Szuper érzés, hogy már én adhatom át a helyet a botos, mankós embereknek, és alig 1 éve még én is az voltam. Ugyanakkor nagyon csalódott vagyok, hogy az erős, egészséges emberek sokszor direkt félrenéznek, amikor amikor át kéne adni a helyet a tömegközlekedési eszközön, vagy bárhol, ahol le lehet ülni.

Megpróbáltam, kitalálni mi van ilyenkor a fejükben. Arra jutottam, hogy úgy gondolhatják, amíg tud állni az illető, még ha segédeszközzel is, addig nem adják át a helyüket. Tehát szabályszerűen el kell esni, csúszni-mászni, vagy egyértelmű jelét adni annak, hogy le szeretnénk ülni. És nem azért, mert lusták vagyunk állni, mint ők, hanem mert egyszerűen nem megy az állás, és félő, hogy a fáradtságtól, amit a sok állás kivált, egyszerűen összeesünk. Nagyon nagy erőfeszítésbe kerül, és rendkívül fárasztó még az állás is gyenge egyensúlyérzékkel, nem beszélve a kapaszkodási nehézségekről az érintett oldallal.

Nyilván vannak azért kivételek, és nekik hálás vagyok a mai napig, még akkor is, ha már nem engem kínálnak hellyel. Örülök, hogy vannak olyan emberek, akik nem fordítják el a fejüket, csak hogy ne kelljen felállni, és az ő kényelmes kis életük egy pillanatra se billenjen ki a megszokott kerékvágásból azzal, hogy látni is kell, meg interakcióba is kell lépni egy nehezen mozgó emberrel.

Mondok valamit. Ha olyan embert láttok, aki bottal, mankóval, stb. közlekedik, gondoljatok bele, hogy először azt a frusztrációt kellett legyőznie, hogy más, idegen emberek látják a gyengeségét. Ezt pedig senki sem szereti, legyen szó bármiről, ami ami a "normálistól", az "átlagostól" eltér, bár számomra már nincs jelentése ezeknek a szavaknak. Szóval ők legyőzték önmagukat, a saját félelmeiket, és bevállalták, hogy olyan emberek, akiknek semmi közük az ő hátrányaikhoz, mégis lássák őket. Csak mert ők haladnak A-ból B-be, mert a betegségük nem állítja meg őket.

Nekem tiszteletreméltó ez a hozzáállás. Úgyhogy legközelebb arra gondoljatok, ha sántító, vagy furán mozgó embert láttok, hogy ő belül szenved, még ha ez kívülről nem is látszik. És most nem a busz után futó nyugdíjasokra gondolok, akik felérve hirtelen nagyon fáradtak lesznek, és szinte követelik az ülőhelyet.

Ha érdekesnek találod, amit olvastál, like-old a blog facebook oldalát, mert naponta teszek ki olyan tartalmakat, amiket itt nem osztok meg. Itt lehet a bejegyzéseket kommentelni, és nekem üzenni.