Harmincharmadik bejegyzés - szélsőséges érzelmek

Ma nagyon felháborodtam reggel, egy beszélgetésből kiindulva. Azon buktam ki, hogy egyáltalán az embereknek miért kell megkapniuk ezt a betegséget?
A Patika magazin egyik cikkében olvastuk, hogy csak Magyarországon, csak ez az 1 betegség évi 50.000 embert visz el, és akkor még nincs szó a rokkantakról,
 meg azokról, akik felgyógyulnak. A 3 legnagyobb betegségből 3 elvileg gyógyítható.
A szívinfarktus jeleit már felismerjük, tudják gyógyítani, és hálistennek fel lehet belőle épülni. A rák évekig elhúzódik, és nem szükségszerűen,
de legtöbbször halál a vége. Tuti, hogy valaki valahol kitalálta már az ellenszerét (pl. citrom), csak a nagyhatalmaknak nem áll érdekében, hogy
ez elterjedjen, mikor milliárdos bevételeik vannak 1 ilyen szar betegségen, mint a rák.
És akkor itt van az enyém, a stroke, ami ugye 5.000.000 embert nyír ki évente világszerte. És ez is gyógyítható, csak lassan. Azt én értem, hogy van elég
 bajunk így is, de millió féle kórban meg lehet halni, nem lenne még így is olcsóbb megelőzni, legalább amit lehet?
Nem lehet a buszon, vagy közterületeken matricákat kirakni a jeleiről és a következményeiről? Mi az a párszázezer forint ahhoz a sokmilliós költséghez képest,
 amibe a beteg kerül
mind az államnak, mind később a családnak. Szükség van erre tényleg? Jó, én befoghatom a pofámat, mert egy másik országban születtem, de ez nevelt fel,
 kvázi ingyen volt minden, de azért mégsem, mert 16 éves korom óta dolgozom, és fizetem az adót, tehát az, amibe én kerültem az államnak,
 már rég ki volt fizetve.
De könyörgöm, erre kell elmennie? Még nem szültem, és nem voltam ugye öreg, amikor is megbetegedhetek, kórházba kerülhetek, stb.
 Ezért legyek 1 életen át rabszolga??? A lényeg, hogy túl sok embert vesztünk el, és nem törődünk semmivel, amíg egészségesek vagyunk. Azt hisszük ez egyértelmű,
pedig nem, és nekünk kell magunkra vigyázni, mert senki más nem fog helyettünk. Még ha ez az 1 életünk van is, öreg korunka is jó kondiban kell lennünk,
és ezt most alapozhatjuk meg, különben az életünk nagyobb részét örömtelenül, betegen élhetjük. A mostani társadalom olyan, hogy arra épít hogy mi 'megérdemeljük',
amit megveszünk, legyen az ház, autó, kaja, ruha, stb. De azt elfelejtjük, hogy mindezeket egészség nélkül _ és ez a közhely valóban igaz - nem tudjuk kiélvezni.
Lehet, hogy egy kis erőfeszítéssel éveket adhatunk hozzá az életünkhöz, amiket boldogan tölthetünk el. Persze, nem azt mondom, hogy sanyargassuk magunkat, és minden jót vonjunk meg magunktól, mert ezzel nem értek egyet,
de tegyük meg, amit lehet, azért hogy egészségesek maradjunk, ne keressünk kifogásokat, mert az én példám is mutatja, mi lehet ennek a vége...

 

3588_331672783626769_87141911_n.jpg

Az az összejövetel, amit említettem, nagyon jól sikerült, szinte nem is éreztették velem, hogy beteg vagyok.
Sok mindenkivel beszéltem, olyannal is, aki elvesztette a közeli hozzátartozóját stroke-ban. Egy másik ismerősöm, aki amúgy orvos, azt mondta,
 hogy hallotta, hogy itt, a Kárpát- medencében jellemző a stroke, mert olyan a génállományunk, hogy erre hajlamosít.
 Fél évig nem is érzéstelenítenek el a fogorvosnál, mert nagy az esélye, hogy ez vérrög képződéshez vezet.
 Még jó, hogy nem fáj a fogam :) A nap során megkaptam, hogy szeretni való vagyok, hogy erőt sugárzom, hogy erős vagyok,
és bátor, meg hogy egy amazon, van bennem küzdő szellem, feltűnő személyiség vagyok, vagány, és életrevaló. És mindezt csajoktól ami nem semmi :)
Szóval mindenkit bíztatok, hogy igenis merjen emberek közé menni, még ha beteg is, mert megéri :)

 

 

Ha érdekesnek találod, amit olvastál, lájkold a blog facebook oldalát, mert naponta teszek ki olyan tartalmakat, amiket itt nem osztok meg.