Százhuszonötödik bejegyzés - Kéztorna

Néhány hete eltört a barátom keze. Nemrég levették a gipszet, és én, mint rutinos kéztornáztató, segítek neki újra mozgásra bírni, mert alig mozog, és az is fájdalmas. Ezzel én is még többet gyakorlok, ami nem árt. Minden este fél órát tornáztatjuk a kezét, és ami nagyon fontos, akkor is, ha fájdalmat érez! Amíg nem elviselhetetlen a fájdalom, kénytelenek vagyunk erőltetni, mert csak így fog fejlődni. Innen jött az ötlet, ehhez a bejegyzéshez.

A fájdalom annak a jele, hogy jól csináljuk, ehhez hamar hozzászokunk. Mi 1 hét alatt elértük, hogy már össze tudja érinteni a kis -és a hüvelykujját. Türelmesnek kell lenni, én hónapok alatt nyertem vissza a kezem funkcionális mozgásait, és akkor nálam még ott volt az is nehezítésnek, hogy a karomat is nehéz volt emelni.

A nyújtások vannak az első helyen, az összeugrott, sérült, ellustult izmok, és használaton kívüli ízületeket ki kell nyújtani. Fájdalmas, és idegőrlő dolog, de miután kiegyenesedtek, nem fognak többé összeugrani. Az ő esetében nem erről volt szó, ott amiatt rövidültek meg az ujjai, és állt be a csuklója, mert nem használta őket.

Stroke-osoknak: Azt nem mondja el senki, hogy a felkart, alkart, csuklót, ujjakat, a markot, és a hüvelykujjat is külön kell kezelni. Mindegyikre külön gyakorlatok valók, mert egy ideig nem hajlandóak együttesen működni. Miután szinkronba kerültek, és jobban tudjuk őket koordinálni, már elmondhatjuk, hogy a nehezén túl vagyunk. Gábor mesélte, hogy ő a koordinációt úgy tanulta meg újra, hogy a kockás abroszon megpróbált beletalálni a kockákba. További kéztorna (és egyéb stroke-os gyakorlatokról) tippeket már írtam korábban, itt, a blogon. Olvassátok el, hasznos! A karokat karkörzéssel, nyújtással, kisebb súlyok emelésével hozhatjuk rendbe.

 

Alkarra és csuklóra:

 

Ujjakra:

 

Ujjpercekre:

 

 

Hüvelykujjra:

 

Ujjak, és hüvelykujj:

Bármilyen gyakorlat jó, ami a törött testrészekre is jó, ha valakinek ez kevés lenne, keressen rá a youtube-on az alábbi szavak kombinációjára:

shoulder = váll

upper arm = felkar

elbow = könyök

forearm = alkar

wrist = csukló

fingers = ujjak

thumb = küvelykujj

stretching = nyújtás

strengthening = erősítés

injured = sérült

fractured = törött

massage = masszázs

exercise/workout = torna

Mindet állítsunk a szolgálatunkba. Végezzünk házimunkákat, mindenhol van egy fal, vagy egy korlát, ahol gyakorolni lehet.

És most a masszázs, és a nyújtás

 

 

 

 

A gyakorisággal kapcsolatban csak annyit mondhatok, hogy én naponta többször csináltam őket a gyógyulási folyamat során. Eleinte gumitüskés labdával ingereltem a véráramlást a kezemben, aztán kis gumilabdát, összecsavart zoknit, vagy egy nagyobb darab szivacsot szorongattam, hogy a fogásomat erősítsem. Először a hajlító izmok jöttek rendbe, majd a nyújtók. Az én hüvelykujjam nem nyerte vissza rendesen a funkcióját, és ha csináltam valamilyen megerőltető tevékenységet, gyakran behúztak az ujjaim görcsös tartásba, ez hálistennek elmúlt. A csuklóm kicsit merevebb. Az érintett kéz sokáig (ha nem mindig) gyengébb, és lassúbb lesz, de a funkcióját visszanyerheti, és ez nagyon nagy szó! Gondoljunk bele, hány és hány tevékenységhez kell 2 kéz.A karomban az erő, és a fogásom szinte a régi, a neurológus szerint is. Az ujjaim gyengébbek, és a lendületük sem tért még vissza, de már egyáltalán nincs okom panaszra.

Jó szórakozást!