Szeretek enni. Ezt a mondatot ma egyenesen ciki kimondani. Pedig az evés élveztet. Beleharapni egy lédús gyümölcsbe, vagy egy jól átsült húsba. Nem fogom letagadni, de mint tudjuk, mindennek ára van.

Egyszerű a képlet, minden azon múlik, hogy mennyire tudjuk elfogadni azt a testet, amelyet kaptunk. Félreértés ne essék, lehet, és kell is faragni rajta, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki belőle. Mindenkinek van egy versenysúlya, amikor is jól érzi magát, könnyebben mozog, tetszik neki, ahogyan a ruhák állnak rajta.
De nagy tévedés azt hinni - és bedőlni a reklámszövegeknek -, miszerint mindenki lehet vékony. NEM, nem mindenki lehet. Ez alkati kérdés, nem vagyunk egyformának teremtve, ezt kellene elfogadni végre, és nem az uniformizálásra törekedni.

Azt is meg kell tanulnunk elfogadni, hogy a testünk életünk során változik. Máshogyan néz ki egy betegség, egy gyerekszülés után, vagy ha éppen öregszik. Ezek természetes folyamatok, amik ellen csak az utóbbi évtizedekben harcolunk. Ez a divat. Legyen mindenki szép, fiatal, sovány. Ez mi? Ez nem volt így soha. A legnagyobb becsapás, hogy elhitetik az emberekkel, hogy másodrendű állampolgárok a koruk, a súlyuk, a kinézetük, vagy az állapotuk miatt kilógnak a sorból. De a másik kezükkel már nyújtják is a megoldás kulcsát.

Lehetsz szép, fiatal, vékony, ha megveszed a mi termékünket. Ha ezt kened az arcodra, vagy ha ezt eszed, és a sor a végtelenségig folytatható.

Ha Isten (vagy a véletlen, ha valaki ateista) egyformának akart volna minket, akkor egyformák lennénk. Sokfélék vagyunk, és mindenkire van is igény, pont ezért. Hiába mondom neked, hogy a spenót milyen isteni, ha te nem szereted a spenótot, akkor magyarázhatok én.

Szóval az evés. Egy élvezeti forrás, amit az ember tökélyre fejlesztett. De mint szinte mindenért, ami jó, ezért is meg kell fizetni egy bizonyos árat. Hogy nem lesz az embernek tökéletes alakja. Azért nagyon sok önfeladással szenvedéssel, éhezéssel, megvonással, edzéssel lehet eljutni egy átlag halandónak. Ez is genetika, nekem ne mondja senki, hogy nem. Biztos mindenki ismer olyan embert, aki akármit és akármennyit eszik, nem hízik, vagy nem narancsbőrös, stb. Na őket zsigerből utáljuk :). Viccen kívül, ez tényleg a géneken múlik. Hozott anyagból kell dogozni, és ugye az nem mindenkinél egyforma. Hogy őszül-e, vagy hízékony-e, ráncosodásra hajlamos-e. A természet ellen harcolni enyhén szólva fölösleges. Szélmalomharc, amire sok időnk, energiánk, és pénzünk elmegy.

Én nem mondom, hogy egyáltalán ne is próbáljuk meg, mindannyian csiszolatlan gyémántok vagyunk, amik csiszolással érik el a végleges, csillogó formájukat. DE ne támasszunk magunkkal szemben irreális elvárásokat. Az evés nem bűn! Tessék élvezni, a hangsúly a minőségen és a mértéken van. Nem minden szemetet kell megenni, gondoljunk arra, hogy milyen munkát csinálunk ezzel a szervezetnek. Nincs rá szüksége, nem tud vele mit kezdeni, ezért elraktározza.

Nem mondom, én is elcsábulok néha egy kis időre, de meg is bánom rendszeresen. Mert könnyen jön föl minden kiló, de k. nehezen megy le, úgyhogy nem érdemes elkanászodni. Azt lehet enni, amit akarunk, de nem annyit, és nem akkor, amikor akarjuk. Az élet nem igazságos, de azért szabad élvezni. Én - megmondom őszintén - nem vagyok hajlandó az evés élvezetét odaadni a jobb alakért. Megértem azt aki igen, de én nem. Az élet arra van, hogy élvezzük, és ebbe az evés is beletartozik. Úgyis annyi benne a keserűség, én ezt nem veszem el magamtól.

Mint mindenben, itt is egyensúlyra kell törekedni, és akkor nem lesz baj.

Ha érdekesnek találod, amit olvastál, like-old a blog facebook oldalát, mert naponta teszek ki olyan tartalmakat, amiket itt nem osztok meg. Itt lehet a bejegyzéseket kommentelni, és nekem üzenni.