Kilenvenkilencedik bejegyzés - "Az agyamra ment"

Én pár kivételtől eltekintve mindig az agyamból éltem. A stroke-ot megelőző hónapokban azonban túlerőltettem. Na nem a munkával, mert az önmagában még nem lett volna sok; hanem a rengeteg agyalással, és aggódással, ami egy magánéleti helyzet megoldására irányult. Mindig járt az agyam, csoda, hogy nem füstölt a fejem

Még ez sem lenne olyan eget rengető probléma, de a sok gondolkodástól állandóan fájt a fejem, amire marokszámra ettem az erős fájdalomcsillapítókat. A mozgáshiányos életmód, amelyben nem figyeltem arra hogy mikor mit eszem, továbbá a fogamzásátló és a dohányzás halálos kombináció volt, mint kiderült.

Ezt már nem bírta a szervezetem. Végül is túléltem, de ez olyan pofon volt, hogy a fal adta a másikat. Irányba álltam, és most azt csinálom, amihez értek, és amit szeretek. Már nem aggódom a dolgok miatt, mert úgyis megoldódnak, nem hiszem, hogy csak én tudok megcsinálni valamit, hagyok másokat is érvényesülni.

Mióta átestem a stroke-on, lesz@arom azt, amit nincs reális esélyem megoldani. Amit pedig van, azért körömszakadtáig küzdök, mert megtanultam, hogy tudok. Sikeresebb ember lettem, de ez kívülről nem mindig látszik. Belülről, a magam szemében lettem sikeresebb, és jóval közelebb kerültem ahhoz az emberhez, aki lenni akarok.

1896831_512778068856553_2082499942536130084_n.jpg