Hetvenkilencedik bejegyzés - Helyzetjelentés és random gondolatok

Gondoltam, írok Nektek, egyrészt rég nem írtam meg, milyen szinten vagyok, és hátha érdekel valakit. Meg időnként leírok véletlenszerű gondolatokat, és mikor egy csokorra való lesz, akkor leírom ide. Most is van egy pár...


Úgy vagyok, hogy baromi lassan fejlődöm, pedig egyre keményebben edzek. Ez lehet a pangó időszak, figyelmeztettek rá, hogy lesz  egy időszak, ami alatt nem fejlődöm, de azt hittem, túl vagyok rajta. Naponta járok edzőterembe, és már futógépen is tudok - még nem futni - , de joggingolni (gyorsan menni, 20 percet). 1 hónap alatt azt értem el, hogy a buszon jobb kézzel kapaszkodás már nem gond, és hogy már soha senki nem előzékeny velem sem a BKV-n, sem máshol (kivéve a közeli ismerőseimet, akik tudják, mi történt velem), és rájöttem, hogy azért, mert csak akkor látszik a bicebócaságom, ha gyors tempóban megyek. Ha állok, vagy teszek pár lépést, akkor nem. .

Még mindig gyatra az egyensúlyom, de már egyre több mindent merek megcsinálni, és akkor el is érkeztünk oda, hogy a félelem mennyi mindent befolyásol. Ugyan soha (és most sem) nem volt alaptalan, de oldódnia kell, ha fejlődni akarunk. Érdekes, hogy azzal együtt, hogy a félelmet folyamatosan győzöm le, a félsz bennem általánosságban is csökken. Én úgy tapasztalom, hogy nincs olyan, hogy félelem attól, hogy elesek, meg félelem mondjuk a hosszú útra menéstől, vagy a jövőtől; hanem van egy nagy, általános FÉLELEM, és azzal, hogy mondjuk az eleséstől való félelmemet redukálom, más téren is csökken bennem a félelem. És az lehet megfelelési, vagy teljesítménykényszer, bármi, amitől tartunk, vagy ami szorongást okoz. Erre mondom, hogy a testem mellett a lelkemben is változások zajlanak. Jobban megértem az embereket, a gyengeségeiket, és jobban kiéleződtek a múltban elkövetett hibáim is. Látom, miket csináltam rosszul, a kezdetlegesen fejlett személyiségem miatt. Az embereket meg azért értem meg jobban, mert látom a gyengeségeiket, és hogy ezek miből erednek. Nem haragszom rájuk, azért, mert le vannak maradva a lelki fejlődésben, csak próbálom változtatásra sarkallni akit lehet.

Az emberek körülöttem.. Na ez egy fájó pont, és mivel tudom, hogy visszatükröznek engem, megpróbálom magamban is keresni a hibát, annál is inkább, mert én is egy voltam közülük. Azokat az egészséges embereket leszámítva, akik tudják, hogy stroke-om volt és jobbára sajnálnak (amit nagyon utálok), más érzést nemigen idézek elő még bennük sem. Az igaz, hogy a mozgássérült státuszból már nem csak hivatalosan kerültem ki, hanem - ahogy látom - az engem körülvevő emberek szemében is, és átment "biztos balesete volt, vagy ilyesmi, azért sántít" státuszba (és már én is ezt a verziót mondom egyébként, ha rákérdeznek, mi bajom, mert ezt sokkal kevesebb idő elmondani; megsérültem, gyógyulok, kész...). Én azt szeretem egyébként, aki nem kezeli tabuként a témát, hanem nyíltan beszél róla. Hiszen majd' 30 évig én is olyan voltam egészségi téren (más téren még véletlenül sem, de ez nem tartozik ide :p), mint bárki más; így pontosan tudom, vagy tudni vélem, mit gondolnak az emberek. Igen, még mindig túlságosan érdekel, hogy mit gondolnak. Ez nagy hibám, de már felismertem, és dolgozom rajta, pedig hozzám közel álló emberek szerint éppen, hogy letojom mindenki véleményét, de hát mégsem egészen így van na... Egyébként mindig mondtam, de csak most tapasztaltam meg istenigazából,hogy a magyarok micsoda nemtörődöm taplók. Addig, amíg mankóval jártam, pl. átadták a helyet a tömegközlekedési eszközön, de most, hogy már nem kell, eszükbe nem jut. És nem, nem azért, mert már nem látszik, hogy valami nem oké. Ha nem lennének ilyen zombik, látnák, ahogy a megállóban megyek, vagy felszállok. Nem, egyszerűen nem törődnek vele. Amíg nem ordítok, hogy baj van, vagy kérem a helyet (akkor is kelletlenül adnák át, tuti), addig szerintem azt hiszik, mint én annak előtte, hogy az illető csak furán mozog, és kész, az nem jut el a tudatukig, hogy igen, csak így tud, de ezzel együtt fáradt is a fizikai nehézségektől, fájdalomtól, amit a mozgás okoz neki. Arról nem beszélve, hogy megvan az a rossz vonásom, hogy makacs vagyok, és nem kérek segítséget.. Azóta jobban figyelem az öregeket és mozgássérülteket, és egyből átadom a helyet, ha nem megyek sokat (mondjuk előtte is átadtam). Nem tudom, honnan ered ez a magyaroknál, de pl. külföldön nem találkoztam ezzel a hozzáállással. Mindegy, hogy gazdag vagy szegény volt-e az illető ország, egyetlen furcsálló-lesajnáló tekintettel sem találkoztam, sőt mindenki teljesen természetesen kezelte a sántításomat (amit én nyilván durvábbnak élek meg, mint amilyennek látszik), és igyekezett kérés nélkül segíteni. Persze itt is vannak kivételek, de általában ez a jellemző. A magyarok hozzáállása rejtély számomra, de lehet, hogy belénk nevelik a leszariságot, úgy, mint a panaszkodást, vagy a mások zsebében turkálást.

Már a kórház óta mondják, hogy a nyári melegben könnyebb lesz a mozgás, mert az izmok nem olyan görcsösek. Hát én ebből semmit sem vettem észre, viszont az már feltűnik, hogy a téli hidegben viszont sokkal nehezebb a mozgás, szintén az izmok görcsössége miatt. Úgy tudnám leírni, hogy olyan mint amikor az ember nagyon fázik, didereg, csak ez az érintett oldalt vagy 3x jobban görcsbe rántja (erre jó a banán, a kálium tartalma miatt, azt hallottam).

Az is feltűnt, mivel az instabil egyensúlyom miatt csak kapaszkodással tudok lépcsőzni (rövidebb lépcsősorokon már kapaszkodás nélkül megyek), hogy nagyon kevés kivétellel rosszul csinálják meg a lépcsőket (azt már nem is merem szóvá tenni, hogy nagyon kevéssé vagyunk akadálymentesítve EU-s országoz képest). Lépcsőkorlátot nyilván az használ(na), akinek valamilyen okból rossz a lába. Nekem ugye az egyik kezem is gyenge, ebből következően, csak a bal kezemet érzem biztosnak erre a célra. A korlátok viszont rendszeresen a jobb oldalon vannak (biztos, mert több a jobb kezes ember), amit egy baromi egyszerű ötlettel kiküszöbölhetnének, amire láttam is példát itthon. Az se rossz, ha mindkét oldalon van korlát, de az még jobb, amikor egy lépcsősorból le van választva egy rész tolószékes rámpának, annak a jobb oldalán van 1 db. korlát, és ettől jobbra maga a lépcső. Így a delikvens 1 db. korlátot használva mindkét oldalon közlekedhet fel és le. Persze ez nyilván csak nekem fontos.


Amit még észrevettem, hogy nagyon zavarnak a fények és a hangok. Pl.: a kocsik lámpája a sötétben, vagy a nagy tömeg és az ezzel járó hangzavar. Azt tudtam, hogy a hallásom jobb lett, de ez vagy igaz a látásomra is, vagy annyira rossz az egyensúlyérzékem, hogy minden kibillent...

Most ennyi, viszlát a következő listáig ;)

 

tumblr_mtqdebB0pv1rnq3gbo1_500.png

 

Ha érdekesnek találod, amit olvastál, lájkold a blog facebook oldalát, mert naponta teszek ki olyan tartalmakat, amiket itt nem osztok meg.