- Mi az az érelmeszesedés?
- Az igazság a koleszterinről
- Nem vagyunk egyformák
- Az LDL és HDL nem is koleszterin
- Az érelmeszesedés oka NEM a magas koleszterinszint
- Megdöbbentő információk

2.

- Miért van szüksége a szervezetünknek a koleszterinre?
- Milyen tényezők rombolják az egészségünket?
- Koleszterinnel kapcsolatos kutatások
- Hogyan hat a vakcina a koleszterin (zsír) anyagcserére?
- Az érelmeszesedés folyamata
- Szövettani metszetek, mi történik a testben?
- Hogyan küzdhető le a betegség?

3.

- Miért nem engedélyezett itthon a vakcina?
- 15.000 fiatal hal meg évente
- A magyar találmány, ami itt is marad
- A vakcina hatásai
- A stroke-osok miért mások?
- J for H, vagyis Jab for Health (Szúrás az egészségért) antigén
- A díjnyertes vakcina, és a szabadalom
- Amerika sem versenyezhet velünk
- Magyarország húzóereje lehetne a vakcina

4.

- A közönség kérdései:

Meg kell újítani a vakcinát?
Epekő eltávolításhoz van valami köze a vakcinának?
Hogy tűnnek el a lerakódások (plakkok) az erek faláról?
Lehet-e következő stroke/szívroham, stb.?
Mindenkire egyformán hat a vakcina?
Van-e hatása a vakcinának a vérhígító gyógyszerre?
Mindenkinél hat a vakcina valamilyen módon?
A vakcinának milyen hatása van a cukorbetegségre?

- Milyen hatások tapasztalhatóak a vakcina beadása után?

5.

- Az ellenérdekeltség, az anyagi akadályok, avagy mi akadályozza a vakcina széles körben való elterjedését?

- Veszélyben a profit, avagy senkinek nem érdeke, hogy nem legyünk betegek

- Miért kezdett el a Professzor Úr ezzel foglalkozni, és miért?

- Miért érintenek egyre fiatalabbakat a szív- és érrendszeri betegségek?

- A professzor még mindig életben van, és aktívan dolgozik értünk, pedig őt is meghurcolták

- Az Üzenetet terjeszteni kell!

A kérdéseket nyugodtan feltehetitek nekem itt, a bejegyzés alatt kommentben, vagy a desertose01234[kukac]gmail.com e-mail címen.

A vakcina hivatalos honlapja: www.kolesterin.hu

Ha érdekesnek találod, amit olvastál, like-old a blog facebook oldalát, mert naponta teszek ki olyan tartalmakat, amiket itt nem osztok meg.

Ha tetszett, nyomj egy TETSZIK-et a cikk végén.

Többen kérdezték, hogy mit lehet a stroke-ból tanulni. Ez egy erre adott válaszomból indult, gondoltam, bejegyzést csinálok belőle, mert másokat is érdekelhet. 

Nos, ez attól függ, ki milyen nyitott szemmel járt előtte, és hogyan foga fel a körülötte lévő világot. Én már előtte megtanultam, hogy minden csak nézőpont kérdése, és hogy másokat nem tudok megváltoztatni, csak saját magamat, és ahogy a dolgokat látom. Kívülről nézve nem változott semmi, az élet pörög tovább, és nekem fel kell venni a ritmust, csak most már meg-megállok egy időre, és megfigyelem. Hogy miből kényszerültem hosszú ideig kiszakadni, és ma már fellélegzek, hogy de jó, mert a sodrásból kiszállva megtanultam pár dolgot.

Most a magam nevében fogok beszélni, szerintem ezekre a dolgokra mindenkinek magának kell rájönnie. Nincs általános érvényű tanulság, csak olyan, ami sokakra igaz lehet. hogy ne agyaljunk, hogy ne legyenek feldolgozatlan dolgaink, és kapcsolataink, hogy ne féljünk, aggódjunk, tehát ne emésszük magunkat; rohanjunk annyit. De ezek sem érnek semmit, ha pl. örökölt a baj, vagy valamilyen műtét, betegség, sokkhatás okozta. Először is, nem mindenki tanul a stroke-ból valamit is, és halkan jegyzem meg, hogy így gyógyulni is nehezebb.

A hozzátartozóknál 2 észrevétel, az egyik a családi kapcsolatok megerősödése, az hogy valóban ismerjék meg a szerettüket, ha eddig nem ismerték volna, mert ilyenkor a betegről minden álarc lehullik. Ha így szeretni tudjuk az illetőt, akkor igazán szeretjük önmagáért, és nem a tetteiért, vagy amiket kaptunk tőle, stb. Egy ilyen betegség, vagy tragédia kell ahhoz sokszor, hogy kihozza a valódi, bátor énünket, hogy segítsen megismerni magunkat, és másokat is jobban. A másik, hogy ezen keresztül a hozzátartozók is jobban megismerik saját magukat, hogy hogyan tudnak kezelni nehéz helyzeteket, és néhányat az alábbiak közül is a magukévá tudnak tenni.

Én rengeteget tanultam belőle, de azért, mert volt előképzettségem dekódolni a jeleket. Tudom, hogy minden fizikai baj lelki eredetű, és a fizikai test akkor tud gyógyulni, ha a lélek is gyógyul. Így lefordítottam a testem üzeneteit, és az alábbiakra jutottam:

Pontosan azokat kaptam, amiket kértem, ill. lehetőséget, hogy megtanulhassam őket. Pl.: Türelmet kértem, és ugye kénytelen voltam megtanulni, egy évekig húzódó betegség formájában. Megtanulni várni, ha megnyomod a nővércsengőt, vagy ha le akarsz venni valamit a polcról, de nem éred el, felmászni meg nem tudsz érte. Ezek az apró dolgok megtanítanak rá, hogy mindennek eljön az ideje, az akaratoddal nem irányíthatsz mindent.

Hogy mindenre van egy másik mód is, nem csak egy. Ezért nem létezik olyan, hogy lehetetlen, mert ha így nem megy, úgy még mehet. Még régen olvastam, hogy volt stroke-os örömködve mesélte a társainak, hogy sehogy sem tudta a fogkefére rányomni a fogkémet. Amikor kitalálta, hogy akkor is ugyanaz a végeredmény, ha a fogkrémet a szájába nyomja, és a keze helyett a fejét mozgatja, azonnal el kellett mondania ezt a sorstársainak is. Ez jól példázza, hogy nem csak egyféle módon lehet eljutni A-ból B-be, és nem csak hogy ugyanoda juthatunk, hanem még előbbre is, mert ki tudjuk kerülni az akadályokat, nem torpanunk meg előttük. Tehát a stroke leleményességre, kreativitásra is tanított.

Vagy bátorságot kértem, és megtanultam, hogy már nem kell félnem semmitől, főleg, ha ezzel is megküzdöttem. Mindig féltem az emberek reakcióitól, ha csinálok valamit, de már nem érdekel. A bátorság az is, hogy mindig merjünk kérdezni, és nem félni attól, hogy mi van, ha? Merjünk beszélgetni akárkivel, a legtöbb kutya csak ugat, nem harap. Merjünk belefogni dolgokba, és nem a következményektől félni. Ha soha nem próbáljuk meg, eleve elvesszük a siker lehetőségét. Azóta - mondanom sem kell - sokkal több minden sikerül, még ha nem elsőre, akkor is.

Vagy nagyobb önbizalmat kértem, így tanultam meg, hogy bármire képes vagyok, ha ebből felépültem, mert igazán kemény, én mégis legyőztem. Neki mertem futni a dolgoknak, anélkül, hogy a bukástól féltem volna. Mint ahogyan a gyógyulásban sem kételkedtem soha egy percig sem. Szóval akkor biztos más is így fog sikerülni, és tényleg így is van. Elhiszem, hogy ez nekem menni fog, és ez már félsiker, a másik fele, meg hogy teszek is érte.

Én mindig átlagos kinézetűnek tartottam magam, néha csúnyának. Most láttam magamat igazán elhanyagoltnak, amikor nem tudok mosakodni, fésülködni, később kifesteni magam, melegítőt tudtam csak felvenni, stb. Egy kócos, elhanyagoltnak kinéző lány voltam, mégis mindig igyekeztem mosolyogni, és a lelki erő elkezdett sugárzani az arcomról. Már nem hittem, hogy csúnya vagyok, leszartam, hogy sehogy sem illek bele a mai szépségideálba, ilyen előtte nem fordult elő, még ez is frusztrált, mint fiatal nőt. Ebben közrejátszott az is, hogy meg kellett szoknom a naturális kinézetemet. Nem ment a szemöldökszedés, a hajfestés, stb. Megtanultam, hogy az én szépségem belülről jön, és valaki vagy meglátja, vagy nem. A lényeg, hogy megtanultam bízni magamban, és szeretni magam. Ez nagy szó, mert előtte ezek leküzdhetetlen akadályoknak tűntek.

Sokkal kevesebbet ítélkezem, mert beismerem, hogy nem tudhatom, kinek mi a sztorija, amit én nem látok. Miért lett ilyen, amilyen, mik a gyengeségei, mikből fakad az önbizalomhiánya. Máshogy nézek minden sérült emberre is, nekik sokkal nagyobb lelki erejük van, mégis sokan alacsonyabb rendűként bánnak velük.

Soha nem fogadtam el segítséget senkitől, mert az kizárólag úgy volt jó, ahogy én csináltam. Most, hogy hónapokig másokra szorultam, tanultam meg, hogy engem is lehet helyettesíteni. Hogy más is tudja azt úgy, mint én, ha hagyom.

Hogy nem arról van szó, hogy ilyen rideg lett a világ, jó, persze vannak ilyen emberek, de önzetlen, segítőkész, csak a lehetőséget kell megadni. Nem azért nem segít a többség, mert nem akar, hanem, mert nem kérjük. Az embereknek jót tett, hogy segíthettek nekem, ezáltal is jobb emberek lettek.

Rengeteget tanultam magamról, hogy igenis leleményes vagyok, van lélekjelenlétem, és bátorságom, csak ki kellett hozni. Úgyhogy én a stroke-ot egy útmutatásnak, irányba állításnak tekintem, merítek belőle, és felhasználom a velem történteket, mert nem volt véletlen. Valamiért történt.

Én nem vagyok áldozat, hanem diák, aki éppen tanulja a leckét. Mindig mögé kell nézni a dolgoknak. A hit nekem is segített pl., pedig nem vagyok vallásos, de ez azt is megtanította, hogy nem múlik rajtam semmi, ami az életet, vagy a halált illeti, ha az lenne a sorsom, lejárt volna az időm, de az, hogy életben maradtam, nem lehet véletlen, tehát kötelességem kihasználni úgy, hogy a tőlem telhető legjobb emberré válok.

És ezeken filózgatva lassan a testem is gyógyult. Nem magától, abból nem lehet tanulni. Minden egyes dolgot nagy küzdelem árán kaptam vissza, és ezért tudom, hogy rászolgáltam, megérdemlem. Pl.: Hogy emberek közé mehessek, vagy hogy ezt most elmondhassam Nektek Én, Eni megtaláltam, amit kerestem, életcélt, tanulságokat, de ez rám érvényes, másra nem biztos.

A régi, pörgős, önpusztító életem pedig nem hiányzik. Mert mintha letisztogattam volna, újra visszaszereztem mindent, amit szerettem benne, csak a sallangok nélkül. Így már szeretem, nem veszem természetesnek. Mint ahogy a benne elfoglalt helyemet sem. Nem fogadom el a skatulyákat, ahová beraktak, nem leszek örökké güriző kispolgár, attól, hogy narancsbőrös a combom, még nem vagyok csúnya, és másodrendű állampolgár. Attól, hogy nincs sok pénzem, még nem vagyok szegény. Nem engedem, ill. nem veszem magamra, hogy emberek mi minden alapján meg-és elítélnek. Már tudom, hogy nem ismernek, és nem haragszom rájuk. Van hol aludnom, van, mit ennem, máris gazdagabb vagyok, mint a világ 70%-a, stb. Rajtam múlik, hogy mi leszek. Újra tervezem az életemet, és most már tetszik, pedig a világ nem változott, csak én.

 

"Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban."

- Mahatma Gandhi

Én nem leszek áldozat, a szegény én, akivel mindig csak kitolnak. Nem fogok naphosszat arról panaszkodni, hogy ez a tudatlan egészségügy hogy nem tudja ezt sem megelőzni, sem rendesen kezelni. Bosszankodni azon, hogy az emberek többsége hogy nem törődik a többiekkel. Hogy a társadalom ellenem van, de hiszen a társadalom belőlem is épül. Vicces, de magam miatt ezeken kevésbé szoktam magam felhúzni, mint Miattatok, mert én tudom kezelni, feldolgozni, túllépni rajta, még ha idegesít is. De ez nem biztos, hogy mindenkinek sikerül, minden negatívitás visszavet. Én megtehetem, hogy már ne érdekeljen, mert, mint írtam, sokszorosa a jó a rossz dolgoknak, amik érnek. És nem utolsó sorban sokkal többet kapok vissza, mint amit adok. Szóval ezt az egészet egy mondatban is le lehet írni, de az nekem nem erősségem :) A személyiségem nem változott, csak erősebb lett, az változott, ahogy a dolgokhoz állok

"Sötétség nélkül nem létezik a fény sem."

Harry Potter c. film

 30 éves lettem, 28 éppen elmúltam a stroke idején, azóta rengeteg minden történt. Sokan bepánikolnak ilyenkor, én viszont örülök, hogy élek, mert ez nem volt egyértelmű. Szerintem én ebben a 2 évben nőttem fel igazán, (be)látom a múltbéli hibáimat, és most már megtanultam másképp élni, úgy, hogy a testem, és lelkem egyensúlyban működjön. Másnak is javaslom, nagyon egészséges :)

Nagyon örülök, hogy már szinte csak a stroke-kal kapcsolatos kifejezésekre kerestek rá, és találtok ide. Már én is szinte csak informatív bejegyzéseket írok, mert az állapotomról nem sok újat lehet mondani. Van fejlődés, csak lelassult. A második évben finomítottam, amiket az 1. évben újra tanultam. Már nem olyan gördülékenyen mozgok, mint a stroke előtt, meg kellett tanulnom a testem új korlátait, de nincs okom panaszra, nem sok dolog van, amit ne tudnék megcsinálni így vagy úgy.

Ezekben fejlődtem idén:

• le tudok guggolni, és fel tudok állni kapaszkodás nélkül
• tudok úszni
• tudok helyben futni
• lépcsőn megyek, fel, és lefelé is, kapaszkodás nélkül
• a szobabiciklin nem kapaszkodom, és nem csúszik le a lábam a pedálról
• soha nem bicsaklik ki a bokám
• az állás nagyon jól megy, már nem kell megpihennem ha odaérek valahová, nem hogy negyed órát állok, hanem 1 órát is simán
• nincs már bőrkeményedés a bal lábamon (ami azért volt, mert azt erőltettem túl)
• 2 kézzel tudok gépelni, és jobb kézzel egerezni
• tudok csettinteni
• sokkal jobb az egyensúlyom
• jobb kézzel mosogatok (és szinte bármit meg tudok vele csinálni)
• nincs semmiféle beszéd problémám

(A stroke-nak nagyon sokféle következménye lehet, de nekem inkább csak fizikaiak voltak)

És nézzük, mik történtek idén:

• Egyszer az index2 is rátalált a blogomra, és kiette a címlapra ezt a bejegyzést .
• Újra lehet kommentelni a blogon, be lehet jelentkezni facebook-kal, és úgy hozzászólni a témákhoz a bejegyzések alján.
• Vendégszerkesztőim is akadtak, akinek szintén van ezzel a témával kapcsolatban mondanivalójuk, de ezért nem akarnak külön blogot indítani.
• Csináltam egy SoundCloud csatornát, ha valahol beszélek, ide mindig fel fogom tölteni.
• Túl vagyunk az 1. blogtalálkozón, nagyon jól sikerült, megbeszéltük, hogy rendszert csinálunk belőle :)
• Szerepeltem néhány stroke-os társammal az RTL Klub Dr. Tóth című egészségügyi talkshow-jának egyik adásában vendégként. Még nem ment le, de nyilván majd ki fogom tenni egy külön bejegyzésben.
• Több stroke-kal kapcsolatos előadásban vettem részt, idővel ezek felvételei is fel fognak kerülni ide, a blogra.
• Elkezdtem írni a könyvemet a felépülésemről, arról, hogy miket tanultam a stroke által. Talán jövőre kész lesz.
• Gábor átadta nekem a bloggerek vándordíját
• De ami a legfontosabb: Októberben megalapítottuk a Strokeinfó alapítvánnyal karöltve a Stroke-os hősök és szeretteik közössége nevű facebook csoportot, és 1 hónap alatt majdnem 70-en lettünk. Ez a csoport úttörőnek számít, mert előtte nem szerveződtek a stroke-osok. Rengeteg hasznos info cserél gazdát :)

A két éves évforduló majd február 1-én lesz, de ez jó alkalom arra, hogy összefoglaljam az évet, és mindenkinek megköszönjem, aki az idén előre vitt, akitől bármit is tanultam, kaptam.

Több nagyon érdekes embert ismertem meg, amiért hálás vagyok. Ez egyrészről nagyon jó, mert a sztorik, és új információk folyamatos témát szolgáltatnak, de nincs időm semmire :)

A blog nem hagyja, hogy letegyem, amíg van erről mit beszélni, beszélnem KELL! És sajnos van téma, bőven!

A félreértések elkerülése végett én ezért továbbra sem kapok pénzt, a saját időm, energiám, és néha pénzem megy rá, hogy a stroke témával foglalkozzak. Ezt csak azért írom le, mert kérdezte valaki. Rájöttem, hogy egy ilyen jó szándékú, önzetlen kezdeményezés is, mint ez a blog meg tudja osztani az embereket. Volt olyan, akit zavart, hogy rólam szólt A SAJÁT BLOGOM :D

Minden apró kis negatívumra 20 pozitív visszajelzés a válasz, hogy segít Nektek a blog, ne hagyjam abba, folyamatosan nyomon követitek. Az ilyenek miatt csinálom, az nekem is öröm, ha olyat kaptok itt, amit fel tudtok használni.

A jövőbeni tervek? Jövőre nagyobb hangsúlyt kap majd a saját életem, arra kell majd fókuszálnom. Már én sem vagyok egyedül, szeretném, ha a közösségünk "önműködővé" válna, és én lassan háttérbe szorulhatnék. A többit nem tervezem meg, nem okozok magamnak direkt csalódást :)

A stroke sok esetben az arcizmok bénulásával, mozgásképtelenné válásával is jár az érintett oldalon. Ez sokszor látható, kinél hosszabb-kinél rövidebb ideig.

Összeszedtem néhány gyakorlatot, amik segítségével javítható a mimika. Sokszor viccesen néz ki, de a lehető legtöbb grimaszt kell vágni, hogy az arc kifejezőkészsége helyre jöjjön. Engem ugyan nem érintett ez a probléma, de tudom, hogy sok stroke-ost igen! Nem kell szégyellni, én pl. a lábamon hordom a stroke bélyegét, nem az arcomon. Vagyis, hogy megküzdöttem ezzel a durva betegséggel és én nyertem.

Tehát a gyakorlatok, amelyeket naponta kell végezni:

2 perctől érdekes

 A fenti gyakorlatokat a ránctalanító hatásuk miatt alkalmazzák, kifejezetten a fél oldalra nincsenek, vagy én nem találtam.  De ezek is jól átmozgatják az arcot. Otthon, amikor nem lát minket idegen, gesztikuláljunk erőteljesebben. Vágjunk "pofákat", így munkára bírjuk a renyhe arcizmokat.