Találtam egy magyar blogot, egy 42 éves férfi felgyógyulásának történetét, 10 hónap alatt.

http://tuleloknek.blogspot.hu

2011. április 19., kedd

Stroke után

Amikor az ismerősöddel súlyos baleset történik, kórházba kerül rákkal vagy infarktussal, agyvérzéssel, akkor biztos vagyok benne, hogy a vele való kapcsolati szinttől függetlenül megsajnálod és őszintén reméled, hogy fel fog gyógyulni. Talán nem gondolsz arra, hogy veled is megtörténhet. Én így voltam ezzel, egészen 2011. március 4-ig.

Hajnalban felébredtem, és ki akartam menni a toalettre, azonban nem tartott meg a jobb lábam és nagyon furcsán éreztem magam. Mintha a jobb felem elnehezült volna.
A kedvesem azonnal hívta a mentőket, akik bevittek egy közeli kórház neurológiai osztályára.
A CT kimutatta, hogy a bal agyféltekémben egy ér bevérzett kb. 3 cm hosszan.
A kezelőorvosom még akkor elmondta, hogy a bevérzés funkciókat blokkol. Történetesen a jobb lábam működését és a némileg a jobb karomat.
A doktornő megnyugtatott, hogy a vér felszívódásával arányosan fog az állapotom javulni. Igaza is lett, mert három napra rá már járókerettel tudtam közlekedni, a hetedik napon pedig átkerültem a rehabilitációra.

42 éves vagyok, és az utóbbi húsz évben sokat mozogtam, edzésekre jártam. Az elmúlt négy évben jógáztam. A mozgás öröme, a fittség magabiztossá tett. Az évenként jelentkező parlagfűallergiától és kisebb megfázásoktól eltekintve nem voltam beteg. Ilyenkor hajlamos azt hinni az ember, hogy az egészség örökké tart.

A sok év alatt végzett rendszeres mozgás kialakította a testtudatosságot és az erős akaratot. Meg akartam gyógyulni. Hála Istennek, a gyógytornásznak orvosaimnak és a gyógyulni akarásomnak, valamint a hozzátartozóim és a sok-sok barát, munkatárs szeretetének az eset megtörténte után saját lábon hagytam el a kórházat, hogy otthon, folytassam lábadozásomat. Azonban értek meglepetések.

Az interneten jobbára a megelőzés fontosságát hangsúlyozzák, és sok-sok okosságot lehet olvasni a stroke-ról. Viszont alig találtam valamit arról, hogy mi történik azokkal, akik teljesen vagy részlegesen felépülnek ebből a sajnos egyre több áldozatot szedő betegségből. Mit tehetnek, mire készüljenek fel a jövőt illetően. Persze vannak szabványos gondolatok, de valahogy kevésnek éreztem.

Annak ellenére, hogy fizikálisan mindent megtettem és megteszek továbbra is a teljes felépülésem érdekében, sajnos nem egyik napról a másikra megy. Olyannyira nagy csapás ez a szervezetre, hogy több hónapig fog tartani. Nincs olyan nap, amikor ne fáradnék, illetve ne lennék rosszul el egy kis sétától vagy a számítógép monitorától (Most sem tudom ezt a szöveget folyamatosan írni.), és az időjárási frontok miatt. Ilyenkor lefekszem és használom a reiki-ben tanult kezelési pozíciókat, vagy a kórház pszichológusa által oktatott autogén tréning ellazító, pihentető hatásához menekülök, többnyire sikeresen.

Sajnos a kórházból úgy engedtek el, hogy a naponta várható rosszullétekre  nem hívták fel a figyelmet. Sokat bosszankodtam, de napról-napra egyre többet bírok és azóta voltam egy specialistánál, aki megnyugtatott, hogy néhány hónapon belül el fognak ezek a kellemetlenségek múlni.

Mindennap tornázom és használom az autogén tréninget. Ha sokáig csinálok valamit és érzem hogy fáradok, akkor leülök vagy lefekszem. Megterveznem minden napomat. Délelőtt sétálok kicsit mindig többet, vagy megyek boltba. Délutánra már fáradt vagyok. Látogatókat beosztom, mert megtörtént az is, hogy rosszul lettem attól, hogy több órán keresztül figyelnem kellett a mondókájukra. A frontok sem tesznek jót. Ráadásul a kórház után szinte újra szokni kellett a külvilági ingereket. Meg kell jegyeznem, hogy kedvesem jelenléte és szeretete nélkül nem tartanék itt.

Lehetne még taglalni a történteket, de biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül, és érdemes megosztani tapasztalatainkat olyanokkal, akik szintén hozzám - hozzánk hasonlóan küzdenek azért, hogy teljesen felépüljenek.

2011. december 14., szerda

Meggyógyultam