Egy stroke-os naplója

Hatvanadik bejegyzés - Járulékos következmények

Vannak a stroke-nak olyan járulékos következményei, amelyek nem elsősorban a stroke kontójára írhatók, inkább a vele járó önellátási nehézségeknek és a kiszolgáltatottságnak köszönhetően jönnek elő. Én is tapasztalok néhány ilyet, ezeket gyűjtögetem egy ideje, hogy csokorba szedve leírjam.

 

Sminkelés és frizura és manikűr - Bármilyen hülyén hangzik, én a stroke előtt nagyon adtam a kinézetre, fontosnak tartottam - és csak így éreztem magam szépnek - hogy mindig "rendben" legyek. De azalatt az idő alatt, amíg nem tudtam magamnak megcsinálni (bal kézzel már tudom, ha a jobb is segít). Szóval ez alatt az idő alatt megtanultam magamról, hogy anélkül se vagyok csúnya, hogy megcsinálom ezeket. A hajam szép fényes, és egészséges lett, mert nem használtam hajszárítót vagy hajvasalót, hiszem nem tudtam, ugye... A körmöm fehér lett, mert nem lakkoztam, a bőrömről pedig megtanultam, hogy magától rendbe jön, ha nem szadizom állandóan - hiszen ezt sem tudtam, ugye, mert 2 kéz kell hozzá -.Smink nélkül, vagy kevés sminkkel pedig abszolút vállalható az arcom, pedig a világon semmilyen kencét nem használok rá, mint azelőtt. Az idő ellen végül is úgyse lehet harcolni - nem mintha még ráncos lennék - ez csak egy illúzió. Az alapvető dolgokat, amiket 1 nőnek meg KELL csinálnia, mind megtanultam bal kézzel, és most tanulom újra jobbal, mert már engedtek annyit az izmaim (pl. hajfestés, szőrtelenítés stb.).


Konfliktushelyzetek - Észrevettem, hogy mióta a stroke volt, nem hogy nem érdekel az emberek véleménye, de át is estem a ló túlsó oldalára, és olyan egyénekkel vagyok képes vitába keveredni, akiktől azelőtt féltem, és hogy már egyáltalán nem vagyok konfliktuskerülő, mint azelőtt. Nem kevertem magam olyan helyzetbe, ahol vitatkozni kell, mert cikinek tartottam, magamat meg felsőbbrendűnek ,akihez az ilyen viselkedés nem méltó. Most bezzeg, olyan vagyok, mint egy piaci kofa :D A családom meg is ijedt, hogy bajba keverem magam  nagy számmal, és most még elfutni sem tudnék :D Meg kell találnom a középutat ebben is.

Mozgássérült - NEM vagyok mozgássérült. Bár azt sem szégyellném, ha az lennék, az is a részem lenne, az is azt jelentené, hogy megvívtam a saját harcomat, vagy még mindig vívom. Mindenképpen bátor lennék, mert elfogadnám, hogy többé nem állok lábra, mégis megpróbálnék teljes életet élni, és minden nap megküzdeni a mindennapi problémákkal, amik nehezítenék az életem, és mosolyogva tenném! De nem vagyok mozgássérült, rokkant, vagy ahogy tetszik. "Csak" egy halálos betegségből gyógyulok, ami nem megy könnyen, és gyorsan, és látható is a járásomon, de hát ez van. Nem magyarázhatom el ezt minden seggfejnek, aki bámul... Gábor szerint (a gyógyult stroke túlélő, akivel beszélgetni szoktam, és akinek olvasom a blogját, ami oldalt van) egyáltalán nem kéne, hogy ez érdeleljen, hát van mit fejlődnöm ezen a téren, úgy látszik, mert noha én azt hittem, megfelelőképpen tojok rá, ezek szerint mégsem annyira, ha ez zavarni tud.


Sz@rok az emberek véleményére - Úgy általánosságban elmondható, hogy noha még van mit tanulnom, így is elég jól le tudom ejteni, mit gondolnak rólam az emberek. Az a gyógytornászom, aki kijárt házhoz, azt mondta, hogy az emberek általában olyanok, hogy túlságosan érdekli őket mások véleménye, és ezért sokáig ki sem mozdulnak az utcára, amíg a stroke-nak látható jelei vannak. Ezzel magyarázható az is, hogy azon a stroke-napon, amin pár hónapja voltam, egyetlen botos, vagy sántító ember sem volt, csak én rohangáltam ott mankóval. Azért az elején engem is zavart, hogy látható, hogy valami nem oké velem fizikailag. Úgy éreztem, hogy mindenki engem néz; anyu azt mondja, pár másodpercig maximum, van mindenkinek elég baja, mintsem ilyenekkel foglalkozzanak. És tényleg.. ha belegondolok, és is csak 1-2 másodpercig néztem egy sántító embert, vagy akinek nem működött jól a keze, nem értem én rá ilyenekre, azt hittem megsérült, és kész. Valószínűleg rólam is ezt hiszik, és különben is, egyre kevésbé látszik, azt mondják.


Étel - ital szállítmányozása - Rengeteget röhögtem magamon, mert egy tálcát sem tudtam A pontból B pontba elvinni, a folyadék szállításáról nem is beszélve (a sántítás miatt, ugye). Régebben az is gondot jelentett, hogy levigyek valami ilyesmit a lépcsőn, mert bal kézzel kapaszkodnom kellett az egyensúlyérzék hiánya miatt, jobbal meg ugye nem tudtam. Ma már hálistennek egyik se jelent gondot, de ezek nem is voltak olyan rég, 1-2 hónapja. Azóta sokat fejlődtem és még fejlődöm egyensúly ügyben.


Jobb a memóriám -  Mivel sokáig mindkét kezemmel úgy írtam, mint egy dedós (bal kezes ugye eleve nem vagyok, úgyhogy azzal mindig is így írtam) kötelező volt, hogy megjegyezzem a dolgokat, ha már felírni nem tudtam semmit. Se egy bevásárlólistát, se semmi mást nem tudtam szépen leírni, a maximum, amit kínkeservesen el tudtam érni az, hogy nyomtatott betűkkel olvasható legyen. A kezemben egyre koordináltabb a mozgás, ezért már sokkal szebben is írok, és folyóírással. A technika korának köszönhetően a számítógép jegyzettömbjébe írtam fel, ha kellett valami, de azt mókás lett volna magammal vinni mindannyiszor :) Meggyőződésem, hogyha nem ebbe az elkényelmesedett korba születek, és rá lettem volna kényszerülve, hogy többet írjak kézzel, sokkal előbbre tartanék, ami a kéz finom mozgásainak rendbejövetelét illeti.

Hallás - Azt hallottam, még régen, hogy ha az ember elveszti egy érzékét, egy másik kiélesedik. Hát végül is az egyensúlyérzék is egy érzék, és valamiért nekem a hallásom lett jobb. De mint egy vadászkutyáé. A családom sokat nevetett is ezen, az elejétől fogva nem lehetett előttem titok, mert a szomszéd szobából a suttogást is meghallom a mai napig. Gondolom, ez majd eltűnik idővel, ahogy az egyensúlyom visszajön.

 

Vannak még biztos, most ezek jutottak eszembe, majd kiegészítem az irományt, ha eszembe jut több.

 

1013184_10201538292998183_1851725692_n_2.jpg

 

 

 

Ha érdekesnek találod, amit olvastál, lájkold a blog facebook oldalát, mert naponta teszek ki olyan tartalmakat, amiket itt nem osztok meg.

 

 

Ötvenkilencedik bejegyzés - Tévhitek a stroke-ról

Egy volt kollégám írt ma egy jegyzetet a facebook-on, amit mások aztán tovább osztottak. Én pedig hozzátettem a saját mondandómat komment formájában.

A szöveg:

A Stroke felismerése (Lehet, hogy egyszer életet menthetsz vele)

 

Egy neurológus azt állítja, hogy ha a stroke áldozatát 3 órán belül elkezdheti kezelni, teljesen visszafordítható az állapot. TELJESEN! Azt mondja, hogy a stroke felismerésének és diagnosztizálásának egyszerű a trükkje, azután pedig 3 órán belül el kell kezdeni a kezelését.

 

A stroke felismerése. (Néha nehéz beazonosítani a stroke jeleit. Sajnos, a tudatosság hiánya katasztrófát okozhat. A stroke áldozata súlyos agykárosodást szenvedhet, ha a környezete nem ismeri fel a stroke jeleit.)

 

Az orvosok szerint bárki felismerheti a STROKE-ot, ha három egyszerű kérést mond az illetőnek: M..... B......E......

 

1. M: Meg kell kérni az illetőt, hogy MOSOLYOGJON.

 

2. B: Meg kell kérni, hogy BESZÉLJEN, mondjon egy egyszerű mondatot (összefüggően: pl. Szép napunk van.).

 

3. E: meg kell kérni, hogy EMELJE FEL mindkét karját.

 

Ha az illetőnek a három kérés teljesítésének bármelyikével nehézsége van, azonnal hívd a mentőket és mondd el a tüneteket!

 

Még egy jel: Mondd az illetőnek, hogy ÖLTSE KI A NYELVÉT.

 

Ha a nyelv kicsavarodott, ha egyik vagy másik oldalra megy a nyelv, ez is a stroke jele lehet.

A kommentem:


Sajnos a fentiek rám nem voltak igazak, vagy csak részben. Ami feltűnő volt, hogy össze-összecsuklott a jobb lábam, és úgy beszéltem, mint egy részeg. Viszont csak fél órás rohamokban jött ez rám, volt, hogy "elmúlt". Reggel volt a stroke (vagyis akkor mutatkoztak a tünetei, mert valójában már 4 nappal előtte megkaptam egy nagyon erős fejfájás kíséretében), és este vittek be a kórházba, mert még a mentősök sem voltak biztosak benne, hogy egyáltalán VALAMI bajom van, mert akkor jöttek, amikor épp jól voltam. Szóval nincs ennek egyértelmű jele, az a helyzet, mert én nem hoztam a papírformát, ami a tüneteket illeti. Épp ezért kerültem későn kórházba, és ezért nem tudtak már megmenteni a stroke következményeitől (jobb oldalamra 1 hónapra lebénultam, és egy pár hétre tolószékbe is kerültem; majdnem teljesen elvesztettem a beszédkészségemet, ebből mára maradt az egyensúlyérzék elvesztése, a sántítás, mert lassan épülnek vissza az agysérüléstől elsorvadt izmok; és a jobb kezemmel képtelen vagyok egyelőre a finom mozgásokat végrehajtani). Noha most, 7 hónap elteltével már majdnem visszajöttem a régi szintre, a teljes gyógyulásig még hosszú hónapokra van szükségem. Azért kell az embereket megpróbálni megmenteni a stroke-tól, mert nagyon nehéz és hosszadalmas belőle a gyógyulás. Inkább a tájékoztatásra, és a megelőzésre kellene helyezni a hangsúlyt, mert azok még mindig könnyebben mennek, mint a gyógyulás. Alacsonyan kell tartani a vércukrot, vérnyomást, koleszterint, és redukálni az idegeskedést és a testsúlyt. A mai, rohanó életformánk abszolút ideális alanyokká tesz minket, ezért is vezetjük a világranglistát mi, magyarok, ami a stroke-ot illeti. Még több gondolat a stroke-ról, és a gyógyulásról a blogomon: http://strokeomvolt.blog.hu/

 

1016875_674295719250746_1646006336_n.jpg

 

 

Ha érdekesnek találod, amit olvastál, lájkold a blog facebook oldalát, mert naponta teszek ki olyan tartalmakat, amiket itt nem osztok meg.

Ötvennyolcadik bejegyzés - Interjú velem

Az a fiú, akiről beszéltem, csinált velem egy interjút a blogján (http://hasznaldfel.blogspot.hu), amit bemásolok, ha esetleg elveszne, vagy bármi. A belinkelésben nem bízom, noha eredetileg azt akartam.

 

Egy stroke túlélő interjúja egy stroke túlélővel

2013. augusztus 15.

Szerző:

Mit kérdeznél attól, aki túlélt egy stroke-ot? Talán semmit. Talán félsz, hogy rossz érzéseket keltesz benne, hogy feltépsz olyan sebeket, amiknek a mélységéről és kiterjedéséről nincs pontos elképzelésed. Nos, bennem nincs ilyen korlát. Nemcsak azért, mert a saját stroke-omnak köszönhetően pontos elképzelésem van arról, mit él át ilyenkor egy ember, hanem azért is, mert hozzám hasonlóan más stroke túlélőknél is azt tapasztaltam, hogy szívesen megosztják másokkal a tapasztalataikat és a gondolataikat. Korábban írtam arról, mikor tekintem magam stroke túlélőnek. Most eljött egy ilyen alkalom. Enit, egy 28 éves stroke túlélőt kérdeztem az idén február 1-én történt stroke-járól és annak következményeiről, saját és környezete reakciójáról, érzéseiről. Szóba kerültek felépülésének nehézségei, jövőbeni tervei, valamint a stroke tájékoztatás magyarországi helyzete is. Két stroke túlélő beszélgetése következik, tabuk nélkül.
Egyből érezted, hogy nagy baj van?
Nem, a stroke-ot megelőzően 4 nappal volt egy kegyetlenül erős fejfájásom, ami nem múlt el, csak csillapodott. A gyógyszer nem segített rajta, és igazán gyanús sem volt, mert mindig hajlamos voltam a fejfájásra. Aznap reggel, amikor már a tünetek is megjelentek, azt hittem, csak túl gyorsan ittam a kávét, vagy túl gyorsan szívtam a cigit; mert szédüléssel kezdődött. Elindultam a dolgomra, és a BKV-n már nem bírt meg a jobb lábam, össze-összecsuklott. Le is szálltam a buszról, úgy bepánikoltam, hogy mi lehet ez. Fájdalmat nem éreztem ugyan, de a végtaggyengeség is elég volt. Később a nap folyamán a karomból és a kezemből is kiment az erő és a koordinációs készség, majd nem lehetett érteni a beszédemet, mert úgy beszéltem, mint aki be van rúgva; de mivel ezek rohamszerűen jöttek rám, este még a mentősök is tanakodtak rajta, bevigyenek-e a kórházba egyáltalán. Merthogy reggeltől egészen estig húztam a kórházat, nem szeretem alapon. Pedig csak egy szavamba került volna, és bevittek volna. Sok tipikus stroke-tünetet nem produkáltam, úgy, mint magas vérnyomás és vércukor, lefittyedt száj, beszédkészség teljes elvesztése.
Hogyan reagált a környezeted?
SENKI sem tudta, mi bajom lehet, még az az ismerősöm sem, aki valaha mentős volt! Arra gyanakodtak, hogy leesett a vércukorszintem, vagy a vérnyomásom, vagy ellenkezőleg; túl magas valamelyik. A buszon SENKI nem segített, pedig látták, hogy nehezen szállok fel, és tartom meg magam, de valószínűleg azt hitték, csak részeg vagyok… Több száz ember látta, hogy nem vagyok rendben, amíg a célomhoz értem, de egy sem tudta, mi bajom, ezért tűztem ki egyik célomul azt, hogy a siralmas szintű tömegtájékoztatás ellen megpróbálok tenni valamit. A közeli családtagjaim jobban megijedtek, mint én, mert mindig is az a típus voltam, aki maga old meg mindent; így amikor azt mondtam telefonon, hogy: "gyertek elém, nagy baj van", akkor tudták, hogy nem viccelek, és családostól jöttek értem.
Miben korlátoz az állapotod?
Hál’istennek most már semmiben. De nem mindig volt ez így, az első 2 hónapot kórházban töltöttem, és a nullára visszazuhantam, ami az önellátást illeti. Ezt értsétek úgy, hogy nővérre volt szükségem még ahhoz is, hogy wc-zés után felhúzza a bugyimat, mert nem tudtam megállni a lábamon még annyira sem, hogy ezt magam csináljam. A családom fürdetett, öltöztetett, szóval el lehet képzelni… A legnehezebben én a kiszolgáltatottságot éltem meg, mert mindig nagyon önálló voltam.
Most, fél év elteltével, már alig van különbség a régi életem meg a mostani között, ugyan vannak olyan dolgok, amik nélkül elvagyok (persze csak egyelőre) mint pl.: úszás, futás, biciklizés, tánc stb. Szóval minden, amikhez jó egyensúlyérzék kell, de ami a mindennapi élethez kell, azokat már mind tudom csinálni, még ha sokkal nehezebben is, mint azelőtt. Például elmegyek oda, ahova akarok, vásárolok (persze keveset, mert cipelni még nem igazán tudok), eljárok tornázni, el tudnék már munkát is látni, stb. Már semmihez nem kell segítség, ami a mindennapi élethez kell (már a 3. hónaptól nem kellett), de ha pl. fel kell mászni a magasba, hogy kicseréljek egy villanykörtét, vagy kell valami a szekrény tetejéről, akkor ahhoz segítség kell, mert annyi egyensúlyom nincs. De ez fejlődik folyamatosan, a héten fedeztem fel például, hogy be tudok verni egy szöget a falba jobb kézzel (ballal eleve nem is megy, hiszen azért jobb kezes vagyok).
Volt-e, illetve van-e külső visszatartó erő a felépülésedben?
Az elején nagyon sok ilyen volt. Úgy tudnám leírni, mint a Csodás álmok jönnek című filmben azt a jelenetet, ami a pokolban játszódik. Mint egy mocsár, ahonnan ki akarsz szabadulni, de az irigy, gyenge emberek, akik önigazolást keresnek a tulajdon lustaságukra, azt akarták, hogy legyek én is olyan, mint ők, mert így könnyebb volt nekik. Egy szóval visszahúztak, vagyis csak volna… Ez még a kórházi időkre vonatkozik. Amíg a többiek ettek a közös ebédlőben, addig én néztem a közös tv-t és edzettem a dupla korlátnál (napi 4x egyébként). Szóval nem tudtak lehúzni sehogy, onnantól, hogy kikerültem onnan, meg már nem is akart senki. Egy Nietzsche idézet jut erről eszembe: „Minél magasabbra szállunk, annál kisebbnek tűnünk azok szemében, akik nem tudnak repülni. „
A családom, akikhez nagyon közel állok, a tőlük telhető maximumot megtették értem, én inkább rengeteg segítő szándékot tapasztaltam a részükről, meg a barátaim részéről is, ha már itt tartunk. Ezt mindig elmondom, és hülyének is néznek miatta, hogy én nagyon szerencsésnek érzem magam, nem csak azért mert túléltem egy halálos betegséget, és egyenes úton vagyok a felépülés felé (nyilván azért is), de főként azért, mert ez a betegség gyökeresen megváltoztatta a szemléletmódomat sok dologban. Olyan, mintha ugrottam volna egyből 3 évet a suliban, ami e nélkül valószínűleg soha nem történt volna meg. (Erről írok majd a blogomon, hogy mik is ezek). Kevés embernek adatik meg, hogy egy másik szemszögből is megnézhesse a világot, hát ezért vagyok én hálás.
Lehet ennél „alacsonyabb” színvonalon is élni. Nézzétek meg Nick Vujicic-et, se kezei, se lábai, mégis teljesebb életet él mindannyiunknál. És akkor én panaszkodjak?...
Hiszel-e a teljes felépülésben?
Mindenki azt mondja már, és lassan én is elhiszem, hogy lehet ebből teljesen felépülni, és nekem tuti, hogy sikerülni is fog. Hol van már az az idő, amikor azt mondták a kórházban (az eddigi tapasztalataik alapján), hogy valószínűleg soha nem fogok talpra állni. Nehéz úgy talpra állni, hogy nagyjából senki nem hisz benned. Neked csak azért is meg kell mutatni, hogy menni fog. Most tanultam meg például azt is, hogy a dacosságom, a makacsságom nem rossz tulajdonságok, csak olyanok, mint a többi, szóval ez idő alatt sokat tanultam magamról, és még fogok is.
Azt mondták még anno a kórházban, hogy lehet, hogy valamilyen maradványtünet lesz még. És egy ismerősöm szerint is lesz, de valószínűleg azért, hogy ezt a leckét soha ne felejtsem el…
Vannak-e kétségeid, félelmeid?
Ami egy újabb stroke-ot illet, nem nevezném félelemnek, csak tartok tőle, ezért jobban odafigyelek, hogy ne legyen semmi, ami kiválthatná.
Az okosok azt mondják, aki egyszer már stroke-ot kapott, az utána tízszeres eséllyel kap újabbat. Meg azt, hogy a stroke-ot követő 5 évben meghal a stroke-osok nagy százaléka egy újabb stroke-tól, ami az elsőnél súlyosabb.
Egy orvos viszont azt mondta nekem, hogy nem lehet félelemben élni. Csak oda kell figyelni magunkra jobban, és akkor nem fordulhat elő egy újabb. Arra, hogy megtörténik, csak akkor van esély, ha nem változtatunk az életmódunkon. Még akkor is, ha az érbetegségre való hajlam benne van a szervezetünkben, és újra megkapnánk; akkor is már tudjuk, hogy 3 órán belül kórházba kell menni, hogy beadják a vérrögoldó injekciót, és akkor nem lesz semmi baj. Én személy szerint a vérhígító tabletta szedését nem fogom abbahagyni; még ha nem is minden nap szedem, mert nem bocsájtanám meg magamnak, hogy a saját nemtörődömségem miatt kapjak esetleg egy második stroke-ot.
Mi a stratégiád? Hogyan fogsz nyerni a stroke ellen?
Én nem tudom honnan, de időről időre újratermelődik az erőm, még ha megint rajtam is van egy „belefáradtam” hullám. Tehát először is kitartást meg türelmet kell magamra erőltetnem, még ha ez nem mindig könnyű is. Aszerint a gyógytornászom szerint, aki házhoz járt, az emberek hajlamosak feladni, és akkor azon a szinten maradnak, ahol épp tartanak, ez attól függ, ki milyen kitartó. Hát én ennél sokkal kitartóbb, önfejűbb vagyok, magamra is haragszom olyankor, amikor nem, és elgyengülök, ellustulok egy időre. Tehát én a „nem adom fel” hozzáállással kívánok nyerni. ;)
Miben változtál meg és mennyit változott az életed a stroke hatására?
Nagyon sok mindenben megváltoztam, most készülök egy újabb bejegyzést írni erről. Dióhéjban annyi, hogy jobban értékelem az életem, mindennek örülni tudok, kevesebb dolgon idegesítem fel magam, empatikusabb lettem, egészségtudatosabb, hívőbb, csendesebb (vannak, akik ezt megcáfolnák :p), türelmesebb, megfontoltabb, nem félek konfrontálódni, és magammal szembenézni, ami nehezebb, mint hinnénk. Nem érdekel az emberek véleménye, még kevesebb lett bennem a megfelelési kényszer, bár előtte se volt sok. Nem akarok senkire hasonlítani. Kevesebbet ítélkezem. Egy példázat erről: Az öreg odamegy Jézushoz. - Uram, nekem olyan nehéz a keresztem, nem választhatnék másikat? Mert azok biztosan könnyebbek. – Jól van, menj be, nézz körül a kereszt raktárban, hátha találsz olyat, ami könnyebb neked. Be is megy az öreg, napokig bent van, de végül nem talál semmit, kijőve így szól: Hát, jó lesz nekem az enyém is, a többi mind olyan nehéz, nehezebb, mint az enyém…
Én is csendben befogom a számat, nem csinálok úgy, mintha velem aztán a világ legrosszabb dolga történt volna. Hála Istennek olyan betegséget kaptam, amiből fel lehet épülni, nekem ehhez minden szükséges „fegyverem” meg is van, tehát nincs okom panaszra. Még jó, hogy most történt, fiatalon, amikor könnyebb is felgyógyulni belőle.
Hogy látod a stroke tájékoztatás helyzetét Magyarországon?
NAGYON rossz! Én mindig tájékozottnak, meg olvasottnak tartottam magam, mégsem tudtam többet a stroke-ról, mint azt, hogy egy szörnyű betegség neve…
Ez már nem az idősek betegsége, ahogy a köztudatban él, hanem BÁRKI megkaphatja (az összes gyógyult stroke-os, akit ismerek, fiatal). Ne mutogassunk egymásra, hogy az ilyenek csak másvalakivel történhetnek, mert mások számára mi vagyunk a másvalakik… Amikor hazajöttem a kórházból, írtam egy levelet, aminek több mint 100 címzettje volt, és a tájékoztatás hiányát boncolgatta. Érdemben 1, azaz 1 ember hallotta meg a hangom, ő a Metropol újság szerkesztője volt, és meg is jelentette az írásom, amit a mai napig köszönök neki. De írtam az összes közszolgáltató társaságnak (közterület fenntartók, közlekedési társaságok, média stb.) és SEMMI eredménye nem lett. Tényleg ennyire fontos nekünk a hétköznapi rohanás, hogy az is elmegy a fülünk mellett, amin az életünk múlhat?
Mit kezdesz azzal, ami történt? Legszívesebben kitörölnéd az emlékeid közül, vagy szeretnéd valahogy felhasználni?
Semmi pénzért ki nem törölném, mert akkor semmiképp nem láthatnám, mi van a nyúl üregében. De ez a látvány nem való mindenkinek, ezért is igyekszem mindenkit megkímélni tőle, akit lehet.
Egy záró gondolat más stroke túlélők számára?
Szerintem mindannyian megjártuk a hadak útját, ki így, ki úgy, mert ugye nincs két egyforma lefolyású stroke. Nem tudom a „normális” embereknek elmagyarázni, miért lesz minden stroke-os, akit megismerek, automatikusan a barátom, de így van, az biztos. Mindenki bejárt egy nagyon nehéz utat fizikailag és lelkileg, amitől alapjáraton tiszteljük egymást.
Aki felgyógyult, az előtt megemelem a kalapom, aki még nem, annak üzenem, hogy sikerülni fog, csak nem szabad feladni.  Ha minden volt stroke-os elmondaná még 10 embernek, hogy vigyázzon, mert mi lehet a vége, nem a magyarok vezetnék a stroke-halálozási top-listát.

Érdemes megnézni Eni blogját is, ahol részletesen beszámol felépüléséről, valamint rendszeresen megoszt hasznos információkat a stroke-al kapcsolatban.

 

 

 

 

 10342427_10204074071675261_5424129487068422487_n.jpg

 

Ha érdekesnek találod, amit olvastál, lájkold a blog facebook oldalát, mert naponta teszek ki olyan tartalmakat, amiket itt nem osztok meg.

Ötvenhat és feledik bejegyzés - Fél év

Február 1-én kaptam a stroke-ot, néhány véletlenszerű gondolat ezzel kapcsolatban:

A stroke nekem elő volt írva, ha akartam volna se kerülhettem volna el, bármilyen fizikai, anyagi dolgokra rá lehet fogni; de igazából ezt meg kellett élnem, mert a mai napig olyan leckéket tanulok általa, amikért örökké hálás leszek. És már egyáltalán nem bánom, hogy megkaptam! Fel fogok gyógyulni belőle teljesen, ez vitán felül áll, ez csak egy kis figyelmeztetés volt Istentől, hogy "Hé, én is itt vagyok. Úgyis én döntöm el, hogy élsz-e, halsz-e, hát élj jobban, mert ennél jobban is megy." Szó nem volt arról, hogy kinyírjon. Csak figyelmeztetni akart. Mondjuk amúgy se haltam volna meg, azokban a napokban annyi ima futott be Istenhez, amiben azt kérték, hogy gyógyuljak meg, hogy fárasztó hete lehetett :) Nincs okom panaszra, mert olyan betegséget kaptam, amiből meg lehet gyógyulni, még ha lassan is; csak rajtam múlik. Van, aki sose gyógyul meg a betegségéből; most úgy gondolom, ahhoz már én se lennék elég erős, hogy elviseljem a testi-lelki terhet, ami azzal jár. Szóval minden tiszteletem az övék!

Tegnap a 9 éves unokaöcsém mondogatta, hogy a jobb kezemmel csináljak mindent, főleg amikor labdáztunk. Azt hittem, ezt külső szemlélő nem veszi észre, hogy csak úgy néz ki kívülről, mintha bal kezes lennék; de ha egy 9 éves gyerek észreveszi, akkor más is. Erőltetni kell az érintett kezet, nincs mese. Pár hónapja még annyi lendület sem volt a jobb kezemben, hogy el tudjam dobni a labdát; most meg labdázhatok vele, újra, mint azelőtt, ezért nagyon hálás vagyok. A gyerekek félelmetesen okosak; és jók, még nincs beléjük nevelve a sok szar; amikor tolószékben voltam, futva tolt a tolószékben a kórház folyosóján, mondván, hogy versenyzünk most. És nem arról van szó, hogy még gyerek, nem érti. Nagyon is érti, csak nem érdekli, mert jól tudja, hogy  attól, hogy beteg voltam/vagyok, még nem lettem kevesebb...

Egy régi barátnőm szerint - és biztos vagyok benne, hogy nem egyedül gondolja így - ez az elvárható szint tőlem, vagyis hogy felgyógyuljak egy ilyen hosszú, összetett betegségből is; hiszen én pont ilyen típus vagyok. Mármint harcos. Szóval nem nullára épült ám ez az egész, én alapvetően mindig ilyen voltam, ilyen volt a gondolkodásom, a hozzáállásom, stb. A stroke csak kihozta belőlem ezeket, mintha Isten azt mondta volna: "Akkor most lássuk, mit tanultál, alkalmazd ezeket a gyakorlatban is". Olyan volt ez, mint egy témazáró, meg kellett mutatnom, tudok-e úgy élni, mint amiről prédikálok. Azt hiszem, átmentem a vizsgán ;)

 

 

dsci1621.jpg

 

Ha érdekesnek találod, amit olvastál, lájkold a blog facebook oldalát, mert naponta teszek ki olyan tartalmakat, amiket itt nem osztok meg.

 

 

Ötvenhetedik bejegyzés - Jótanácsok egy gyógyult stroke-ostól

A héten megkeresett egy olyan gyógyult stroke-os, aki 2 éve esett át ezen, olvasta a blogot, és bíztatott, és azt mondta, jó úton járok. Ő is 28 éves volt akkor, megengedte, hogy kitegyem a leveleket, amiket írt nekem. Az alábbiakban az olvasható, és a most induló blogjából (http://hasznaldfel.blogspot.hu) egy bejegyzés.

 

Szia,

ráakadtam a blogodra (http://strokeomvolt.blog.hu) és jó látni, hogy ilyen pozitívan állsz hozzá a felépüléshez. Nekem 2011 márciusában volt ischaemiás stroke-om, akkor én is 28 éves voltam. Az oka nem derült ki. Az elmúlt több mint két évben sok információt gyűjtöttem a stroke-ról, de sokkal fontosabb, hogy rengeteget tanultam magamról is meg a világról. Saját tapasztalatomból tudom, hogy a sok nehézség mellett, amivel a felépülés során szembesül egy stroke túlélő, ott van a szeparáltság érzés is, ami még nehezebbé teszi a dolgot. Mások sokszor nem is értik meg az egészet, ráadásul nincs is viszonyítási alapod. A kórházban sok mindenre nem készítenek fel. Én már túl vagyok a harcon (már csak időnként vannak kisebb visszaesések, pl. időjárás miatt) és remélem Te is hamarosan teljesen rendben leszel, de ha gondolod, időnként cserélhetünk eszmét

Az összes bejegyzésedet nem volt időm végigolvasni, de most a fogyi projectre reagálok. Nem stroke túlélőként, hanem sportolóként és edzőként (kisgyerek korom óta a harcművészet és a sport az életem része). Mindenekelőtt nagyon jól állsz hozzá, hogy életmódot akarsz változtatni, nem diétázni. A szervezet hosszútávon nem tűri a megvonást, ezért nem sikerül sokaknak a diéta. Sajnos rengeteg téves információ kering, erre épül a fitness ipar jelentős része, nagy pénzeket kaszálva. A fogyókúra dolog szándékosan túl van misztifikálva. A képlet nagyon egyszerű: ha kevesebb energiát viszel be, mint amennyit felhasználsz, fogyni fogsz, fordítva pedig hízni. Viszont van néhány dolog, amire oda kell figyelni az egészség érdekében. Az ember alapanyagcseréje (az az energia, amit akkor is felhasznál a szervezeted, ha egész nap csak fekszel az ágyban) 1300-1600kcal, tehát az 1000kcal/napos diéta hibás. Ilyenkor a szervezet nemcsak a zsírt fogja bontani, hanem az izomzatot is. Ezért az alapanyagcserének megfelelő energiamennyiséget mindenképpen érdemes bevinni és az energia deficitet mozgással kell biztosítani. A kajánál én azt tudom javasolni, hogy a lehető legtermészetesebb dolgokat egyed, minél kevesebb emberi beavatkozáson esett át, annál jobb. Sok nyers zöldséget és gyümölcsöt, natúr húst, és a kenyérfélékből a teljes kiőrlésűeket. Az alapvető gond az üres kalóriák bevitele (gyorskaják, stb). A cukor egyébként nem lenne akkora ellenség, sokkal egészségesebb, mint az édesítőszer, csak baromi sokat visznek be az emberek belőle. Vissza kell térni a természetes ízekhez és akkor semmi probléma nincs:) Még egy utolsó gondolat, mert így is már jó sokat írtam. Ne megvonásként éld meg a fogyókúrát, mert a szervezeted előbb vagy utóbb tiltakozni fog. Inkább találj mindennek egészséges alternatívát, amit szeretsz. Süti helyett alma, vagy bármilyen édes gyümölcs, amit szívesen eszel, rántott hús helyett natúr hús valamivel megbolondítva, stb A cél, hogy élvezd az egész folyamatot, ne csak azt, ha a végén sikerrel jársz. Most befejezem, a kéretlen tanácsot pedig nyugodtan el is felejtheted, ha nem szimpatikus, a lényeg, hogy az csináld, ami Neked bejön

A blogodat nézegetni fogom, mert szimpatikus a hozzáállásod és látom, hogy Te is igyekszel minél több infót begyűjteni. Már egy ideje elhatároztam, hogy én is megosztom a gondolataimat, hátha ezzel tudok segíteni másoknak is, de csak pár napja indítottam el egy saját blogot, ha van kedved, nézz rá: http://hasznaldfel.blogspot.hu/ Ahogy írtam, szívesen benne vagyok egy időnkénti eszmecserében a stroke-ról.

További szép estét/napot!:) Gábor


Persze, nyugodtan tedd ki, köszi, hogy megosztod! Ami a gyakorlatot illeti, szerintem nincsenek csoda módszerek. Azt azért fontos megemlítenem, hogy én gyorsan helyrejöttem fizikailag, 10 nap kórház után szinte tünetmentes voltam, legalábbis az elvesztett funkciókat illetően. Lehet, hogy a sportolói múltam is segített a gyors felépülésben, meg nyilván az is, hogy a stroke után néhány órával már kórházban voltam. Meg persze nem mindegy, melyik része károsodik az agynak (nekem pl a neurológus szerint ha picivel odébb történik, meg is vakulhattam volna). Nekem az egyensúlyérzékemet és a bal oldali mozgáskoordinációt kellett visszahoznom, afázia nem volt szerencsére. Ahogy Te is írtad a fogyótúránál, hogy minden fejben dől el, én ebben hiszek. A kishitűek persze mondják, hogy ez hülyeség, de ezzel csak magukat nyugtatják meg. A lényeg, hogy állítsd rá az agyad, hogy tökéletesen rendben vagy. Nem jövő időben, hanem jelenben. Emellett konkrét gyakorlatokat is mondok: lényegében bármiből tudsz gyakorlatot csinálni. A lényeg, hogy élvezd, ne feladatként tekints rá, hanem kihívásként. Én ilyen szempontból elég fanatikus vagyok, mindent próbáltam felhasználni. Pár nappal a stroke után behozattam a családommal a laptopomat és befejeztem az elmaradt munkámat De igyekeztem minél többet használni a bal kezemet, így ugyan lassabban ment minden, de folyamatosan fejlődött a mozgáskoordinációm. Aztán azzal játszottam, hogy míg bejött a családom látogatni és beszélgettünk, a kórházi kisasztalon lévő kockás terítőn kinéztem egy-egy négyzetet és az ujjammal megpróbáltam beletalálni. Az ásványvizes palackért mindig bal kézzel nyúltam, még ha eleinte csak néhány próbálkozás után sikerült is eltalálnom. Aztán az egyik szobatárs bácsitól kaptam egy puha kislabdát, sokat járkáltam a folyosón és feldobtam, elkaptam, persze mindig bal kézzel. Egyik nap édesanyám behozott egy cérnaszálat, azzal gyakoroltam a bal kéz finom mozgását. Evésnél is sokszor a bal kezemet. Szóval nem követtem semmilyen kötött gyógytornát (gyógytornász egyébként rám sem nézett), csak igyekeztem a mindennapi életben mindent felhasználni a felépüléshez. Az egyensúlyérzéket 1 lábon állásokkal, meg taekwon-do rúgások lassított kitartásával gyakoroltam Hozzám ez áll közel, de Neked is biztos van olyan mozgásfajta, amit szeretsz és ahol kell a pontos mozgás (tánc, jóga, vagy bármi más). Én még azzal is játszottam, hogy az utcán sétálva a kiemelkedő járdaszegélyen végig tudjak menni (erről majd a blogon írni fogok, mert ebből is hasznos dolgokat tanultam az életről:) ). Én úgy gondolom, hogy nem az a fontos, mit csinálsz, hanem az, hogy hogyan. Ha mindig mindent megpróbálsz felhasználni a felépülésre, akkor előbb-utóbb nem lesz más választása a szervezetednek, mint normálisan működni. A lényeg a következetesség, hogy minden nap foglalkoztasd a rosszul funkcionáló végtagokat. És fontos, hogy élvezd a folyamatot, ne görcsölj rajta. Játékosan állj hozzá, ha elsőre nem tudsz végigmenni a járdaszegélyen, vagy nem tudod elkapni a kislabdát, esetleg nem tudsz megcsinálni egy táncmozdulatot szépen, próbáld meg újra és újra, és hamarosan menni fog. Ja és még egy, amit közvetve mondjuk már mondtam: váltogasd az impulzusokat, amik az agyadat érik. A változatosság egyrészt segít, hogy ne görcsölj, ha egy gyakorlat még nem sikerül, másrészt sokkal gyorsabb a fejlődés (sportban is, egészséges embereknél is), ha nem a monotonitás dominál, hanem sokféle kihívással találkozik az agyad. Úgyhogy összefoglalva szerintem az a lényeg, hogy csinálj sokféle szórakoztató dolgot, ahol szükség van a helyes mozgáskoordinációra. Kb. ennyi jutott eszembe így elsőre, azt hiszem ezt meg is írom majd egy posztban, ha nincs ellenedre. Egyúttal majd hivatkoznék is a blogodra, mert sok hasznos dolgot osztasz meg az emberekkel. Csak lehet, hogy pár hetet várok a hivatkozással (vagy majd később is hivatkozom), mert az én olvasóközönségem még nem túl nagy gondolom:)

 


 

Stroke – csapás vagy lehetőség?

Több mint két év telt el. Letisztult a kép, helyére kerültek a gondolataim. Van, aki úgy fogalmaz, megcsapott a halál szele, és van, aki átsiklik az események felett. Ami tény: valami megváltozott, ahogy megváltozik mindenkiben, aki túlél egy stroke-ot. Nehéz ezt megértenie egy kívülállónak, még egy közeli hozzátartozónak is. Aki átélte és túlélte, az pontosan tudja ezt. De általában nem beszélünk róla, aki pedig beszél, annak nem könnyű úgy megfogalmazni, hogy mások is megértsék.
Azzal, hogy 28 évesen stroke-om volt, nem tudott senki mit kezdeni. Eleinte én sem. Nincs meg a magyarázat, pedig mindenki szeretett volna találni. Ezért az emberek mindenféle táblákat aggattak a nyakamba, hogy túlterheltem magam, vagy a küzdősport miatt történt, esetleg a Föld mágneses terének megváltozása indukálta az események majdnem tragikus alakulását. Egy ideig bosszantott, de már csak mosolygok. Az emberi természet velejárója, hogy magyarázatot szeretnénk kapni mindenre. Ez önmagában jó dolog. Viszont ennek az a legkényelmesebb módja, ha egyből meg is alkotjuk a véleményünket, mindenfajta háttértudás és további ismeretgyűjtés nélkül.
Nekem is kellett idő, míg megfelelően tudtam értékelni, ami történt. Részben ez az oka, hogy csak most írok róla. Nem a saját nehézségeimet szeretném megosztani, hanem azt, hogy hogyan használtam fel mindezt és segíteni próbálok másoknak, akik vagy még a harc elején tartanak, vagy nálam szerencsétlenebbül jártak és hosszú távú egészségkárosodást szenvedtek.
Ezért először arról írom le a gondolataimat, amit a legtöbb ember nem ért, és ami a stroke túlélőt is váratlanul éri. Ez az, amit úgy fogalmaztam meg az előbb, hogy „valami megváltozott”. Az időskori stroke esetében sokszor találni okot (magas vérnyomás, dohányzás, elhízás, stb) és gyakran a regeneráció nem teljes. Fiataloknál ritkán fordul elő, de nagyobb arányú a kriptogén (ismeretlen eredetű) stroke. Ugyanakkor a teljes felépülés esélye is nagyobb. Aki maradandó egészségkárosodást szenvedett, annál egyértelmű, hogy az élete más lesz, mint volt. De aki teljesen felépül, ahogy én is, annál mi változott meg?
A stroke angolul csapást jelent, ami egy találó elnevezés. A legtöbbször nincs előjel, nincs figyelmeztetés. Egyik pillanatban még mosolyogsz, beszélgetsz másokkal, vagy csinálod a mindennapi dolgaidat, a következő pillanatban módosulnak az életfunkcióid, hirtelen összeomlik a szervezeted. Az ezt követő néhány órában dől el, hogy életben maradsz, vagy nem, és ha túléled, milyen károsodásokat szenvedsz. Ez a semmiből jött, hirtelen csapás a biztonságról alkotott illúziót drámai gyorsasággal és hatékonysággal rombolja le. Szembesülsz vele, hogy a te életed is bármikor megszakadhat, vagy egy pillanat alatt egészséges emberből fogyatékossá válhatsz. Ezután egy darabig minden este úgy fekszel le aludni, hogy nem vagy benne biztos, felkelsz-e másnap, és ha igen, milyen állapotban. Időbe telik, míg feldolgozod ezt a félelmet, aminek nincs valós alapja. Ugyanakkor vannak valós félelmek is, amikkel hosszú távon meg kell küzdeni. Egy magyarországi tanulmány szerint a stroke túlélők 1 éven belüli halálozási aránya ischaemiás (elzáródásos) stroke esetén 22%, haemorrhagiás stroke (vagyis agyvérzés) esetén 41%. Egy ideig olyan érzés ez, mintha folyamatosan egy bárd lebegne a fejed fölött. Az első hónapokban mindenfajta terhelés veszélyt jelent, mert a sérült agyrészben másodlagos bevérzések keletkezhetnek.  A szervezet akkora sokkot kapott, hogy csak lassan tud felépülni, testileg és lelkileg is.
A biztonságérzet elvesztése mellett vannak más összetevői is a lelki tehernek. Az egyik ilyen az, hogy az embernek az agya sérül. Amellett, hogy az agyunk a szervezetünk legbonyolultabb szerve (és az orvostudomány még mindig nagyon keveset tud róla), ez a létezésünk, cselekedeteink irányítója is. Tehát a támadás a fő erődítményt éri, ezért is olyan súlyos a pszichés hatás. Emellett az alaptalan és valós félelmeket erősíti az is, hogy az ellenség láthatatlan. Nem tudod, mikor közeledik, nem tudod, honnan jön, nem tudod, hogy néz ki és nem tudod, milyen kárt fog okozni. Ezek a félelmek is hozzájárulnak ahhoz, hogy a stroke túlélők közel 40%-ánál diagnosztizálható post-stroke depresszió.
Kitartás és erős motiváció kell hozzá, hogy a stroke túlélő visszatérjen az életbe. Hogy elhiggye, képes felépülni és nem kell félelemben élnie az életét. De a felépülés lassú és nem mindig folyamatos. Minden eset más, ezért nem tudod, hogy mennyi ideig fog tartani és azt sem, jól haladsz-e. Az emberek szeretik másokhoz hasonlítani önmagukat, de itt egyedül maradsz, nincs referencia. A fejlődést általában nem érzékeled egyik napról a másikra és a lassú javulást kiszámíthatatlan, hirtelen visszaesések szakítják meg. Ez megtépázza a legerősebb motivációt is. Minden nap háború. Ha tegnap csatát nyertél, attól még ma veszíthetsz. De ha nem adod fel, a mindennapos harcok egyre könnyebbek lesznek. A néhai híres baseball játékost, George Herman "Babe" Ruth-ot idézve: „Nehéz legyőzni azt, aki soha nem adja fel.”
Stroke túlélőként azt tudom mondani, hogy a stroke valóban egy óriási csapás. De egyúttal lehetőség is. Mert a vereségekből sokkal többet lehet tanulni, mint a győzelmekből. Ez a fejlődés útja. Egy darabig sajnálod magadat és nem érted, miért történt ez éppen veled. De egy idő után rájössz, hogy nem az számít igazán, hogy mi történt és milyen helyzetbe kerültél, hanem az, hogy mit tudsz kezdeni mindezzel. Ha felhasználod a múlt nehézségeit és a negatív tapasztalatokat, akkor az az időszak, amit legszívesebben kitörölnél az életedből, hasznos építőköve lesz egy új várnak, ami sokkal erősebb annál, mint ami összeomlott. Csak rajtad múlik, van-e értelme annak, ami történt. Használd fel!
Ha érdekesnek találod, amit olvastál, lájkold a blog facebook oldalát, mert naponta teszek ki olyan tartalmakat, amiket itt nem osztok meg.
Címkék: blog felépülés

Ötvenötödik bejegyzés - Fogyótúra

Nincs mese, folytatódik a fogyi project. Már írtam, hogy a túlsúly az egyik rizikófaktora ennek a betegségnek, és amit lehet, redukálni akarom. Arra már rájöttem, hogy tartós eredmény csak életmódváltással lehetséges, és szemléletváltással, diétával nem. A diéta ideiglenes megoldás, és így az eredménye sem lehet tartós, én pedig hosszú távra tervezek. Egy ismerősöm, akivel rég nem beszéltem, rengeteg súlyfeleslegtől szabadult meg kb. 2 év alatt, azzal, hogy életmódot váltott. És tartja is a súlyát, bár megmondom őszintén az alábbiakból  nem mindent tudnék csinálni, más dolgokkal meg egyszerűen nem értek egyet (pl. az édesítő, inkább lőjenek a Dunába, mint hogy azt egyem, olyan káros és annyi benne a mérgező anyag, akkor inkább lemondok a cukorról úgy, ahogy van, bár erre nincs szükség, mert vannak alternatív megoldások, egy kis keresgéléssel bárki megtalálhatja őket). De az igaz, hogy mint a fontos dolgok általában, ez is fejben dől el, minden más csak kifogás.

"Igazából a lényeg az, amit mindenhol hallani lehet, de eddig nem igazán értettem, hogy agyban kell eldönteni. Mert előtte én is rengeteg mindent kipróbáltam, de nem sikerült fogynom csak néhány kg-t ami rögtön vissza is jött. De aztán egyszer úgy ébredtem, hogy le akarok fogyni, és belevágtam. Számoltam miben mennyi kalória van. Egy nap egyszer ettem, és az kb 1000 kalória körül volt. Cukrot lecseréltem édesítőre, tejfölt joghurtra, kenyeret nem ettem. Viszont semmi olyat nem vontam meg magamtól amit szeretek. Ugyanúgy ettem tésztákat, pizzát, hamburgert, de 1000 kalóriányi adagot, és másnap mondjuk csak gyümölcsöt. Emellett elkezdtem tornázni, amit a mai napig is csinálok. Felüléseket csinálok. Mostanra már napi 2x300-at. De persze kezdetben kevesebb volt, fokozatosan emelkedett a szám. Sajnos az ételekkel kapcsolatban már nem vagyok olyan erős mint amikor fogyókúráztam, de szerencsére állandó a súlyom. Most naponta 1-szer eszem, de az bármi lehet, valamint déleután eszek gyümölcsöt, és ugye mellette a torna. Cukor helyett édesítőt használok, 3,5-ös tejet használtunk, most már csak 1,5-es. Akkoriban kenyeret, péksütiket nagyon ritkán ettem, igaz most se sűrűn, de már nem vagyok magammal olyan szigorú. "

 

Én megmondom őszintén nem tudnék kalóriákat számolva élni, de tisztelem azt aki igen. Nagy akaraterő kell hozzá. Én egyelőre megelégszem a lefevekvés előtt 3 órával nem evéssel, még ha néha nem is sikerül megállni, és eszem pár falatot, akkor is. Úgyis megbánom utólag, mert amit előtte elértem, az ilyenkor értelmét veszti, és megint 1 héten át éhes vagyok esténként. Szóval nem éri meg. Az almaecetből 1 evőkanállal veszek be minden nap, gyalázatos az íze, de állítólag bontja a zsírokat. Amúgy elhatároztam, hogy azok közül, amiket az egészségem érdekében eszem-iszom, mindent 6 hétig fogok kipróbálni egyenként, mert mindennek 6 hét kell, ami a hatását kifejti, így kiderül, hogy nekem mi hatásos, és mi nem.

Az étvágyam visszajött, és ez nem jó :/ Könnyebben elcsábulok a tápanyag nélküli kalóriáktól, bár akkor is jobban vigyázok, mit eszem, és így is kéthetente lemegy 2 kg. Ez nem tűnik soknak, és én nem is látom magamon, de valaki azt mondta, ezt is 28 év alatt sikerült magamra szednem, ne várjam, hogy majd pikk-pakk lemegy. Ahhoz is idő kell. Úgyhogy nem aggódom, és kitűzött cél sincs, amennyi lemegy, annyi lemegy, hangsúlyozom, hogy én nem diétázom, hanem csak máshogy igyekszem élni, mert ahogy előtte éltem, úgy már nem lehet.


Negyedszer voltam Callanetics órán, és az oktató szerint, aki természetgyógyász is, sokat fejlődtem, magabiztosabb a járásom, és szemlátomást meg tudok csinálni olyan gyakorlatokat is, amiket előtte nem. Kaptam ajándékba egy Stoci fitness karikát, amit jógához és Pilates-hez használnak (kép alul), ami a feszítő és hajlító izmokat is megdolgoztatja, mind a karokon, mind a lábakon.  Használom, köszi ;)

imagemagic.php.jpg

http://www.aktivsport.hu/joga-pilates/erosito-pilates-karika-hp3360-p-38180.html

 

 

Ha érdekesnek találod, amit olvastál, lájkold a blog facebook oldalát, mert naponta teszek ki olyan tartalmakat, amiket itt nem osztok meg.

Ötvennégy és feledik, extra bejegyzés - A hosszú élet titka

Az alábbi cikket érdemes mindenképpen végigolvasni.
Érdekes, tanulságos.

Dr. Joel D. Wallach előadása

Dr. Wallach egy igen népszerű orvos Amerikában, akit 1991-ben Nobel-díjra jelöltek. (Egy moszkvai előadás szövege lett felvéve, a fordító megőrizte az előadó sajátos szóhasználatát.)

Nagy örömömre szolgál, hogy találkozhattam Önökkel. Én egy farmon nőttem fel, St. Louis nyugati részén. Az 50-es években elkezdtünk marhákat tenyészteni. Ha ismerik a marhatenyésztést, bizonyára tudják, hogy a profithoz vezető egyetlen út önállóan megtermelni a kukoricát, a szójababot és a szénát. A malomban megőrölték ezeket, és rengeteg vitamint és ásványt adtak hozzájuk, így készült a marhatáp. Hat hónap múlva a marhákat piacra lehetett vinni. Gondosan szelektáltuk őket, a legjobb egyedeket magunknak hagytuk.
Az az érdekes, hogy miután ennyire gondosan, saját kezűleg készítettük a marhatápot, képzeljék el, sosem szedtük semmilyen ásványt és vitamint. Pedig fiatalok voltunk, és legalább 100 évig akartunk élni fájdalom és betegség nélkül.
Ez nagyon izgatott engem, és egyszer megkérdeztem az apámtól: “Mondd apa, nekünk miért nem ugyanúgy csinálod az ennivalót, mint a teheneknek?” Apám nagyon bölcs gondolatot ajándékozott nekem, ő azt mondta: “Hallgass fiam, értékeld azt, hogy mindennap friss élelmiszerhez jutsz a farmról. Remélem érted.” Természetesen többet nem zaklattam őt, mert nem akartam, hogy ne kapjak ebédet vagy vacsorát. Később mezőgazdasági iskolába mentem, amelyet elvégezve tudományos fokozatot kaptam, és állattenyésztési, gabonatermesztési és földtani szakember lettem.
Ezután két évre elutaztam Afrikába. Ott teljesült a gyermekkori álmom, együtt dolgozhattam Maur Parkinsonnal. Sokan emlékeznek rá a könyvei miatt, nagy ember.
Két év múlva táviratot kaptam. A St. Louis-i állatkert állást ajánlott nekem. A Nemzeti Egészségügyi Intézet 78 millió dolláros támogatást nyújtott az állatkertnek, és szükségük volt egy állatorvosra, aki az állatkertben kimúlt állatokat boncolta volna.
Én beleegyeztem, odamentem dolgozni, de természetesen nem csak ebben az állatkertben kellett boncolnom az állatokat, hanem a brookwaldsi, chicagói, New York-i, Los Angeles-i és más állatkertekben is. A környezetszennyezésre szuperérzékeny egyedeket kellett megfigyelnem, mert a 60-as években még senki sem volt tisztában az ökológiai problémákkal és katasztrófákkal. Szóval, a halál okainak feltárásához 17500 boncolást végeztem el, és a következő eredményre jutottam: “Minden állat és ember, amely természetes halált hal, a tápanyag hiánya miatt halt meg”.
A kémiai és biokémiai elemzések eredményei pontosan arra mutattak, hogy a halál a helytelen táplálkozás eredményeként következik be és ez annyira meglepett engem, hogy visszatértem a marhák táplálásához.
75 tudományos cikket írtam, 8 tankönyvet más szerzőkkel együtt és egy könyvet önállóan. Ezt a könyvet 140 dollárért vásárolták orvostanhallgatók. 1700 újságban közölték a cikkeimet, felléptem tévéműsorokban és sok egyéb helyen.
De akkor, a 60-as években aránylag kevesen voltak, akiket érdekeltek volna a munkáim a táplálkozásról. Mit tehettem? Kénytelen voltam visszaülni az iskolapadba és orvosi képzettséget szerezni, ami lehetővé tette, hogy használjam azt a tudást, amit még az állatorvosi egyetemen szereztem.
Bármilyen meglepő, de működött. 15 évig dolgoztam Arizonában, ahol közönséges orvosi praxisom volt. Ma szeretném megosztani Önökkel azokat az ismereteket és következtetéseket, amelyeket ez alatt a 10-12 év alatt gyűjtöttem. És ha csak a 10%-át jegyzik meg annak, amit itt hallani fognak, elég sok kellemetlenséget és szenvedést, meg egy csomó pénzt fognak megtakarítani és sok évvel meghosszabbítják az életüket. De ezeket az éveket nem kapják meg csak úgy, csak bizonyos erőfeszítések árán.
Most a legfontosabbat szeretném elmondani. Az ember élettartamának genetikai potenciálja 120-140 év.
Napjainkban mindössze öt olyan népcsoport van, amelyek képviselői 120-140 évig élnek. ezek keleten, Tibetben és Nyugat-Kínában élnek. Ezek a népcsoportok szerepeltek James Hilton “Az elveszett horizont” című könyvében, amelyet még 1964-ben írt.
A könyv adatai szerint a legidősebb ember a kínai Li doktor volt, aki Tibetben született. Amikor betöltötte a 150. életévét, a császári kormánytól oklevelet kapott, amely bizonyította, hogy tényleg 150 éves, 1677-ben született. Amikor betöltötte a 200. életévét, akkor egy másik oklevelet kapott. A dokumentumok azt bizonyítják, hogy 256 éves korában halt meg. Amikor 1933-ban meghalt, írtak róla New-York Times-ban és London Times-ban, ahol elég jó dokumentumokkal alátámasztották a leírtakat. Lehet, hogy mindössze 200 éves volt, nem 256 éves…
Kelet-Pakisztanban élt egy népcsoport, akik bogazoknak nevezték magukat. Ők is híresek voltak a hosszú életükről, 120-140 évig éltek. A volt Szovjetunióban grúzok, akik szeretik savanyú tejtermékeket, 120 évig élnek. Az örmények, abháziak, azerbajdzsániak nagyon jól tartják magukat 120-140 évesen is.
1973-ban, a National Geographic januári számában külön cikk jelent meg azokról az emberekről, akik 100-nál több évet éltek. A cikk bőségesen el volt látva illusztrációkkal, amelyekről annyira híres a lap. A sok fénykép közül három nagyon megmaradt az emlékezetemben.

oreg

Az egyiken 136 éves nő volt. Fotelben ült, kubai szivart szívott és vodkát ivott, éppen valamilyen ünnepségen vett részt. Nagyon jól mulatott, nem volt ágyhoz kötve egy szociális otthonban, ahol ráadásul havonta 2000 dollárt kellene fizetnie az ellátásért. 136 évesen élvezte az életét.
A másik fényképen két házaspár volt, akik éppen a 100. és a 115. házassági évfordulójukat ünnepelték.
A harmadik fényképen egy férfi volt, aki Örményország hegyvidékein teát szüretelt, munka közben egy kis rádiót hallgatott. Az anyakönyvi bejegyzések – születési dátuma, keresztelési dátuma, gyermekei születési dátumai – szerint ő volt akkor a legöregebb ember a Földön.
A nyugati féltekén a hosszú életükről híres emberek az Andok indiánjai, akik Ecuadorban, illetve Peru dél-keleti részén élnek. A Titikaka-törzs legöregebb képviselői akár 120 évig is élnek.
Guinness Rekordok könyvében szereplő, virginiai lakos Margaret Pitch, mint a legöregebb amerikai, 115 éves korban halt meg. Egy esés következtében hunyt el. Ki találja ki, mitől halt meg? Így van, a csontritkulástól. Ez a nő kalciumhiánytól halt meg. Nála nem volt szívelégtelenség, rák vagy cukorbetegség, de három héttel az esés után meghalt, mert a szervezetében nem volt elég kalcium. Érdekes, a lánya azt közölte, hogy a halála előtt Margaret Pitch nagyon kedvelte az édességet. Ez az ismert Pikebetegség, majd beszélünk róla.
Általában, ha nagyon hódolunk csokoládénak és más édességnek, az azt jelenti, hogy a szervezetünkben króm- és vanádiumhiány van.
A nigériai Baue törzs főnöke 126 évesen halt meg. Temetésén az egyik felesége azzal dicsekedett, hogy a férjének halálakor az összes foga megvolt, ami azt jelenti, hogy a belső szervei is kellőképpen ellátták a funkcióikat.
Szíriában 1933. júliusában egy férfi 133 éves korában hunyt el. Nem azért került a Guinness Rekordok könyvébe, mert 133 évet élt, és nem azért, mert 80 éves koráig négyszer megnősült, hanem azért, mert 80 éves kora után még 9 gyermeket nemzett. Ha megszámoljuk, hogy minden gyermek 9 hónapig az anya hasában fejlődik, legalább 1 évig szopik, és még egy év van a gyermekek között, akkor kijön az, hogy ez az ember 100 éves kora után is apa lett. Ezért került bele a Rekordok könyvébe.
Úgyhogy ne búsuljanak uraim, van még remény!
Most pedig következzék egy kis tudomány: Arizonában 1993. novemberében érdekes kísérletet végeztek. Három fiatal pár három évig teljes elszigeteltségbe vonult. Egészséges táplálékon éltek, amelyet saját maguknak megtermesztették, tiszta levegőt szívtak, és tisztított vizet ittak.
Három év múltán a Kaliforniai egyetem gerontológusai megvizsgálták őket. Minden adat, mint a vérvizsgálat eredménye és egyéb élettanilag fontos mutatók, belekerültek számítógépbe, amely a következő prognózist számította ki: ha tovább is így élnek, akkor 165 évig élhetnek. Ez ismét bizonyítja, hogy 120-140 éves életkor teljesen reális.
Napjainkban az amerikaiak átlagéletkora 75,5 év, az orvosoké pedig 58 év. Ha igényt tartanak a statisztikai 20 évre, ne menjenek orvosnak.
Van két alapvető dolog, amihez ragaszkodnunk kell, ha hosszú életűek közé akarunk sorolni magunkat. Ha 120-140 évig akarnak élni, akkor:
Először is, kerüljék a veszélyeket, például, ne lépjenek taposó aknára. Kerülni kell tehát az értelmetlen és szükségtelen veszélyeket. Ha orosz rulettet játszunk, dohányzunk, iszunk, csúcsforgalomban rohangálunk az út közepén, akkor nem hiszem, hogy megéljük a 120. életévünket. Ez humorosan hangzik, de képzeljék el, hogy évente emberek ezrei halnak meg, mert hasonló hülyeségeket művelnek. Én azt szeretném, hogy lehetőség szerint védjék meg magukat. Ha van lehetőségük megelőzni valamilyen betegséget, különösen gyógyíthatatlan betegséget, akkor ezt a lehetőséget meg kell ragadni.
Másodszor, csak azt kell tenni, ami hasznos. Szükségünk van 90 táplálék-kiegészítőre, ebből 60 ásvány, 16 vitamin, 12 alapvető aminosav és 3 alapvető zsírsav. Összesen 90 kiegészítő a mindennapi étrendünkhöz, amelyek hiánya különböző betegségeket okozhat. Erről mostanában újságok cikkeznek, a rádióban, a tévében beszélnek róla. Mindenki tud erről, mert az embereket érdekli az egészség, a hosszú életkor, a táplálékkiegészítők, és az orvosok is állandóan erről beszélnek nekünk. De nem azért, mert ezt követeli meg tőlük az orvosi munkájuk. Azt ne gondolják, hogy az orvosok kérik az újságírókat, hogy erről cikkezzenek! Nem, ez azért van, mert az ilyenfajta információ növeli az újság eladhatóságát.
A kedvenc cikkem a Time-ban jelent meg 1992. április 6-án. Ha nem olvasták, nagyon ajánlom megszerezni valamelyik könyvtárban, készíteni róla néhány másolatot, és kiragasztani a fürdőszobaajtóra, a hűtő ajtajára. Ez egy átfogó cikk, amelyben az áll, hogy a vitaminok képesek leküzdeni a rákot, a szív- és érbetegségeket, az öregedés pusztító hatását. A cikk összesen hat oldalán csak egy negatív gondolat szerepel, ez egy orvos gondolata, akinek a cikk szerzője tette fel a kérdést: “Mit gondol a vitaminokról és ásványokról, mint az étrendünk kiegészítőiről?” Mit válaszolt az orvos? “A vitaminok szedése nem hoz hasznot” – véli Viktor Hubbin, egy New York-i orvosi egyetem professzora. “Minden vitamin, mint táplálékkiegészítő, a vizeletünket teszi drágábbá”.
Ha megpróbáljuk emberi nyelvre lefordítani ezt a kijelentést, az jön ki, hogy dollárokat pisilünk, ha vitaminokat és ásványokat szedünk, vagyis hiába költjük a pénzünket vitaminokra és ásványokra. Ezt akarta mondani.
Ha ez nyomtatásba került, akkor biztos van benne valami. De kötelességem elmondani Önöknek, miután 14500 állati és 3000 emberi boncolást végeztem a világ különböző pontjain és mindig egészséges akartam lenni, egészséges gyermekeket, unokákat és dédunokákat akarok, az én véleményem az, hogy ha nem fektetünk be magunknak vitaminokba és ásványokba, akkor az orvosok jólétébe fektetünk be. Szilárdan hiszem, hogy pont mi segítjük elő az orvosok jólétét.
Az 1776. és a második világháború közötti időszakban az amerikai kormány kb. 8,5 millió dollárt költött az egészségügyre és orvosi kutatásokra. Most erre 1,2 milliárd dollárt költenek évente, és ez nem is elég, mert mindenki ingyenes orvosi ellátást akar.
Én azt mondom, hogy ha a mezőgazdaságban bevezetnénk az emberi típusú orvosi rendszert, akkor fél kiló hús 275 dollárba kerülne. De ha a mezőgazdasági rendszert alkalmazzuk az emberek egészségügyi ellátására, akkor egy öttagú család egészségbiztosítása 10 dollár lesz havonta. Lehet választani.
Az a szilárd meggyőződésem, hogyha gazdaggá tesszük az orvosokat a biztosítás és az állami támogatások formájában, akkor ők is tartoznak nekünk valamivel. Kötelesek legalább megküldeni nekünk az információt a legújabb orvosi kutatások eredményeiről.
Valaki az itt lévők közül kapott valaha is ilyen információt az orvosától? Nem. Érdekes, nem? De nekem nagy mennyiségű információ van a tarsolyomban. Szeretném megosztani ezt Önökkel.
Első; A gyomorfekély. Bizonyára hallották már, hogy a gyomorfekélyt a stressz váltja ki. Az állatorvosok már 50 éve tudják, hogy a sertéseknél a gyomorfekélyt egy baktérium okozza. Mi nem engedhetjük meg magunknak a drága műtétet a sertés gyomrán, de ha megengedhetnénk, akkor a flekkenünk 275 dollárba kerülne.
Létezik egy bizmar nevű ásványi anyag, amelynek a segítségével a gyomorfekély a sertéseknél műtét nélkül is gyógyítható. Ezt meg is tettük a bizmar, egyéb ásványok és tetraciklin segítségével.
Az egészségügyi intézetek csak 1994. februárjában közölték, hogy a gyomorfekély nem a stressz következménye, hanem baktérium okozza és gyógyítható. Pedig a kutatók általában így nyilatkoznak: “…reménykeltő eredményeket mutat, amelyek jótékony hatással lehetnek…” Itt pedig kertelés nélkül nyilatkoznak, hogy a gyomorfekély “gyógyítható”. Azt írják: “a gyomorfekély a bizmart és a tetraciklint kombináló új módszer segítségével gyógyítható”. Aki nem tudja, mi a bizmar, menjen el egy gyógyszertárba és 2 dollárért vegyen meg egy üveg rózsaszínű folyadékot. Az a neve, hogy peptobizmar. Naponta egy teáskanállal a gyomorfekély gyógyítható. Lehet 5 dollárért meggyógyulni, vagy műtőbe vonulni. Választhatnak.
Nos, melyik a második leggyakoribb halálos betegség az amerikaiak között? Így van, egy szörnyű betegség, rák a neve.
1993. szeptemberében a Bostoni onkológiai intézetben kijelentették, hogy egy rákellenes diétát dolgoztak ki. A kutatások Kínában folytak, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a kínai Hinaj tartományban regisztrálták a legmagasabb megbetegedési szintet.
Öt éven át 29000 embert vizsgáltak. A betegek kétszer akkora adag vitamint és ásványi anyagot kaptak, mint amennyit az amerikaiak esetében javasoltak. Vagyis ha a javasolt napi C-vitamin mennyiség 60 mg, akkor a betegek 120 mg-ot kaptak.
Alan Paul, egy ismert amerikai orvos, azt mondta, hogy ha el akarjuk kerülni a rákos megbetegedéseket, akkor naponta 10000 mg C-vitamint kell szednünk.
Az lett az eredmény, hogy azok az orvosok, akik hevesen vitatkoztak Alan Paullal, már itt hagyták ezt az árnyékvilágot (nyugodjanak békében), ő pedig él és virul. Alan Paul most 94 éves, naponta 14 órát dolgozik, hetente 7 napot, egy farmon él Kaliforniában, San Francisco-i egyetemen tanít.
Csak rajtunk múlik, hogy a rég elhunyt orvosok tanácsait fogadjuk meg, vagy dr. Paul véleményét támogatjuk. Szóval, teljesen normális dolog, ha dupla adag C-vitamint és A-vitamint szedünk, semmi baj nem lesz belőle. Ezenkívül szükség van még cink, riboflavin, molibdén, stb. bevitelére is.
Van még egy különösen hasznos anyagcsoport: az Evitamin, a béta-karotin és a szelén. Abban a betegcsoportban, ahol a betegek 5 éven keresztül E-vitamint, béta-karotint és szelént kaptak, a halálozás 9%-kal csökkent, vagyis minden 100 halálra ítélt betegből 9 ember túlélte. A Hinaj tartományban leggyakoribb betegségek, a gyomor és a nyelőcsőrák esetében 21%-uk élte túl. Ebben az esetben az orvosnak kellene átadnia ezt az információt. Ha már nem akart felelősséget vállalni, legalább lehetővé tehette volna a választást.
Ezek miatt én egyszerűen nevetségesnek tartom a páciensekhez való hozzáállásukat. Másfelől, ez is egy újabb bizonyítéka az orvosok közönyének.
Megyünk tovább. Ízületgyulladás; 1993. szeptemberétől a Harvard és Bostoni Egyetem egészségügyi kutatóintézeteinek kórházaiban csirkeproteinnel kezelték azokat a betegeket, akiknek ízületgyulladás következtében meg voltak dagadva az ízületeik. Olyan betegeket választottak ki, akiknek az állapotát gyógyszeres kezeléssel nem sikerült javítani. Ők aszpirin-, mezotrixid-, prednizolon-, kortizon-injekciókat, és különböző fizikoterápiás kezeléseket kaptak. Egyetlen lehetőségük maradt, a műtéti ízületcsere.
Ekkor azt mondtam: “Figyeljetek, ezek az emberek már annyit szenvedtek, hogy esetleg hajlandóak lennének még 90 napig szenvedni, én meg egy kísérletet elvégeznék.” A kísérletre 29 beteg volt hajlandó. Ezek az emberek, akiken az orvosok már semmilyen egyéb módon nem tudtak segíteni, a következő kezelést kapták: minden reggel egy púpos kanál aprított csirkeporc, narancslében elkeverve. 10 nap után minden fájdalom és gyulladás elmúlt, 30 nap múlva a betegek már megengedhették maguknak az ízületeik óvatos használatát, három hónap elteltével teljesen helyreálltak az ízületek funkciói.
Most pedig megnevettetem Önöket.
A nevetséges momentum az, hogy a Harvard kórházában kísérletet végző orvos kijelentette, hogy a csirkeporc gyógyszer. Ha képes meggyógyítani a betegséget, akkor gyógyszernek minősül, amit receptre kell felírni. Rögtön láttuk, ahogy pörög és számol az agya: “… 300 dollár egy kapszula, összesen 25 beteg…”.
De ha nem akarunk ezzel vesződni, elég bemenni a gyógyszertárba és megvenni egy noxigelon nevű szert. A nők nagyon jól ismerik ezt, a haj és a köröm erősítésére használják. A fő összetevője a marhaporc, amely jól fogja majd erősíteni az Önök porcait és csontjait. Ha naponta bevesznek fél teáskanállal, narancslében keverve, ráadásul kolloidásványokat is szednek, minden 100 fontra 1 unciát számolva, akkor ha a következő alkalommal idejövök, majd felszaladnak a színpadra, és össze-vissza csókolgatnak és ölelgetnek, ha egyáltalán eszükbe jut még az ízületgyulladás.
Hallott már valaki az Alzheimer-kórról? Most mindenki tud róla, pedig amikor én kisfiú voltam, ez a betegség egyszerűen nem létezett. Most viszont az egyik legelterjedtebb betegség, amely minden második, 70 év fölötti embert megtámad. Ijesztő adat. Hogy lehet megállapítani ezt a betegséget korai stádiumában az állatoknál, és hogy lehet meggyógyítani? El tudják képzelni, mekkora veszteség érne egy farmert, ha az anyakoca elfelejtené, miért is ment oda az etetőhöz?
Emiatt az állatorvosok már 50 évvel ezelőtt elkezdték vizsgálni a betegséget és igyekeztek meggyógyítani azt. Megpróbáltunk nagy adag E-vitaminnal eredményt elérni. A háziorvosuknak illett volna küldeni egy levelet 1992. júliusában, amikor a Kaliforniai Egyetem San Diegói orvosi tanszéke közzé tette, hogy az E-vitamin lassítja a memóriavesztést Alzheimer-kór esetében. És csak 50 évvel maradtak le az állatorvosokkal szemben.
Éppen ezért talán biztonságosabb lenne állatorvoshoz fordulni. Aztán mondják, kinek volt már szerencséje a vesekőhöz? Igen, látok néhány kezet.
Az orvos mitől tiltotta el legelőször az étrendben? Kalciumtól. Semmi tejtermék, semmi leves, semmi étel, amiben kalcium van. Szentül hittek abban, hogy a vesekő az ételben található kalciumból képződik.
Valójában a vesekő a saját csontjainkból képződik. Amikor kalciumhiány van, akkor jelennek meg a vesekövek. Már ezer éve tudják az emberek, hogy a háziállatoknál a vesekő megelőzéséhez több kalciumot, magnéziumot és bórt kell adni nekik. De a marhák, birkák és kecskék anatómiája olyan, hogy ha megjelennek náluk a vesekövek, akkor egyszerűen kimúlnak. Ha az emberben jelenik meg a vesekő, akkor csak sajnálja, hogy nem tud meghalni, akkora fájdalmat érez.
Mi tudjuk, hogy kell megelőzni ezt a betegséget. Még 1993-ban kellett volna levelet kapniuk a háziorvostól, amelyben az áll, hogy a kalcium csökkenti a vesekő megjelenésének kockázatát. Több mint 40000 pácienst vizsgáltak, akiket öt kategóriába soroltak. Abban a csoportban, ahol a legnagyobb volt a kalciumadag, senkinek sem volt veseköve.
Emlékeznek, mondtam Önöknek, hogy az orvosok 58 évet élnek, mi pedig 75-öt? Nos, egy csoport profi, akik megmondják nekünk, hogy kell élni, bizonygatják nekünk, hogy tilos a só, a koffein, a vaj, inkább a margarint kell ennünk, és nem csinálni semmiféle hülyeséget, 58 évesen meghalnak; eközben azok, akik 120-140 évig élnek, egy csésze teába beletesznek egy darabka sót is. Márpedig ők naponta 40 csészével is megisznak, vajjal főznek és 120 évig élnek.
Akkor most kinek higgyünk? Azoknak, akik 120 évet élnek, vagy akik 58-at? Önökön áll a döntés. Bár vannak orvosok, akiket én nagyon is tisztelek. Köztük van a Stuart Cartred doktor, 38 éves háziorvos.
Az aneurizma a szakterülete. Ez egy olyan betegség, amikor a szövet rugalmasságának elvesztése következtében gyenge artéria kitágul.
1957-ben megtudtuk, hogy az aneurizma oka a szervezet rézhiánya. Akkor egy olyan projekten dolgoztunk, amelynek során 200 ezer pulykát figyeltünk. Különleges tápot kaptak, amibe 90 különböző tápanyagot adagoltak. Az első 13 hétben az állománynak a fele elpusztult. Boncoláskor kiderült, hogy mindnek aneurizma volt a haláloka. Miután a farmerek megduplázták a réz mennyiségét, 500 ezer pulykát felneveltek úgy, hogy egy sem pusztult el aneurizma miatt.
Ezt a kísérletet elvégeztük egerekkel, macskákkal, kutyákkal, marhákkal, sertésekkel, stb., és arra a következtetésre jutottunk, hogy ezt a betegséget a rézhiány okozza.
A korai őszülés az első tünete annak, hogy rézhiány van kialakulóban. Ráadásul a bőr összeráncosodik, mert a szövetek rugalmassága csökken, karikás lesz a szemkörnyék, barázdált lesz az arc, olyan lesz az ember, mint egy aszalt szilva.
Aztán, van olyan probléma is, mint a visszér. Ennek az oka az, hogy csökken a szövetek rugalmassága, az egész test petyhüdt lesz, lóg a has, az arc, a mell, rohanunk a plasztikai sebészhez. Pedig olcsóbb, praktikusabb és biztonságosabb kolloid-ásványokat szedni. Most pedig egy másik orvost mutatok be Önöknek: Martin Cartert. 57 éves korában meghalt. A Harvardon szerezte meg az orvosi diplomát, a Yale-en pedig doktori címet kapott. Boncoláskor aorta-aneurizmát állapítottak meg nála. Az orvos rézhiánytól halt meg. Neki is olcsó volt a vizelete.
Egy másik példa. Egy elég híres jogász Detroitból, Helen Joyce Walter 44 évesen halt meg. Az egyik legdivatosabb sportklubot látogatta, tudják, mostanában a nők acélkemény csontokat akarnak kicsi ráfordítással. Ő is aneurizmában halt meg. Boncolásakor a tünetek egyfajta bénulásra, vagy bevérzésre emlékeztettek. Ennek is a rézhiány volt az oka. Neki sem volt drága a vizelete.
Hallott már valaki Stuart Burkerről? Ő öt nagy visszhangot kiváltó könyvnek a szerzője. A könyvek egészségről, diétáról, táplálkozásról szólnak. Az orvosi diplomát az egyik legjobb bostoni egyetemen szerezte meg. A könyvekben a fogyás diétájáról van szó. Húszéveseknek írta a könyveit, ő pedig 40 évesen meghalt.
Szeretnék a példáját és a diétáját követni? Negyvenévesen halt meg, kardioamepátiában, amelynek oka a szelénhiány. A farmerek egyszerűen bemennek a tápszerboltba és megveszik a szelént injekcióban vagy tablettában az állataiknak, hogy megelőzzék ezt a betegséget.
Dr. Stuart Burker, aki öt könyvet írt a táplálkozásról, 40 évesen halt meg szelénhiányban. Neki sem volt túl drága a vizelete. Higgyék el, a kardioamepátiát meg lehet előzni pusztán napi 10 centért, és ha ezt nem teszik meg, akkor tiszta bolondok. Másképp nem is tudom kifejezni magam, ha nem hajlandóak napi 10 centet szelénre költeni, hogy megmentsék a tulajdon életüket.
Gale Clark 47 évesen főkardiológus volt Saint Louisban. Találják ki, miben halt meg? Kardiomiopatikus rohamban. Biztosan látták már, ahogy a tehenek, akik sok kalciumot veszítenek a tejjel, kavicsokat, csontokat, mindenféle idegen anyagot rágcsálnak. Jó farmer ilyenkor gondoskodik arról, hogy a táp több ásványt tartalmazzon, mert különben megeszik az istállót is.
Embereknél is gyakran látni az ilyesmit. Mint tudjuk, a kismamák állandóan valamit kívánnak, folyton bökdösik a férjüket: “Hé! Kelj fel, hozz nekem fagylaltot savanyú uborkával!” Ez azért van, mert a fejlődő magzat elveszi a szervezetéből a szükséges ásványokat. Egy kis tanács: Vizsgálják meg a kezüket és az arcukat. Ha rózsaszínű foltokat látnak, akkor ez a szelénhiány korai tünete. Ha találtak ilyet, akkor 6 hónapig szedjenek kolloid formájú szelént. Mind el fog tűnni. Fél év alatt ezt a folyamatot meg lehet fordítani. Ha ugyanis a foltok kívülről eltűnnek, eltűnnek belül is, a belső szervekről, az agyról, a szívről, a májról, a veséről.
Kinek van alacsony vércukorszintje? Jó, kb. a 10%- nak. Biztosan láttak már hiperaktív gyerekeket, akik rávetik magukat cukorra. A króm és a vanádium hiánya alacsony vércukorszinthez vezet. És ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor fejlődik ki a mindenki által ismert betegség, a cukorbetegség.
Ami az ónhiányt illeti, az olyan elterjedt tünetben mutatkozik, mint a kopaszság a férfiaknál. Amint látom, a jelenlévők közül sokaknak szemmel látható ónhiánya van. És ha nem szüntetjük meg ezt a hiányt minél hamarabb, süketség is fejlődhet ki.
Következik a bórhiány. A nőknek a bórt ismerniük és tisztelniük kell. Segíti a kalcium megtartását a csontokban, véd a csontritkulástól. Elősegíti az ösztrogén, férfiaknál a tesztoszteron termelését. Ha nem veszünk magunkhoz elegendő mennyiségű bórt, akkor drága hölgyeim, nagyon meg fogják szenvedni a változó kort. A férfiaknál még rosszabb. Korai impotencia fenyegeti őket.
A cinkhiány első tünete, amikor elveszítjük a szaglásunkat és ízlelőképességünket. Amikor nem ízlik az ebéd, amit a felesége főzött, és panaszkodik, hogy semmi ízt nem érez. “Én egész nap a konyhában toporogtam, hogy finom ebédet főzzek neked, te pedig meg sem dicséred!” “Érdekes, én bementem a konyhába, de semmi illatot nem éreztem”. Ez a cinkhiány. Az állatkísérletek bebizonyították, hogy van kb. 7 ásvány, amely kétszeresére hosszabbítja meg az életüket. Emlékeznek, hogy mondtam, hogy az embernek 90 tápanyagra van szüksége: 60 ásványra, 16 vitaminra, 12 aminosavra és 3 zsírsavra.
Nagyon szerencsések vagyunk, mert a növények képesek megtermelni nekünk a szükséges aminosavat, vitamint és zsírsavat. Nekünk csak az kell, hogy naponta 15- 20 növényi összetevőt iktassuk be az étrendünkbe helyes kombinációban, és megkapjunk minden szükséges tápanyagot. Elvileg ez lehetséges, de az amerikaiak többsége mégsem teszi ezt. Az átlagos amerikai úgy véli, hogy ha egy kis chips formájú krumplit evett, akkor teljesítette a napi zöldségadagot. Attól függetlenül, hogy elvileg lehetséges lenne megkapnunk a szükséges mennyiségű vitamint, aminosavat és zsírsavat a szükséges arányban a napi diétánkban, gyakorlatilag kevesen teszik ezt. Ezért, ha Önöknek is drága az életük, mint nekem a sajátom, az unokáim és dédunokáim élete, akkor Önök is maguk gondoskodjanak arról, hogy biztosítsák a szükséges mennyiségű tápanyagot, mert garantálom, ha nem teszik ezt meg, akkor nem fognak 120 évig élni.
Egy másik történet, az ásványok. Ez egy tragikus történet, mert a növények már nem tartalmaznak ásványokat semmilyen formában. Ezek már hiányoznak a talajból, így nincsenek meg a növényekben sem.
Készítettem egy másolatot az Egyesült Államok Szenátusi üléséről. 74. kongresszus, második ülés, 2.64. dokumentum. Az áll benne, hogy az ásványtartalom a farmjaink talajában teljesen lecsökkent, ezért a learatott termés, akár gabona, akár zöldség, akár gyümölcs, nem tartalmaz ásványokat. Az emberek, akik ezekkel az élelmiszerekkel táplálkoznak, megbetegszenek az ásványok hiánya miatt. Az egyetlen módszer ennek a megelőzésére és gyógyítására a táplálék-kiegészítők alkalmazása. Ez áll a dokumentumban, amelyet 1936-ban írták alá a Kongresszusban.
Azóta jobbra fordult a dolog? Nem, nem lett jobb. Sajnos, még rosszabb is lett a helyzet. Ennek az az oka, hogy a farmerek nátriummal, foszforral és káliummal javítják a talajt. Három komponenssel különböző kombinációban, és senki sem kényszerítheti rá a farmert, hogy még 60 elemet adagoljon a földbe, mert attól nem függ a termés mennyisége. Ezért minden egyes termés kivonja a földből az összes lehetséges ásványt. És ha a 60 helyett csak 3 ásványt pótolunk vissza, akkor a dolog úgy néz ki, mint amikor havonta 3 dollárt teszünk a számlánkra, de 60-at veszünk ki. El tudják képzelni, mi lesz a számlánkkal. Megszűnik.
Elmondom Önöknek, hogy az egészségünk is a katasztrófa szélén van, mert a talajban már nincsenek ásványok, és emiatt mi együtt és külön-külön teljes felelősséget viselünk az egészségünkért, a tudatos kiegészítő ásványpótlásért.
Gyakran megkérdeznek: “És 1000 évvel ezelőtt mit csináltak az emberek, amikor nem is voltak műtrágyák, pedig sokan éltek hosszú életet. Mit gondolsz az egyiptomiakról, indiaiakról, kínaiakról?”
Ők hatalmas folyók mentén éltek: Nílus, Gangesz, Sárga folyó, amelyek évente megáradtak, és mindent elárasztottak. Találják ki, mi történt ilyenkor? A víz iszapot és hegyi homokot hozott ezermérföldnyi távolságra. És az emberek imádkoztak minden istenhez, és köszönték az áradást. Mi azért imádkozunk, hogy ne legyen áradás. Pedig az áradás gazdagítja a talajt termékeny iszappal és ásványokkal, ezzel gazdagítja a learatott termést is.
Filipposz király, Nagy Sándor apja feleségül vett egy 12 éves lányt, Kleopátrát, Egyiptom hercegnőjét. A lány egyáltalán nem hasonlított a méregdrága ruhában és sminkben járó Elizabeth Taylorra. Lapos mellű, soványka teremtés volt. Miért vette mégis feleségül a király? Azért, mert Egyiptomban volt a legjobb a gabona. Mindenki tudta ezt, márpedig a makedón hadsereg éppen az egész világot készült meghódítani. Szükség volt a legjobb minőségű élelmiszerre a katonáknak, hogy 20 órás menet után tudjanak 6 órát küzdeni és győzni. Ha kimerült talajon termesztett gabonával táplálkoztak volna, akkor 20 perc után már azt kiabálták volna: “Édesanyám, vigyél haza”. Filipposz tudta, hogy Egyiptom az a hely, ahonnan a legjobb gabonát lehet szerezni. Az áradások ellátták a talajt kitűnő ásványokkal. Minden, művészetekben és technológiákban fejlett kultúra ilyen helyről származik. Az ilyen helyen élő emberek a legjobb szellemi potenciállal rendelkeztek, mert az étrendjük ásványokban gazdag volt.
Most pedig a következőt teszem.
Példának veszek néhány ásványt, hogy elképzelésük legyen, miért annyira fontosak. Csak egy párat említek meg, de az összes ásványra igaz ez. Legelőször tekintsük a legelterjedtebb ásványt, a kalciumot. Mindenki ismeri.
A kalciumhiány az oka megközelítőleg 147 különböző betegségnek.
Néha a betegségnek emberi neve van. Ilyen például a Bell’s Palsy, amikor az arc egyik fele eltorzul. Ez még nem bénulás, csak az arcideg parézise. A kalcium hiánya okozza.
Csontritkulás: ez a betegség a 10. helyet foglalja el a felnőtt lakosság elhalálozási okainak körében. Ez egy nagyon költséges betegség. A csípőprotézis műtétje 35000 dollárba kerül, de ha ne adj Isten, két protézisre van szükség, akkor 70000 dollárba. Ha biztosításunk van, akkor szerencsések vagyunk, mert akkor ingyen megcsinálják.
A virginiai Mrs. Pitch, aki 115 éves korban halt meg, ha emlékeznek, az esés utáni következményekbe halt bele. Amennyire én tudom, az állatoknál nincs csontritkulás. Például, van egy 100 tehénből álló csordája, és idén nem született borjú, amelynek az eladásából fedezni lehetne költségeket. Pedig ki kell fizetni a takarmányt, az állatorvost, karban kell tartani a farmot és a legelőt, javítani a kerítést, stb. Felhívja az állatorvost: “Mi történt? Nem kellene túladni ezeken a teheneken?” Az állatorvos eljön, megvizsgálja a teheneket, és azt mondja, hogy a tehenekkel nincs semmi baj. Majd megvizsgálja a bikát és kijelenti: “Itt a probléma, bikának csontritkulása van, és ilyen csípőízületekkel nehéz a dolga a tehenekkel”. Ahhoz, hogy megelőzzük ezt a betegséget, a borjúnak mindössze napi 10 cent értékű kalciumot kell adni, és sosem lesz csontritkulása.
A fogágy- és ínygyulladás megelőzése érdekében a fogorvosok szerint javasolt minden étkezés után fogat mosni és fogselymet használni. Állatorvosként állatok százezreivel találkoztam, egerekkel, patkányokkal, nyulakkal, kutyákkal, birkákkal, disznókkal, lovakkal, oroszlánokkal, tigrisekkel és medvékkel. Ők nem szenvednek ínybetegségekben, de nem használtak fogselymet sem. Igaz, a leheletük nem éppen virágillatú, de az ínyeik egészségesek. Annak az oka, hogy az állatoknál nincs fogínysorvadás, ugyanaz: nincs kalciumhiányuk.
Menjünk tovább, vegyük az ízületgyulladás problémáját. Emlékeznek, már szóba került a csirkeporc és a zselatin. Az ízületgyulladást 85%-ban az ízület csontvégeinek ritkulása okozza. Létezik közönséges ízületgyulladás (artritisz), oszteoartritisz, lumbágó, reuma, és mind a csontritkulás következménye.
Tovább, magas vérnyomás; Az első, amit javasol az orvos: csökkenteni a sót az étrendünkben. Ezt mindenki tudja, mert nagyon régóta ezt sulykolják belénk. De jussanak eszünkbe a tehenek. Az első, amit a farmer a takarmányba tesz: egy darab só.
Egyetlen farmer sem lesz versenyképes, ha nem ad sót a jószágának. Egyszerűen belehal az állatorvos számláinak látványába, meg fog őrülni. Nekünk pedig azt javasolják, hogy a só nem szükséges, sőt ártalmas, hogy elég az a sómennyiség, ami benne van a kenyérben, a salátában.
Ne higgyék el. Képzeljék el, hogy egy orvos, aki 58 évet él, azt mondja: “Ne egyenek sót, ne egyenek vajat”, azok pedig, akik 120 évet élnek a sót is, a vajat is fogyasztottak.
Próbáljanak választani!
Kialakítottam egy 5000 fős kísérleti csoportot, akik magas vérnyomásban szenvedtek, és naponta dupla adag kalciumot adtam nekik. Néhány hét múlva abbahagytam a kísérletet, mert az alanyok 65%-ánál rendbejött a vérnyomás, csak a megduplázott kalciumadagtól. Amikor ezek a páciensek megjelentek a kezelőorvosuknál, az orvos felkiáltott: “Ó! Milyen jó a vérnyomása, mit szedett?” Kísérleten vettem részt, dupla adag kalciumot kaptam” – válaszolta a páciens.
A következő probléma az izomgörcs; Éjszaka felébred, és nem tudja megmozdítani a lábát. Mindannyian tapasztaltuk ezt. Ez általában a kalciumhiány jele.
Következik a posztmenstruációs szindróma; lelkifizikai állapot, amelyet hisztérikoektómiának szoktunk nevezni. A San Diego-i Kaliforniai Egyetemen a napi kalciumadag megduplázását javasolták és a lelki és fizikai tünetek 85%-a megszűnt.
Az utolsó probléma, a derékfájás. Az amerikaiak 85%-a szenved derékfájásban, attól függetlenül, hogy számítógép előtt ülnek, teherautókat rakodnak, vagy buszt vezetnek. Ez egy nagy amerikai tragédia. Valójában a derékfájás a csigolya csontritkulása, függetlenül attól, hogy van probléma a porckoronggal, vagy nincs. Ha a porckorongnak nincs mibe kapaszkodnia, a csigolya elvékonyodik, elpusztul, különösen, ha még rézhiány is jelen van.
Beszéljük még a cukorbetegségről. Ezt a problémát mindenki ismeri, az Egyesült Államokban ez a harmadik leghalálosabb betegség. Olyan szövődményekkel, mellékhatásokkal jár együtt, mint a vakság, veseelégtelenség, különböző fokú szív- és érproblémák. Ha cukorbetegsége van, akkor átlagosan kevesebbet fog élni, mint az, akinek nincs.
1957-ben az állatorvosok megtudták, hogy a cukorbetegség megelőzhető és gyógyítható ásványok segítségével. Ez hivatalosan megjelent abban a szaklapban, amely a nemzeti orvostudományi intézményeket képviselte: “a cukorbetegség megelőzhető és gyógyítható króm és vanádium segítségével”.
Csak a vanádium már magában is képes helyettesíteni az inzulint a felnőtt cukorbetegeknél, jelentette ki a Vancouveri Orvosi Egyetem és British Columbia-i Egyetem Orvostudományi Intézete. Természetesen nem tudják az inzulin adagolását azonnal megszüntetni. Sokuknak ehhez 4-6 hónapra van szükségük, vagyis ez egy fokozatos folyamat, mialatt állandóan megfelelő mennyiségű krómot és vanádiumot kell szedni. Saját szememmel láttam, milyen jól működik ez páciensek százainál.
Nagyon jó lenne, ha sikerülne nekem meggyőzni Önöket, hogy az ásványokat külön szedni kell, nem érdemes várni, hogy azok élelmiszerrel bejutnak a szervezetünkbe. Különösen nem kell függeni attól, ami be van csomagolva dobozokba, zacskókba, üvegekbe.
Háromféle ásványi anyag van, amelyekre külön figyelmet kell fordítanunk.
1. típus: fém formájú ásványok. Ezeket általában kövekből nyerik ki. Felszívódásuk 8-12%. Ha elérjük a 25- 40 éves kort, a felszívódásuk 3-5%-ra csökken.
Nagyon rossz, ha olyasmit szedünk, mint a kalciumlaktát, ami közönséges fém-ásvány. Tegyük fel, hogy 1000 mg-os tablettákban van. Akik naponta 2 tablettát szednek, sokan mondták: “Doktor úr, én nagyon sok kalciumot szedek. A rádióban hallottam egy adást az ízületgyulladásról, és naponta 2000 mg kalciumot szedtem, de az nem volt jó hatással az ízületgyulladásomra, sőt, rosszabbul lettem”.
Kérdezem: “Pontosan milyen kalciumkészítményt szedett?” Válasz: “Kalcium-laktátot”. Hát itt van a hiba, mert ebből a mennyiségből csak 250 mg a fém-kalcium, a maradék 750 mg pedig laktóz és tejcukor. Ha figyelembe vesszük, hogy ebből csak 10%-ot tudunk hasznosítani, a 250 mg-nak a 10%-a 25 mg. Vagyis ha két tablettát szedünk belőle, akkor az nem 2000 mg kalcium, hanem csak 50 mg. Úgy néz ki, hogy a szükséges kalcium-mennyiség beviteléhez az ilyen tablettából naponta 90-et kell bevennünk, minden evéskor 30-at. És ne felejtsük a maradék 59 ásványt.
A 60-as években a mezőgazdaságban elkezdték alkalmazni “Cal added” (kalcium hozzáadásával készült) ásványokat. Ezek olyan fém-ásványok, amelyekben a fématom be van burkolva aminosavakkal, proteinekkel és enzimekkel. Ez a forma 40%-ig növeli a felszívódást. Éppen ezért vetette rá magát az ötletre az élelmiszeripar.
A harmadik csoport a kolloid-ásványok. Ezek rendelkeznek a legnagyobb abszorpciós képességgel, márpedig az abszorpció, a felszívódás érdekel minket elsősorban.
A kolloid-ásványok 98%-ig felszívódnak, ami 2,5-szer több, mint a “Cal added” ásványok, és tízszer több, mint a fém-ásványok felszívódása. A kolloid-ásványok csak folyadék formában léteznek, és csak nagyon apró részecskékben, 7000-szer kisebbek a vörösvérsejtnél. Minden részecske negatív töltést hordoz, a vékonybél fala pedig pozitívat, elektromágneses mező keletkezik, amely a bélfal felé koncentrálja a fémrészecskéket. Mindez együttvéve 98%-os felszívódást eredményez.
A növények nagyon érdekes szerepet játszanak a kolloid-ásványok keletkezésében. A szöveteikben átalakítják a fém-ásványokat kolloid-ásványokká. Amikor elfogyasztjuk a növényeket, az ásványok felgyülemlenek a szervezetünkben, és hasznosítani tudjuk őket.
De mivel a talajunkban nincsenek fém-ásványok, a termés sem tartalmaz elegendő mennyiségű ásványt. Minden hosszú életű ember, aki 120-140 évet élt, sok közös vonással rendelkezik. Mindegyik magashegyi falvakban élt, 2500-4000m magasan a tengerszint fölött. Lakóhelyükön évente kevesebb, mint 5 cm csapadék esik, vagy egyáltalán nem esik. Ezek nagyon száraz régiók. Mit gondolnak, hogy nyerik az ivóvizüket? Hóolvadásból. A víz, amely az örök hó alól folyik, nem annyira tiszta és átlátszó, ha pohárba töltjük, akkor sárgás-fehér vagy kékes-fehér színű. 60-72 ásványt tartalmaz.
A Titikaka-tónál vagy Tibetben az ilyen vizet jégtejnek nevezik, és nem csak isszák, de ami sokkal fontosabb, öntözik a földjeiket is évről évre, nemzedékről nemzedékre már 2,5-5 ezer éve. És náluk nincs cukorbetegség, szív-elégtelenség, magas vérnyomás, ízületgyulladás, csontritkulás, rák, szürke hályog, születési rendellenesség, börtön, kábítószer, adók, orvosok, és 120- 140 évig is élnek betegségek nélkül. Mit gondolnak, fontosak a kolloid-ásványok?
És minden olyan nap, amikor nem vették be az ásványokat, lerövidítették az életüket néhány órával, vagy akár nappal.
Gondolkozzanak ezen és legyenek egészségesek!

Forrás: termeszeteseletmod.hu

Ha érdekesnek találod, amit olvastál, lájkold a blog facebook oldalát, mert naponta teszek ki olyan tartalmakat, amiket itt nem osztok meg.

Ötvennegyedik bejegyzés - Ezeket még egészségesen sem tudtam megcsinálni...

A karemelést leszámítva, amiről csak egy stroke-os tudja, hogy milyen nehéz az érintett karral megcsinálni, itt van pár gyakorlat, hogy szemléltessem, milyen hajlékony is lettem. Igazából mindig is az voltam, csak most visszajött a sok gyakorlás következtében. Az egészségeseknek ajánlom, hogy próbálják ki, hogy lássák, ez még nekik sem könnyű. A sok torna következében kinyúlnak, lazulnak az izmok, és amik már egyszer kinyúlt, az többé nem ugrik vissza. Ha bármilyen testrészünk fáj, rendszeresen nyújtsuk benne az izmot, egy idő után csökkenni fog benne a fájdalom, vagy teljesen el is múlik.

 

excercise.png

 

 

Ha érdekesnek találod, amit olvastál, lájkold a blog facebook oldalát, mert naponta teszek ki olyan tartalmakat, amiket itt nem osztok meg.

Ötvenharmadik bejegyzés, a Callanetics torna, amire járok

Ez egy ményizom torna, nyújtásokkal kombinálva. Nem olyan látványos, de nagyon kemény, az első alkalom után mindenem izomlázas volt, hiába tornázom minden nap :)

Mióta erre járok (és még csak 2x voltam) megint fogytam 2 kg-t, pedig jobb az étvágyam, mint pár hónapja volt.

 

 

Ha érdekesnek találod, amit olvastál, lájkold a blog facebook oldalát, mert naponta teszek ki olyan tartalmakat, amiket itt nem osztok meg.

süti beállítások módosítása