Negyvenegyedik bejegyzés - Stroke Info Alapítvány

Említettem már, hogy a netes barangolásaim során, miközben a Stroke- ról akartam megtudni minél többet, ráakadtam egy hölgyre, aki átment azon, amin én, és nem csak hogy teljesen felépült, de ő is kihozta a betegségéből a legtöbbet. Megalapította a Stroke Info alapítványt, amelynek honlapján az elejétől a felépülésig sok hasznos tipp található. És a felépülése után is ezzel foglalkozik. Nagyon jó gondolatai vannak a témában, Ő vette észre a hasonlóságot a gondolkodásmódunkban, miután rátaláltam. Ő is pl. a külső változások mellett belülről is jobb ember lett, így egyből megtaláltuk a közös hangot. Lehet, hogy szerepet vállalok majd az alapítványi munkában, most úgyis itthon vagyok, és már vagyok annyira jól. Jövő héten találkozunk, majd írok róla.

Az én sztorim is felkerült a Hétköznapi Hősök rovatba: http://www.strokeinfo.hu/hetkoznapi-hosok/eni-tortenete-2/

cropped-fejléc.jpg

Idén nem volt kérdés, kinek megy az adóm 1 %-a. Ez egy nemes cél, amiért érdemes küzdeni, és amíg engem is érint, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy az emberek odafigyeljenek rám, amikor a megelőzésről vartyogok, mert szeretném, hogy ezt a szörnyűséget elkerüljék.

13928_161707210658203_92129556_n.jpg

 

 

 

Ha érdekesnek találod, amit olvastál, lájkold a blog facebook oldalát, mert naponta teszek ki olyan tartalmakat, amiket itt nem osztok meg.