Kilencvenegyedik bejegyzés - Koleszterin - mindenki mumusa csak átverés?

"Mindenek előtt a koleszterin nem egy ártalmas anyag, hanem az anyagcserének egyik pillére, amely nélkül emberi élet nem létezhet. "

 



A múltkori neurológiai vizsgálat során laborba is elküldött az orvos, a vérnyomásom, a vércukor szintem ugyan nem magas, de a koleszterin, és a triglicerid szintem igen.
Nem értettem, miért, hiszen nem eszem vörös húst, állati eredetű zsírokat, nagyon kevés szénhidrátot, tojást és alkoholt, feldolgozott kaját szinte nem is fogyasztok, és rendszeresen mozgok.

Így végeztem egy kis kutatást, hogy mi is az a magas koleszterin és a triglicerid szint hátterében, és ennek milyen élettani hatásai lehetnek.
 
Első körben a neurológus egy zsíranyagcsere zavarra, ún.  Metabolikus X szindrómára gyanakodott. Rákerestem a neten (mindig ezt csinálom, másnak is ajánlom, hogy így szélesítse a látókörét),
és azt találtam róla, hogy ennek a betegségnek a megléte beigazolódjon, a következő tünetegyüttes utal a leggyakrabban: inzulinrezisztencia (cukorbetegség), magas vérnyomás, hasi elhízás, magas vérzsír (koleszterin) szint, magas húgysavszint, véralvadási zavar, alacsony HDL szint ("jó" koleszterin).
Ebből nekem 3 dolog van meg biztosan: A magas vérzsír (koleszterin) szint, magas húgysavszint, véralvadási zavar.


A következő gondolat ugye az, hogy az ember szatin-t, vagyis koleszterin csökkentő gyógyszert szed. Kis keresgélés után kiderült azonban, hogy ezek a készítmények nem csökkentik a koleszterinszintet, hanem meggátolják a "jó" (HDL) és "rossz" (LDL) koleszterin termelődését is, és mindkettőre szükség van a szervezet helyes működéséhez.


Tudni kell, hogy a triglicerid szint emelkedés, a magas koleszterinszint, és húgysav érték általában együtt járnak. A túlzott húgysav termelődés annak a jele a gugli szerint, hogy valaki
 túl sok vörös húst eszik, ami nálam ugye nem áll fenn. A magas fehérjetartalmú étrendtől is lehet, és én pontosan azt követem.

Azt írják, hogy fogyni kell (mindig mindenre ezt írják, azon vagyok), sok vizet kell inni és no alkohol. Oké.
A következő lépés az volt,  hogy a koleszterinről olvastam. Így jutottam el a "koleszterin mítosz" keresőkifejezésig is, ami végül is visszavezetett a saját blogomra.


Mert hát erről a témáról már írtam 1 éve, itt: http://strokeomvolt.blog.hu/2013/09/05/hatvanhar

és itt: http://strokeomvolt.blog.hu/2013/09/05/hatvannegyedik_bejegyzes_a_koleszerin_mitosz_es_a_veszelyes_homocisztein_avagy_az_infarktusok_valodi


 Ha valaki érdekelt, mindenképp olvassa el mindkét részt, részlet a cikkből:

 

A koleszterinhipotézis nem működik. "Mint McCully 2000-ben megjelent "The heart revolution" című könyvében írja,
 az amerikaiaknak rögeszméjévé vált a koleszterin, sok millióan próbálják csökkenteni koleszterinszintjüket a zsír étrendjükből való száműzésével,
mert senki nem mondja meg nekik, hogy ez nem működik. Mert ha kevesebb koleszterint eszünk, a szervezetünk többet termel."

 colesterol.3.jpg


A olvasottakból kiindulva eljutottam odáig, hogy a transzzsírsavak a ludasak, meg az ún. homocisztein. Nem untatlak Titeket a részletekkel, mindenki rákereshet, úgy, mint én.
De összeírtam Nektek, milyen ételeket kellene kerülni (mindenkinek de nekünk aztán különösen), és miket kéne fogyasztani.

A transzzsírok sok élelmiszeripari termékben ott vannak, az OÉTI kiadványa, amely ezeket tartalmazza, letölthető innen: www.oeti.hu/download/tfacsop.pdf
Ezek a telített zsírsavak, amik fölöslegesen emelik a vérzsír szintet, hízlalnak, és a szervezetnek nincs is szüksége rájuk.

Hogy csak a leggyakoribbakat említsem:

Margarin, különösen a zsírszegény (amit különben 1 molekula választ el attól, hogy műanyagnak minősüljön) "Ha valaki a konyhában letenne a földre egy kis margarint,
ahol egerek vannak, csodálkozva fogja tapasztalni, hogy azok nem nyúlnak hozzá, mert érzékelik, hogy az nem étel. Felejtsük hát el a margarint, még ha az olcsóbb is
mint a vaj, és fogyasszunk vajat. Ezzel tartozunk az egészségüknek." - Dr Litsek Ákos


Állati (és ipari) zsírok, és azokban sült ételek


Ipari kenyerek, tészták, kekszek, ostyák, chipsek, csokik és péksütemények


Instant, gyorsfagyasztott, vagy tartósított bármi


Vajkrémek, krémtúrók, sajtkrémek, konzervek


De veszélyes még a gyorséttermi kaja, és a hidrogénezett termékek, üdítők is (ízesített víz is!).



Ezekről tudtuk, hogy egészségtelenek, nincs rájuk szükségünk, de nem mondom azt sem, hogy szokjunk le róluk.
Viszont nagyon mérsékelten együk őket, és amit tudunk, készítsük el otthon.


És íme az a lista, amiket ajánlott minél gyakrabban bevinni koleszterin "probléma" esetén:


Max. napi 50 g Aspirin protect tabletta
gingko biloba
fokhagyma
melatonin
halolaj (Omega 3, 6 zsírsavak)
zöldtea-kivonat
B-6 és B-12 vitamin (de legjobb a B -komplex)
K- vitamin
Q10 koenzim
folsav
sok nyers, friss zöldség
vitaminok szedése kiegészítésként
olivaolaj
És víz, víz, víz! Mindenhol ezt olvasom!

Érdekes módon nem találtam elrettentő adatokat a fehér húsokról (pl.: csirke, pulyka, hal) és a tojásról sem, illetve azt igen, hogy nem veszélyesek.
Számomra tehát a következő következtetések nyújtanak "mankót"  továbbiakban:


Tisztán kell tartani az ereimet, hogy ne tudjon lerakódni a falukra semmi, ami nem oda való.
 Csökkentenem kell a stresszt, vagyis kevesebbet szabad idegeskednem, mert a táplálékkal bevitt koleszterin mennyisége elhanyagolható,
és az aggódás, agyalás is termel fölösleges dolgokat a szervezetben az új életmódom ellenére is.

Van még valami, amiről a következő cikkben fogok írni, és minden, amit eddig hallottam a módszerről, a hatékonyságát támasztja alá az érfalak tisztításában,
így a koleszterin, és vérnyomás csökkentésben, és ezek által a stroke (újabb is) kialakulásában.



Maradjatok velem, ne felejtsetek legalább havonta visszanézni, főleg ha érintettek vagytok a stroke-ban.

 

Források:

http://corpuscuit.us/kor/index.php?option=com_content&view=article&id=334:koleszterin-a-nagy-hazugsag&catid=48:gyogyitasjavallat

http://www.kolesterin.hu/menu2.html

http://vizmegoldas.hu/egeszseges-taplalkozas-tudomanya/rossz-koleszterin-mitosz/

http://antalvali.com/masutt_olvastuk/transz-zsirok_gyujtemeny

http://dietless.hu/egeszsegre-artalmas-transzzsirok/


 

tetszik.png

 

Ha érdekesnek találod, amit olvastál, lájkold a blog facebook oldalát, mert naponta teszek ki olyan tartalmakat, amiket itt nem osztok meg.