Ötvenhetedik bejegyzés - Jótanácsok egy gyógyult stroke-ostól
A héten megkeresett egy olyan gyógyult stroke-os, aki 2 éve esett át ezen, olvasta a blogot, és bíztatott, és azt mondta, jó úton járok. Ő is 28 éves volt akkor, megengedte, hogy kitegyem a leveleket, amiket írt nekem. Az alábbiakban az olvasható, és a most induló blogjából (http://hasznaldfel.blogspot.hu) egy bejegyzés.
Szia,
ráakadtam a blogodra (http://strokeomvolt.blog.hu) és jó látni, hogy ilyen pozitívan állsz hozzá a felépüléshez. Nekem 2011 márciusában volt ischaemiás stroke-om, akkor én is 28 éves voltam. Az oka nem derült ki. Az elmúlt több mint két évben sok információt gyűjtöttem a stroke-ról, de sokkal fontosabb, hogy rengeteget tanultam magamról is meg a világról. Saját tapasztalatomból tudom, hogy a sok nehézség mellett, amivel a felépülés során szembesül egy stroke túlélő, ott van a szeparáltság érzés is, ami még nehezebbé teszi a dolgot. Mások sokszor nem is értik meg az egészet, ráadásul nincs is viszonyítási alapod. A kórházban sok mindenre nem készítenek fel. Én már túl vagyok a harcon (már csak időnként vannak kisebb visszaesések, pl. időjárás miatt) és remélem Te is hamarosan teljesen rendben leszel, de ha gondolod, időnként cserélhetünk eszmét
Az összes bejegyzésedet nem volt időm végigolvasni, de most a fogyi projectre reagálok. Nem stroke túlélőként, hanem sportolóként és edzőként (kisgyerek korom óta a harcművészet és a sport az életem része). Mindenekelőtt nagyon jól állsz hozzá, hogy életmódot akarsz változtatni, nem diétázni. A szervezet hosszútávon nem tűri a megvonást, ezért nem sikerül sokaknak a diéta. Sajnos rengeteg téves információ kering, erre épül a fitness ipar jelentős része, nagy pénzeket kaszálva. A fogyókúra dolog szándékosan túl van misztifikálva. A képlet nagyon egyszerű: ha kevesebb energiát viszel be, mint amennyit felhasználsz, fogyni fogsz, fordítva pedig hízni. Viszont van néhány dolog, amire oda kell figyelni az egészség érdekében. Az ember alapanyagcseréje (az az energia, amit akkor is felhasznál a szervezeted, ha egész nap csak fekszel az ágyban) 1300-1600kcal, tehát az 1000kcal/napos diéta hibás. Ilyenkor a szervezet nemcsak a zsírt fogja bontani, hanem az izomzatot is. Ezért az alapanyagcserének megfelelő energiamennyiséget mindenképpen érdemes bevinni és az energia deficitet mozgással kell biztosítani. A kajánál én azt tudom javasolni, hogy a lehető legtermészetesebb dolgokat egyed, minél kevesebb emberi beavatkozáson esett át, annál jobb. Sok nyers zöldséget és gyümölcsöt, natúr húst, és a kenyérfélékből a teljes kiőrlésűeket. Az alapvető gond az üres kalóriák bevitele (gyorskaják, stb). A cukor egyébként nem lenne akkora ellenség, sokkal egészségesebb, mint az édesítőszer, csak baromi sokat visznek be az emberek belőle. Vissza kell térni a természetes ízekhez és akkor semmi probléma nincs:) Még egy utolsó gondolat, mert így is már jó sokat írtam. Ne megvonásként éld meg a fogyókúrát, mert a szervezeted előbb vagy utóbb tiltakozni fog. Inkább találj mindennek egészséges alternatívát, amit szeretsz. Süti helyett alma, vagy bármilyen édes gyümölcs, amit szívesen eszel, rántott hús helyett natúr hús valamivel megbolondítva, stb A cél, hogy élvezd az egész folyamatot, ne csak azt, ha a végén sikerrel jársz. Most befejezem, a kéretlen tanácsot pedig nyugodtan el is felejtheted, ha nem szimpatikus, a lényeg, hogy az csináld, ami Neked bejön
A blogodat nézegetni fogom, mert szimpatikus a hozzáállásod és látom, hogy Te is igyekszel minél több infót begyűjteni. Már egy ideje elhatároztam, hogy én is megosztom a gondolataimat, hátha ezzel tudok segíteni másoknak is, de csak pár napja indítottam el egy saját blogot, ha van kedved, nézz rá: http://hasznaldfel.blogspot.hu/ Ahogy írtam, szívesen benne vagyok egy időnkénti eszmecserében a stroke-ról.
További szép estét/napot!:) Gábor
Persze, nyugodtan tedd ki, köszi, hogy megosztod! Ami a gyakorlatot illeti, szerintem nincsenek csoda módszerek. Azt azért fontos megemlítenem, hogy én gyorsan helyrejöttem fizikailag, 10 nap kórház után szinte tünetmentes voltam, legalábbis az elvesztett funkciókat illetően. Lehet, hogy a sportolói múltam is segített a gyors felépülésben, meg nyilván az is, hogy a stroke után néhány órával már kórházban voltam. Meg persze nem mindegy, melyik része károsodik az agynak (nekem pl a neurológus szerint ha picivel odébb történik, meg is vakulhattam volna). Nekem az egyensúlyérzékemet és a bal oldali mozgáskoordinációt kellett visszahoznom, afázia nem volt szerencsére. Ahogy Te is írtad a fogyótúránál, hogy minden fejben dől el, én ebben hiszek. A kishitűek persze mondják, hogy ez hülyeség, de ezzel csak magukat nyugtatják meg. A lényeg, hogy állítsd rá az agyad, hogy tökéletesen rendben vagy. Nem jövő időben, hanem jelenben. Emellett konkrét gyakorlatokat is mondok: lényegében bármiből tudsz gyakorlatot csinálni. A lényeg, hogy élvezd, ne feladatként tekints rá, hanem kihívásként. Én ilyen szempontból elég fanatikus vagyok, mindent próbáltam felhasználni. Pár nappal a stroke után behozattam a családommal a laptopomat és befejeztem az elmaradt munkámat De igyekeztem minél többet használni a bal kezemet, így ugyan lassabban ment minden, de folyamatosan fejlődött a mozgáskoordinációm. Aztán azzal játszottam, hogy míg bejött a családom látogatni és beszélgettünk, a kórházi kisasztalon lévő kockás terítőn kinéztem egy-egy négyzetet és az ujjammal megpróbáltam beletalálni. Az ásványvizes palackért mindig bal kézzel nyúltam, még ha eleinte csak néhány próbálkozás után sikerült is eltalálnom. Aztán az egyik szobatárs bácsitól kaptam egy puha kislabdát, sokat járkáltam a folyosón és feldobtam, elkaptam, persze mindig bal kézzel. Egyik nap édesanyám behozott egy cérnaszálat, azzal gyakoroltam a bal kéz finom mozgását. Evésnél is sokszor a bal kezemet. Szóval nem követtem semmilyen kötött gyógytornát (gyógytornász egyébként rám sem nézett), csak igyekeztem a mindennapi életben mindent felhasználni a felépüléshez. Az egyensúlyérzéket 1 lábon állásokkal, meg taekwon-do rúgások lassított kitartásával gyakoroltam Hozzám ez áll közel, de Neked is biztos van olyan mozgásfajta, amit szeretsz és ahol kell a pontos mozgás (tánc, jóga, vagy bármi más). Én még azzal is játszottam, hogy az utcán sétálva a kiemelkedő járdaszegélyen végig tudjak menni (erről majd a blogon írni fogok, mert ebből is hasznos dolgokat tanultam az életről:) ). Én úgy gondolom, hogy nem az a fontos, mit csinálsz, hanem az, hogy hogyan. Ha mindig mindent megpróbálsz felhasználni a felépülésre, akkor előbb-utóbb nem lesz más választása a szervezetednek, mint normálisan működni. A lényeg a következetesség, hogy minden nap foglalkoztasd a rosszul funkcionáló végtagokat. És fontos, hogy élvezd a folyamatot, ne görcsölj rajta. Játékosan állj hozzá, ha elsőre nem tudsz végigmenni a járdaszegélyen, vagy nem tudod elkapni a kislabdát, esetleg nem tudsz megcsinálni egy táncmozdulatot szépen, próbáld meg újra és újra, és hamarosan menni fog. Ja és még egy, amit közvetve mondjuk már mondtam: váltogasd az impulzusokat, amik az agyadat érik. A változatosság egyrészt segít, hogy ne görcsölj, ha egy gyakorlat még nem sikerül, másrészt sokkal gyorsabb a fejlődés (sportban is, egészséges embereknél is), ha nem a monotonitás dominál, hanem sokféle kihívással találkozik az agyad. Úgyhogy összefoglalva szerintem az a lényeg, hogy csinálj sokféle szórakoztató dolgot, ahol szükség van a helyes mozgáskoordinációra. Kb. ennyi jutott eszembe így elsőre, azt hiszem ezt meg is írom majd egy posztban, ha nincs ellenedre. Egyúttal majd hivatkoznék is a blogodra, mert sok hasznos dolgot osztasz meg az emberekkel. Csak lehet, hogy pár hetet várok a hivatkozással (vagy majd később is hivatkozom), mert az én olvasóközönségem még nem túl nagy gondolom:)
Stroke – csapás vagy lehetőség?
Több mint két év telt el. Letisztult a kép, helyére kerültek a gondolataim. Van, aki úgy fogalmaz, megcsapott a halál szele, és van, aki átsiklik az események felett. Ami tény: valami megváltozott, ahogy megváltozik mindenkiben, aki túlél egy stroke-ot. Nehéz ezt megértenie egy kívülállónak, még egy közeli hozzátartozónak is. Aki átélte és túlélte, az pontosan tudja ezt. De általában nem beszélünk róla, aki pedig beszél, annak nem könnyű úgy megfogalmazni, hogy mások is megértsék.Azzal, hogy 28 évesen stroke-om volt, nem tudott senki mit kezdeni. Eleinte én sem. Nincs meg a magyarázat, pedig mindenki szeretett volna találni. Ezért az emberek mindenféle táblákat aggattak a nyakamba, hogy túlterheltem magam, vagy a küzdősport miatt történt, esetleg a Föld mágneses terének megváltozása indukálta az események majdnem tragikus alakulását. Egy ideig bosszantott, de már csak mosolygok. Az emberi természet velejárója, hogy magyarázatot szeretnénk kapni mindenre. Ez önmagában jó dolog. Viszont ennek az a legkényelmesebb módja, ha egyből meg is alkotjuk a véleményünket, mindenfajta háttértudás és további ismeretgyűjtés nélkül.Nekem is kellett idő, míg megfelelően tudtam értékelni, ami történt. Részben ez az oka, hogy csak most írok róla. Nem a saját nehézségeimet szeretném megosztani, hanem azt, hogy hogyan használtam fel mindezt és segíteni próbálok másoknak, akik vagy még a harc elején tartanak, vagy nálam szerencsétlenebbül jártak és hosszú távú egészségkárosodást szenvedtek.Ezért először arról írom le a gondolataimat, amit a legtöbb ember nem ért, és ami a stroke túlélőt is váratlanul éri. Ez az, amit úgy fogalmaztam meg az előbb, hogy „valami megváltozott”. Az időskori stroke esetében sokszor találni okot (magas vérnyomás, dohányzás, elhízás, stb) és gyakran a regeneráció nem teljes. Fiataloknál ritkán fordul elő, de nagyobb arányú a kriptogén (ismeretlen eredetű) stroke. Ugyanakkor a teljes felépülés esélye is nagyobb. Aki maradandó egészségkárosodást szenvedett, annál egyértelmű, hogy az élete más lesz, mint volt. De aki teljesen felépül, ahogy én is, annál mi változott meg?A stroke angolul csapást jelent, ami egy találó elnevezés. A legtöbbször nincs előjel, nincs figyelmeztetés. Egyik pillanatban még mosolyogsz, beszélgetsz másokkal, vagy csinálod a mindennapi dolgaidat, a következő pillanatban módosulnak az életfunkcióid, hirtelen összeomlik a szervezeted. Az ezt követő néhány órában dől el, hogy életben maradsz, vagy nem, és ha túléled, milyen károsodásokat szenvedsz. Ez a semmiből jött, hirtelen csapás a biztonságról alkotott illúziót drámai gyorsasággal és hatékonysággal rombolja le. Szembesülsz vele, hogy a te életed is bármikor megszakadhat, vagy egy pillanat alatt egészséges emberből fogyatékossá válhatsz. Ezután egy darabig minden este úgy fekszel le aludni, hogy nem vagy benne biztos, felkelsz-e másnap, és ha igen, milyen állapotban. Időbe telik, míg feldolgozod ezt a félelmet, aminek nincs valós alapja. Ugyanakkor vannak valós félelmek is, amikkel hosszú távon meg kell küzdeni. Egy magyarországi tanulmány szerint a stroke túlélők 1 éven belüli halálozási aránya ischaemiás (elzáródásos) stroke esetén 22%, haemorrhagiás stroke (vagyis agyvérzés) esetén 41%. Egy ideig olyan érzés ez, mintha folyamatosan egy bárd lebegne a fejed fölött. Az első hónapokban mindenfajta terhelés veszélyt jelent, mert a sérült agyrészben másodlagos bevérzések keletkezhetnek. A szervezet akkora sokkot kapott, hogy csak lassan tud felépülni, testileg és lelkileg is.A biztonságérzet elvesztése mellett vannak más összetevői is a lelki tehernek. Az egyik ilyen az, hogy az embernek az agya sérül. Amellett, hogy az agyunk a szervezetünk legbonyolultabb szerve (és az orvostudomány még mindig nagyon keveset tud róla), ez a létezésünk, cselekedeteink irányítója is. Tehát a támadás a fő erődítményt éri, ezért is olyan súlyos a pszichés hatás. Emellett az alaptalan és valós félelmeket erősíti az is, hogy az ellenség láthatatlan. Nem tudod, mikor közeledik, nem tudod, honnan jön, nem tudod, hogy néz ki és nem tudod, milyen kárt fog okozni. Ezek a félelmek is hozzájárulnak ahhoz, hogy a stroke túlélők közel 40%-ánál diagnosztizálható post-stroke depresszió.Kitartás és erős motiváció kell hozzá, hogy a stroke túlélő visszatérjen az életbe. Hogy elhiggye, képes felépülni és nem kell félelemben élnie az életét. De a felépülés lassú és nem mindig folyamatos. Minden eset más, ezért nem tudod, hogy mennyi ideig fog tartani és azt sem, jól haladsz-e. Az emberek szeretik másokhoz hasonlítani önmagukat, de itt egyedül maradsz, nincs referencia. A fejlődést általában nem érzékeled egyik napról a másikra és a lassú javulást kiszámíthatatlan, hirtelen visszaesések szakítják meg. Ez megtépázza a legerősebb motivációt is. Minden nap háború. Ha tegnap csatát nyertél, attól még ma veszíthetsz. De ha nem adod fel, a mindennapos harcok egyre könnyebbek lesznek. A néhai híres baseball játékost, George Herman "Babe" Ruth-ot idézve: „Nehéz legyőzni azt, aki soha nem adja fel.”Stroke túlélőként azt tudom mondani, hogy a stroke valóban egy óriási csapás. De egyúttal lehetőség is. Mert a vereségekből sokkal többet lehet tanulni, mint a győzelmekből. Ez a fejlődés útja. Egy darabig sajnálod magadat és nem érted, miért történt ez éppen veled. De egy idő után rájössz, hogy nem az számít igazán, hogy mi történt és milyen helyzetbe kerültél, hanem az, hogy mit tudsz kezdeni mindezzel. Ha felhasználod a múlt nehézségeit és a negatív tapasztalatokat, akkor az az időszak, amit legszívesebben kitörölnél az életedből, hasznos építőköve lesz egy új várnak, ami sokkal erősebb annál, mint ami összeomlott. Csak rajtad múlik, van-e értelme annak, ami történt. Használd fel!
