Nem is az én kórtermemhez volt beosztva, de emlékszem, mindig megnyugodtam, ha mégis épp ő látott el. Persze vannak még nagyon kedves, szolgálatkész nővérek, akiknek hálás vagyok, de neki kerestem a társaságát, mert semmi nem esett nehezére, mindig mosolygott, és mindenki szerette. Még nagyobbat nőtt a szememben, amikor elmesélte, milyen nehézségekkel tarkított élete volt neki is. És nem hogy mégis tud mosolyogni, hanem pont ezért mosolyog! Mert tudja, hogy a jóból keveset adnak, és hogy az emberség mekkora kincs.

 

Drága Enikő!

Szerintem a te gyógyulásodban nagyon sokat segített a reiki. és a rengeteg energia amit kaptál. Nagyon sokan kinevetnek ha erről beszélek. De én hiszek benne és tudom, hogy sokat ér.

Mikor téged megismertelek majd megszakadt a szívem, hogy milyen fiatal vagy és milyen beteg. És még nagyobb fájdalom volt számomra mikor megtudtam, hogy te is Erdélyből jöttél. Mert én nagyon szeretem a honfitársaimat, és még jobban fájt nekem, hogy milyen az állapotod. Kegyetlen betegséged volt és nem tudtuk mi lesz az eredmény, mert ez csak időközben derül ki. Nagyon sokat sírtál nem tudtam hogyan tartsam benned a lelket, mert én is veled együtt tudtam volna sírni, inkább elvonultam, hogy ne vedd észre.

És nagyon sokat köszönhetsz az akaraterődnek, a hitednek,a gyógytornászodnak, a barátodnak és családodnak, mert nélkülük nem sikerült volna. Ápolni könnyű volt téged,mert nem adtad fel, és együttműködtél mindenkivel. Nagyon mélyről küzdötted föl magad, rövid idő alatt a csúcsra jutottál másoknál sokkal több időbe telik. Igen ilyenek az igazi erdélyi lányok harcolnak az utolsó csepp vérig és nem adják fel soha. Nagyon boldog vagyok, hogy milyen kis csodabogár vagy és vannak céljaid, álmaid. Kérlek maradj mindig ilyen. Örülök annak, hogy másokon szeretnél segíteni.

Erzsi nővér, aki meglátogatott tavaly nyáron, a kórházi időszak óta többször találkoztunk

Általában a stroke-ról:

Nagyon nehéz a stroke-os beteg ápolása, főleg azért is, mert ahány beteg,  annyiféle, attól függően kinek melyik területe érintett. Én azt tanácsolom mindenkinek, legyenek türelemmel, és várják ki azt a bizonyos 6 hónapot, amikor eldől, hogy mi lesz a beteg sorsa. Mert a kritikus időszak az első 6 hónap; ha ezalatt az idő alatt nem változik a beteg állapota akkor egyre csökken az esély a gyógyulásra.

Veszélyes mindenféle szempontból, mert kaphat egy újabbat is ez idő alatt, vagy TIA-t ami csak ront az állapotán. A hozzátartozok ne maradjanak egész nap a beteggel a kórházban, mert szegény betegnek sok pihenésre van szüksége, mert ezáltal regenerálódik az idegrendszere. Elég szegény betegnek a gyógytorna, mert nagyon lefárasztja. És amit a beteg meg tud tenni magától, ne tegyék meg helyette, mert azzal csak rosszat tesznek neki. Engedjék,hogy minél előbb visszanyerje önállóságát.

A beteg ha elkeseredik mindig bíztatni kell, hogy napról napra jobb lesz, ne adja fel, működjön együtt velünk, mert csak akkor tudunk segíteni rajta, ha ő hagyja és akarja. Minden rossz után csak jó jöhet. És ne szégyellje, hogy ki van szolgáltatva, mert ez csak átmeneti. Nagyon sok türelemre bíztatásra, együttérzésre van szükség. És a hozzátartozó értse meg, ha valamit nem úgy teszünk ahogyan ők szeretnék nem azért van, hogy rosszat akarunk csak mi tapasztalatból tudjuk mi a jó.

Ha a beteg tolószékben fogja továbbra élni az életét akkor sem szabad elvenni tőle a reményt. Mert ha nincs remény akkor felad mindent. Ilyenkor nem szégyen pszichológus segítségét kérni. Ha meg nem tud beszélni akkor logopédus. Masszírozni az ujjakat, felkötni kartartóval a logó kart mert ha nem bedagad a kéz és fáj nagyon (ezzel nem értek egyet, legalábbis esetemben nem vált be, meggyőződésem, hogy így ellustul a kar - a szerk.). És rengeteg feladatot oldani meg mert azzal lehet a legjobban az agyat tornáztatni. Le kel foglalni a beteget, hogy ne legyen ideje azon töprengeni milyen rossz az állapota. És mondani: nincs egyedül a gondjával nagyon sok sorstársa van. De senki se hasonlítsa magát a másik beteghez, olyankor szokott a gond lenni, mert nem értik meg, hogy mindenkinél más a betegség lefolyása. És ilyenkor idegesek, mert hogy ő már meggyógyult én miért nem? Neki megy, nekem miért nem? És a legrosszabb mikor a beteg attól borul ki:  miért pont én ,miért velem történik mindez? És ilyenkor féltékeny meg irigy az egészséges emberekre. Vannak akik ezért nagyon rossz beteggé válnak,mert elkezdik ugráltatni az ápolókat, hozzátartozókat és a végén mindenkinek pokollá teszik az életét.

 

Erzsivel azóta egy egészségnapon tanácsokat is osztottunk. Voltunk egymásnál, és időnként ráírunk a másikra. Bárcsak minden nővér ilyen lenne. Odaadással, együttérzéssel végzi a munkáját, és a betegek szeretik. Végig emberként, nem betegként bánik velük, és ezért hálásak. Mi ezt annak idején megtárgyaltuk a többi beteggel :)

Ha érdekesnek találod, amit olvastál, lájkold a blog facebook oldalát, mert naponta teszek ki olyan tartalmakat, amiket itt nem osztok meg.