Most itthon vagyok, és már önálló vagyok, ha nagyon nehéz is, de sok mindenben, a kórházakban pl. végig fürdetni kellett stb. Most úgy állok, hogy azt hittem, régebben volt szükségem türelemre, - ami sosem volt - pedig most van igazán. Mert épp hogy csak talpon vagyok. Még hosszú az út, és nagyon kitartónak kell lenni, addig keresek valami hobbit, amihez nem kell kézügyesség (hehe) és próbálom lefoglalni magam a napi többszöri edzés mellett. Nekem ugye elég összetett a bajom a kezem, meg a lábam is érintett úgy, ahogy van. Nem is gondolnád milyen egyszerű dolgok problémát okoznak. Van pár terület, amire külön is figyelni kell, mert még nem jött helyre és van, ami egyszerű edzéssel helyrejön majd. A bal kezem mindent megtanult, ami az élethez kell, és keveset használom a jobbat, még ha mindenben segít is. Nem akartam bal kezes lenni, úgyhogy jó lesz, ha visszaszokom :) Az életterem folyamatosan bővül, de még így is a házra korlátozódik.

Miután hazajöttem, elkezdtem bújni az internetet ezután a betegség után, megtudtam, hogy ahány ember van, annyiféle eset van,és annyiféle sérülés, attól függően hogy az agy mely területe sérül,  de ez az idősek betegsége. Sok tünetet, és maradványbetegséget nem produkáltam, de így is van bőven min dolgozni. A legfontosabb mégis az, hogy még így is nagyon szerencsés vagyok, mert sokkal rosszabb is lehetne. Megtudtam, kik állnak mellettem a bajban is, és ez jelentős könnyítés a jövőre nézve.

És most a köszönetek: Most azt fogják mondani, hogy én is megtettem volna (naná), de köszönet a húgomnak és anyukámnak, amit már tett és amit még tenni fog, nagyon szeretem őket, az összes gyógytornászomnak, csodás munkát végezek, azoknak a nővéreknek, és orvosoknak, akik a túlélést elősegítették, a nagyszerű páromnak, aki végig velem volt, ha még messziről is, és aki most is google fordítóval olvassa ezt a blogot :D Az elrettentő példáknak (beleértve a régi önmagamat is) akik megpróbáltak visszahúzni, de még nekik sem ment. A jó példáknak, akik megmutatták, hogy nekik is ment ez az összetett szenvedés, és nem lehetetlen kijönni belőle. És természetesen mindenkinek, aki meglátogatott, és ezzel tartotta bennem a lelket, rengeteget jelentett!

Én már többet nem nézek hátra, elég volt, és hasztalan is, a régi énemet eltemettem ugyan, de a hamvaiból egy még jobb született, és most épp haditervet készít a jövőre, bevette azt a bizonyos kapszulát, és még annyira se érdekli semmi és senki, mint előtte.

Sok minden nem kerül ide, csak az ami fontos, és amire emlékezni akarok. Legközelebb már csak a fejlődésemről számolok be, jók legyetek!

Ha érdekesnek találod, amit olvastál, lájkold a blog facebook oldalát, mert naponta teszek ki olyan tartalmakat, amiket itt nem osztok meg.

Sziasztok!

Ma 2013. április 16-a van, ez év február 1-én történt a stroke-om. Elhatároztam, hogy most, hogy otthon vagyok (2 hete) blogot írok, hogy később vissza tudjam olvasni. Ezt, az első bejegyzést 2 kézzel írom, de a jobbal nagyon keservesen megy (a jobb oldalam bénult le, és jobb kezes vagyok), így a kézzel íráson kívül mindent meg kellett tanulnom bal kézzel, ha önellátó akartam lenni, és mára az lettem, még ha dög nehéz is.

Amit a hallottak, az olvasottak és személyes tapasztalat után mondhatok, az az, hogy ezt a szörnyűséget nem akarom még egyszer átélni, és ezért hajlandó vagyok megfizetni azt az árat, hogy egészségesen élek, noha ez összetett, és nem is olyan könnyű, majd meglátjátok.
Elöljáróban pár szó az előző életemről, mert soha nem leszek már ugyanaz, semmilyen szempontból. Decemberben lettem 28 éves, kövér vagyok, bár ez sosem zavart, annyira, mint elvárható lenne, nagyon pozitív, önfejű, makacs, életigenlő, ezoterikus gondolkodású, jó humorú, terhelhető, nagyszájú, tehetséges lány voltam.
Sok mindenben változtam, de ez legyen a következő bejegyzés témája. Most szorítkozzunk arra, ami a legjobban érdekel téged is, engem is. A MIÉRTekre.

Ahogy hazajöttem (ápr. 5.), elkezdtem kiművelni magam a témában, facebook csoportokhoz csatlakoztam, és elolvastam, amit lehetett, magyarul és angolul. Amit sikerült egyértelműen leszűrnöm, hogy noha a 3. leggyakoribb halálozási ok ez Európában, itthon legalábbis nagyon rossz, szegényes ezzel kapcsolatban a tájékoztatás. Én olvasott embernek tartottam magam, és mégse tudtam róla semmit, csak a nevét, és hogy szar betegség. Szóval szerintem a legfontosabb lenne a tájékoztatás. Még a megelőzésnél is fontosabb, mert az, hogy betartjuk- e a szabályokat, döntés kérdése (én akkor sem tartottam volna be őket)
fontosabb lenne a tájékoztatás, ezzel együtt az elrettentés, ami lehet, hogy érne valamit. Később leírom, mit olvastam erről, meg a betegségről, úgy általában. Most egy kis ollózott kisokos a betegségről:

Magyarországon a nyugati országokhoz képest rendkívül magas az 50 évesnél fiatalabb populációban a stroke-megbetegedés és az agyi érkatasztrófa okozta halálozás. Míg az Európai Unió országaiban az akut stroke betegek mortalitása az 50 év alatti korcsoportban 100 000 lakosra 8–10 beteg, addig ez a szám hazánkban nőknél 40/100 000, férfiaknál 60/100 000.

forrás: http://www.nepsy.szote.u-szeged.hu


Akiknek családjában már elõfordult aneurizmarepedés következtében kialakult subarachnoidealis vérzés, nagyobb az esélye e betegség kialakulásának.. A stroke vagy annak komplikációja miatt a betegek kb. 25%-a meghal, kb. 50%-uknál közepes vagy súlyos egészségkárosodással, illetve hosszabb ideig tartó mozgásképtelenséggel kell számolni, és csupán kb. 25%-uknál várható teljes felépülés.

Az esetek többségében egy thrombus akadályozza meg az oxigéndús vér eljutását az agy egy bizonyos részéhez. A stroke e típusát nevezik ischaemiás stroke-nak.



Fõ tünetei
• szédülés, bizonytalan járás és állás, 
• egyensúlyi és koordinációs zavarok, 
• hirtelen zsibbadásérzés az arc egyik felén, valamint karban és lábban érzett gyengeség, fõként a test egyik oldalán, 
• hirtelen kialakuló zavartság, nehézkes beszéd és beszédértés, 
• hirtelen jelentkezõ látászavar az egyik vagy mindkét szemben, 
• ismert ok nélkül, hirtelen jelentkezõ, nagyon erõs fejfájás.


A dohányzásról bebizonyosodott, hogy az egyik legfontosabb kockázati tényezõ a stroke kialakulásában, és a dohányzás abbahagyása két éven belül a kockázat szignifikáns mértékû csökkenését eredményezheti.

forrás: www.vitalitas.hu

Az akut agyi vérkeringési zavar Magyarországon az egyik legfontosabb népegészségügyi probléma. Az akut stroke miatt kórházba került betegek halálozási aránya az első hónapban - az osztály típusától függően - 12-18%, az első évben 25-30%. Az agyérbetegség után az önálló életvitel tekintetében valamilyen formában segítségre szoruló betegek aránya 32-42%, emiatt a betegség a gazdasági terhek szempontjából is a legjelentősebbek között van. Az 50 évesnél fiatalabb populációban rendkívül nagy a megbetegedés és a halálozás aránya.


forrás: http://www.informed.

Ha a beteg féloldali bénulással ébred, akkor a stoke kezdeti időpontja a nemzetközi megállapodás szerint a lefekvés időpontja, illetve amikor utoljára még éberen, épségben látták. Általában oldalisági különbség észlelhető.

forrás: http://www.medlist.com/

Ismeretes, hogy a stroke előfordulása gyermekkorban és 45 év alatt (3%)

 forrás: http://phd.sote.hu/

Szóval ez jellemzően időseket, azon belül is férfiakat megtámadó betegség. Az én esetemben nem tudták egyértelműen megmondani, miért kaptam meg, minden közrejátszhatott. A gyerekkori magas vérnyomás, az elhízás, az, hogy 2 stroke volt már a családban, a stressz. Nem vagyok cukros, és nem volt  tudtommal magas vérnyomásom sem. Az ezoterikus magyarázat szerint annyit kapunk, amennyit elbírunk, és amúgy is előre megválasztjuk, mit vállalunk erre az életre, úgyhogy bár nem kellett, de nem bánom, sok kedvező hozadéka lett a betegségnek, amit amúgy nem tettem volna meg.

Egyelőre elég ennyi, sok minden van még, lesz mit írni :)

Ha érdekesnek találod, amit olvastál, lájkold a blog facebook oldalát, mert naponta teszek ki olyan tartalmakat, amiket itt nem osztok meg.

Ahogy ígértem most az lesz a fő téma, hogy miben sikerült változni, de előtte összefoglalom, mi történt február 1. óta.

A buszon történt, reggel, hogy éreztem magamon a tüneteket, előtte 4 nappal nagyon erős fejfájásom volt, és már nem olyan erősen, de tartott is még péntekig, amíg a tünetek jelentkeztek. Először a lábam nem bírt el, meg-megbicsaklott, mint a marionett bábunak, ha elvágják a madzagot. Majd nem tudtam gépelni, és még később beszélni sem. Rohamszerűen jött rám a gyengeség,  úgy beszéltem, mint aki be van rúgva, és sírtam a pániktól. Mehettem volna kórházba akkor is, de mindig is utáltam, nem akartam menni. Később, a nap folyamán majdnem hazáig BKV-ztam, egy darabon elém jöttek kocsival, mert mondtam, hogy nagy baj van. Most már tudom, számított volna az a pár óra, nem leszek még egyszer ilyen makacs. Na szóval, este már ügyeletet kellett hívni hozzám, mert összefüggtek a rohamok, ők hívták a mentőt, noha sem a vérnyomásom, sem a vércukrom nem volt magas. Még a saját lábamon szálltam be a mentőbe. A jobb oldalamra lebénulva, és kábán ébredtem a kórházban, most már tudom, sokat kellett altatni. Az első 2 hétből csak képek vannak meg, a látogatókról, az orvosról, a gyógytornászokról és a nővérekről, akik mind nagyon kedvesek voltak. Nem tudtam nagy wc-re menni, folyton a sajtosat kívántam, bár mozogni nem tudtam. Nem mertek kiengedni az intenzív osztályról 12 napig, hogy biztos megmaradok-e, mert tényleg fiatal vagyok. Közben csináltak 2 koponya CT-t és 1 MRI-t. Az biztos, hogy ez az időszak a családomnak is nagyon nehéz volt.

Innen kerültem át a rehab-ra, amit most már bizton állíthatok, utáltam. 6 hetet töltöttem ott, és ezalatt több mindenkivel összevesztem, rengeteget sírtam, voltam tolószékes kb. 3 hétig, és nagyon nehéz, és fájdalmas volt újra a járás, de amit elsősorban megemlítenék, az az, hogy mindenkinél gyorsabban fejlődtem, és mindenki szarabb helyzetben volt, még nálam is. 2 hónapon át mindig azt álmodtam, hogy a jobb kezemmel és a jobb lábammal csinálok dolgokat, és felébredve egyszer sem volt igaz. Kb. 3 hét múlva megszűnt a bénulás (bár nem teljesen, a mostani gyógytornászom szerint még mindig vannak béna izmok, amikkel nem tudok megcsinálni dolgokat, de erről később), és az akkori gyógytornászom - akinek ezúton is nagyon hálás vagyok - talpra állított, bár keservesen ment, és több segédeszközt is igénybe vettem, mégis jártam, és ez leírhatatlan boldogság volt. Noha, az orvosok azzal riogattak minket, hogy minimum 1 év a gyógyulás, van, aki meg sem gyógyul teljesen, én kitartottam, és olyan erősen akartam, hogy jól legyek, mint még soha semmit. Sokan próbáltak visszahúzni, de nem adtam fel. Minden nap gyakoroltam, többet is, mint elvárható volt, és a 3-6 hónap alatt, amíg egy stroke-os ( nekem "csak" ischaemia-s volt) ki szokott kerülni, már sokkal előbb otthon voltam. Volt, akit kifejezetten szerettem a kórházban mind a nővérek, mind a betegek között és sajnos, van, akinek nem való ez a hivatás. Van, aki lehúzó volt stb., tehát a szar kedvre ez is rájátszott, mintha nem lett volna amúgy is elég bajom, külső tényezők is visszarángattak a gyógyulásban. De ennek vége, próbálok rájönni, mit is lehet ebből tanulni, és másképp élni ezután.

Amiben megváltoztam: Ami külsőre is látható, hogy letettem a cigit, a kávét, sokkal kevesebbet, és egészségesebbet eszem (előtte sem ettem egészségtelen ételeket, és nagyon sokat sem, csak többet, mint most) és fogytam 13 kilót eddig. Nem tudom, a többi embernek ez milyen, de nekem nem is volt olyan nehéz, mint mondják, bár előtte nem tettem volna meg ezeket! Maradt egy kis afázia, vagyis beszédhiba, ami volt sokkal rosszabb is, annyiban még érzem, hogy nehezebb kiejteni a szavakat, és ha gyorsan beszélek, van, amit 2x kell kimondani, hogy menjen, de amúgy nem vészes, a logopédus 1x látott, és azt mondta, magától helyrejön. Minden stroke-os eset más, nem minden sérül egyformán. Sokkal csendesebb lettem, bár kezdek a régi önmagam lenni, noha a kiszolgáltatottság nagyban megváltoztatott. Sok mindent átértékeltem, de a céljaim ugyanazok maradtak, még ha az út rögösebb is, ami hozzájuk vezet. Hála Istennek, ugyanaz maradtam, csak megnéztem a dolgokat más szemszögből is, de hiszem, hogy ez hozzásegít majd, hogy még jobb ember legyek. Olyan lecke volt ez, amit soha nem felejtek el.

Ha érdekesnek találod, amit olvastál, lájkold a blog facebook oldalát, mert naponta teszek ki olyan tartalmakat, amiket itt nem osztok meg.