Kilencvenhatodik bejegyzés - Viseld a stroke-ot, mint egy koronát!

Többen mondták, és még többen gondolják, hogy nem kéne ennyit foglalkoznom a stroke-kal. Ahogy én az emberek irigy és önző észjárását ismerem, többen azt gondolhatják, ettől érzem magam különlegesnek, ostoba módon irigylik azt a figyelmet, vagy elismerést, amit azért kapok, hogy ebből fölépültem, és most másoknak próbálok segíteni.

Pedig ez az egyetlen helyes reakció. CSAK a stroke-on átesett emberek, a közvetlen családtagok, és esetleg 1-2 szakember rendelkezhet valamilyen tudással erről a betegségről, de csak egy volt stroke-os érezheti át, mikről beszélek itt.

Ez egy halálos betegség, a statisztika szerint 10-ből 4-en belehalnak, 2 tolószékben marad, csak 2 épül fel, abból is csak 1 tünetek nélkül.

Nagyon nehéz, és hosszadalmas a felépülés testileg és lelkileg, igénybe veszi az embert testestül-lelkestül. És ahogy anno nekem jól jöttek a segítő kezek, a jó szándékú emberek, akik bátorítottak, és jó tanácsokat adtak, úgy érzem, KÖTELESSÉGEM nekem is ugyanezt tenni. A karma (sors) törvénye szerint "What goes around, comes around", vagyis amit kibocsájtunk, az végül visszajön hozzánk. Ezen a logikán elindulva tehát ha nekem segítettek, nekem is segítenem kell; visszaadni azt, amit én kaptam olyan sok embertől.

A SZÁNDÉKOT. Volt, aki azzal járult hozzá a gyógyulásomhoz, hogy ápolt, volt ugye, aki járni tanított. Volt, aki felírta a megfelelő gyógyszereket, és volt aki imádkozott értem, vagy jobbulást kívánt. Mindenki hozzájárult valamivel, hogy ma itt tartok, és ezeket leírhatom. És én hálás vagyok ezért.

Így nem is érdekelhet, hogy mit gondolnak erről olyan emberek, akiknek halvány fogalmuk nem lehet a testi-lelki megpróbáltatásokról, amiken átmentem, és amiken néha ma is átmegyek. Választani kell, vagy érdekel az emberek véleménye, és úgy élsz, hogy idegenek elvárásainak próbálj megfelelni; vagy azt mondod: "fuck that shit", mindenki le van ejtve, és úgy élsz, ahogy legjobb tudásod engedi. Itt nincs középút.

Íme tehát a vallomásom: én úgy viselem a stroke-omat, mint egy koronát, amit mindenki megbámulhat, meg körbe is tapogathat. És ha nem tetszik? Fel is lehet próbálni, aztán magyarázni!

10511224_516156981851995_6139233679933105008_n.jpg

 

Címkék: stroke korona