Ötvenhat és feledik bejegyzés - Fél év

Február 1-én kaptam a stroke-ot, néhány véletlenszerű gondolat ezzel kapcsolatban:

A stroke nekem elő volt írva, ha akartam volna se kerülhettem volna el, bármilyen fizikai, anyagi dolgokra rá lehet fogni; de igazából ezt meg kellett élnem, mert a mai napig olyan leckéket tanulok általa, amikért örökké hálás leszek. És már egyáltalán nem bánom, hogy megkaptam! Fel fogok gyógyulni belőle teljesen, ez vitán felül áll, ez csak egy kis figyelmeztetés volt Istentől, hogy "Hé, én is itt vagyok. Úgyis én döntöm el, hogy élsz-e, halsz-e, hát élj jobban, mert ennél jobban is megy." Szó nem volt arról, hogy kinyírjon. Csak figyelmeztetni akart. Mondjuk amúgy se haltam volna meg, azokban a napokban annyi ima futott be Istenhez, amiben azt kérték, hogy gyógyuljak meg, hogy fárasztó hete lehetett :) Nincs okom panaszra, mert olyan betegséget kaptam, amiből meg lehet gyógyulni, még ha lassan is; csak rajtam múlik. Van, aki sose gyógyul meg a betegségéből; most úgy gondolom, ahhoz már én se lennék elég erős, hogy elviseljem a testi-lelki terhet, ami azzal jár. Szóval minden tiszteletem az övék!

Tegnap a 9 éves unokaöcsém mondogatta, hogy a jobb kezemmel csináljak mindent, főleg amikor labdáztunk. Azt hittem, ezt külső szemlélő nem veszi észre, hogy csak úgy néz ki kívülről, mintha bal kezes lennék; de ha egy 9 éves gyerek észreveszi, akkor más is. Erőltetni kell az érintett kezet, nincs mese. Pár hónapja még annyi lendület sem volt a jobb kezemben, hogy el tudjam dobni a labdát; most meg labdázhatok vele, újra, mint azelőtt, ezért nagyon hálás vagyok. A gyerekek félelmetesen okosak; és jók, még nincs beléjük nevelve a sok szar; amikor tolószékben voltam, futva tolt a tolószékben a kórház folyosóján, mondván, hogy versenyzünk most. És nem arról van szó, hogy még gyerek, nem érti. Nagyon is érti, csak nem érdekli, mert jól tudja, hogy  attól, hogy beteg voltam/vagyok, még nem lettem kevesebb...

Egy régi barátnőm szerint - és biztos vagyok benne, hogy nem egyedül gondolja így - ez az elvárható szint tőlem, vagyis hogy felgyógyuljak egy ilyen hosszú, összetett betegségből is; hiszen én pont ilyen típus vagyok. Mármint harcos. Szóval nem nullára épült ám ez az egész, én alapvetően mindig ilyen voltam, ilyen volt a gondolkodásom, a hozzáállásom, stb. A stroke csak kihozta belőlem ezeket, mintha Isten azt mondta volna: "Akkor most lássuk, mit tanultál, alkalmazd ezeket a gyakorlatban is". Olyan volt ez, mint egy témazáró, meg kellett mutatnom, tudok-e úgy élni, mint amiről prédikálok. Azt hiszem, átmentem a vizsgán ;)

 

 

dsci1621.jpg

 

Ha érdekesnek találod, amit olvastál, lájkold a blog facebook oldalát, mert naponta teszek ki olyan tartalmakat, amiket itt nem osztok meg.